Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-18 / 50. szám

1265 1266 por és lárma között is hozzá fog mindezek dacára is az iszonyú munkához, tintába mártja a már szinte megrozsdált és hegyesre köszörülödött acéltollat és elkezdi a tanító által előbb rajzónnal eleibe fölirt betűket és szavakat — utánfestegetni, míg aztán végre a föladatott sort vagy talán az egész lapot ilyen módon csakugyan be is végzi — szóval, a hogy tetszett a növendéknek, ugy irt; ha épen nem tetszett irni, akkor folytonosan csak játékánál maradhatott, mivel senki sem volt, a ki figyelmeztette volna hanyag és rendetlen viseletére. A néptanító e közben ugyan szobájában bent van, pipázik erősen, regényt, újságot, vagy valami egyéb mulatságost olvas, vagy egészen kényelembe tevén magát, jót alszik, vagy ha ezt már elvégezte, kisétál a dinnye- vagy kenderföldjéve stb. Egy szóval magát tanítványai iránya ban egészen szenvedőleg viseli, egy betlit sem néz meg, annak alaprészeit nem vizsgáltatja, se meg nem nevezteti, a betűvel nem kötteti össze egyszerre annak hangját, a leirt szót nem olvastatja s értelmezteti, növendékeit nem figyelmezteti teljességgel a hibákra s azokat ki nem javítja; az Írástanítását, mint édes kipihenési órát tekinti, a tanítás végett mit sem tesz, legfelebb is a példány iratot osztja ki. Hogy mégis ilyen tanítás vagy jobban mondva semmi tanítás mellett is akadnak tanítványok, kik évek múltán irni s kivételesen türhelőleg irni megtanulnak, bizonyára az nem a tanító müve, vagy érdeme, hanem a tanítványnak vele született talentoma, mely önmagának ösvényt tört, és önmagát kiképezte. Ezért mondja már iskolai tanácsos K e 11 n e r: „nincs vigasztalanabb tanítás a mi népiskoláinkban, mint a megszokott mechanismus szerinti oktatása szépírásban." (Lásd Kellnernek ily címíí müvét: „Die Paedagogik der Volksschule in Aphorismen.") Ha most már mind ezen hátrányokat és hiányokat meggondoljuk: jelesen hogy mi kevéssé éri el célját az eddigi írástanítás, s mi kevés hasznot hozhat az a növendékeknek anyagi s még sokkal kevesebbet azoknak alaki kiképzéserc, mi nehéz e mellett fentartani rendet, éber szorgalmat, belső tevékenységet és fegyelmet; miként volt az tanítók és tanítványoknak egyszersmind a legunalmasabb és lélekölőbb óra, mily sok ezer órát s ha ezeket összeadjuk, mi sok napot és évet nyel az el egészen hasztalanul a kipótolbatlan iskolai időből, mi alatt az ujabb mód szerinti írástanításnál, mint a tapasztalás már elég bőven megmutatta, mindezeknek épen ellenkezője történik, hogy tudniillik felényi idő alatt kétszeres előmenetel céloztatik, akkor valóban kívánatos és a fáradságra méltó, hogy minden egyes irástanító, a ki azt még eddig nem tette, a régi port és szemetet az Íróasztalok megül söperje ki, s uj friss életet, kedvet és szeretetet hozzon be egy olyan tantárgyba, mely eddig tanítók- miként tanítványoknak gyötrelem és undon volt. — (Vége következik). KÖNYVISMERTETÉSEK. > Toldalókjegyzet a múlt 49-dik számban megjelent könyvbirálatlioz. Ki a presbyterianismus ellen nálunk folytatott elkeseredett harcok részleteivel akar megismerkedni, olvassa a „Budapesti szemle" 4 dik kötetében Erdély irodalomtörténetét Szilágyi Sándortól, kinek egyébiránt igéretét is bírjuk, hogy a nevezett jeles műnek tisztán egyháztörténelmi részét lapunk számára fogja kidolgozni. Szerkesztő. Konfirmációi kisebb káté. Az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház számára. Az 1857-ben V.Szentiványon tartott köz szent zsinat által az egész anyaszentegyház számárabévett koszorúzott pályamű. Irta Nagy Péter, a kolozsvár-nagyenyedi papnöveldében hittanár és kolozsvári ev. ref. pap. Ara kötetlen 15, kemény táblába kötve 18 kr. e. p. Kolozsvárt 1858. Stein János sajátja. Áll 82 lapból. Egy kis, de fontos és érdekes müvet mutatok be a t. olvasó közönség előtt. Fontos tárgyánál, érdekes kidolgozásánál fogna. A konfirmácio oly fontos s a gyermeki kedély világ belsejébe oly mélyen beható vallási cselekmény, hogy az arra szolgáló előkészítés mint egy részről a gyermekkorban nyert vallási nevelés befejező koronájának, ugy más részről a már világosabb öntudatra s önálló cselekvésre emelkedő vallásos élet irányadó kezdőpontjának tekinthető. A honnan egyházunk legkomolyabb vallási érdeke kívánja, sőt követeli, hogy e tárgyra mind a gyülekezetek lelkészei, mindaz egyház egyetemes testülete részéről méltó figyelem fordíttassék. Amazok részéről, hogy a konfirmandusok minél kcnettcljesebb keresztyéni, de egyszersmind egyház felekezeti alapos nevelést s képeztetést nyerhessenek ; — emez részéről pedig, hogy az e célra szükséges s tanmódszeri tekintetben is megfelelő kézikönyv időről időre minél helyesebbel cseréltessék fel. E szempontból fogva fel a dolgot, lehetetlen teljes mértékben nem méltányolnunk azon figyelmet és intézkedést, miszerint a testvér erdélyi ev. ref. anyaszentegyház közzsinata a konfirmandus növendékek minél célszerűbb, alaposabb és kenetteljesebb oktathatása végett, egy, e célnak lehetőleg megfelelő kézi könyv előállításáról pályadíj kitűzése által is kész volt gon doskodni. Az ohajtott cél a fen címzett mű elkészítése s pályázata által nagy részben elérve lőn ... A kitűzött tárgy —• konfirmációi kátét készíteni— méltó vala, hogy azzal épen theol. tanár küzdjön meg. Mert ha jó prédikációkat is nehéz munka készi teni, ugy kátét, még pedig konfirmációi kátét készíteni — még több leküzdendő nehézségekkel együtt járó munka. Kellő tapintattal eltalálni a helyes tanmódszert, kevés szóban , keskeny terjedelemben sokat, világosan, alaposan s kellő rendszeres egymásutániságban, egymásból folyó könynyüségben előadni s ezen felül symbolicus könyveink erőépségét s teljességét bibliai kenetességgel híven kinyomni, — bárki is meg fogja vallani, hogy nem könnyű feladat. A symbolicus könyveknek sok helyütt magas aetheréböl a gyermeki felfogás stádiumáig biztos künynyüséggel lebocsátkozni, a nélkül, hogy e lebocsátkozás va lamely veszélyes s akár a bibliai alaptól, akár a symbolicus tanfogalmi iránytól elszakadó nyaktörő zuhanássá válnék , nem csupán tanmódszeri ügyes kezelést, hanem valódi theologiai képzettségeit s mintegy szivünk vérébe átforrott hitbensőséget, vagyis theologiai tudalommal párosult keresztyéni érzületet is kiván. Ily magas mérv szerint lehet s nézetem szerint kell is, bármely konfirmációi káténak valódi belbecsét s használhatóságát megítélni s a kezűnk alá vett könyv ismertetése közben is ezen mérv lebeg szemeink előtt. A könyvecskét egy kis előszó nyitja meg, melyben a t. szerző müve külső oekonomiáját tárja fel, előadván, hogy abban tulajdonképen két, u. m. egy k i s e b b és n agy o bb káté van egyesítve, amaz nagyobb betűkkel nyomott kérdések- és feleletekben a gyengébb felfogású s kevésbé iskolázott növendékek számára; emez a kisebb és j nagyobb betüjü valamennyi kérdéseket és feleleteket s így az egész könyvet magába foglaló, a jelesb tehetségű s nagyobb képzettségű növendékek számára. ! Abevezetcs szól az ember minőségéről, a lélek tehetségéről, a vallásról, a vallások közti különbségről, akijelentésről és kijelentett vallásról; továbbá a bibliáról