Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-18 / 50. szám

1257 1258 R. R. et Cl. DD. D. Steph. Szödi generáli Superintendentíae notario et tractus debreeinensis seniore q u a P r a cside, Senioribus stb. et perillustr. ac. spect. DD. stb. Szödi István „in congregatione Fratrum 11 Seniovum" helyettesitette Debrecenben létekor az öreg Zoványi, még az 1732-dik évben , s midőn 1750-ben a Dobozi Mihály főgondnokká választásakor, superintendentialis gyűlésből, e helyettesítés ügyében levél intéztetett hozzá: ugyanazt ismét „a u t h o r i s á 1 j a" ily nyilatkozat mellett: „akármi derekas dolog állapotját meg kivánom tudni hóltomig, ne légyen bakatella a magyarországi püspökség, ha niucs is jövedelme." Ezeknek közlése után szives ohajtásom az volua; vajha a röpirat szerzője, — ki kétségtelenül bebizonyította, hogy nekünk egyháziaknak jó barátunk akar lenni, — egyoldalú, csonka munkáját önmaga egészítené ki (ergiinzen zu wollen); a másik oldalon is előadván a nagyfontosságú érdemeket, így nem felperesnek tenne igazságszolgáltatást az olvasó, sőt nem is félpert olvasna, hanem egész történetet, mely lux veritatis et magistra vitae lenne, s melyet azért olvasna, hogy a jelen válságos időkben böl csen Ítélhessen, bölcsen cselekedhessék. Míg az ily egyoldalú röpiratok által félrevezettetik az olvasó, s ingerültség támad az egyházi és világi férfiak között. Az ingerültségnek pedig jó eredménye sohasem volt, nem is lesz. Dicső bajnokai voltak az egyházi férfiak ügyének Tiszántúl: Sinai, Benedek, Buday. De dicső bajnokai valának az egész prot. vallásügynek : Ráday Gedeon és Pál, Kenessey, Patay , Darvay , Dobozi, Vay Ábrahám, István és József, Domokos Márton és Lajos, s a Telekiek; valamint Prónay, Berzevici, Podmanicky, Zay, Máriássy stb. A prot. vallásfelekezetnek törvényes életét illető fölterjesztvényeket, s temérdek más dolgozatokat ezek készítették, az egész vallásügyet a felséges udvar előtt, az országgyűléseken stb. ők védték meg, ők vívták ki a hitfelekezet életét biztosító polgári törvényeket. Ha itt ott szenvednie kellett is egyiknek vagy másiknak, egyesek küriarchiája miatt: az összes prot. felekezet vajmi sokat nyert általuk. Aldassék emlé kezeíük még nyugvó poraikban is. A Sinai V i n d i c i á i mellett meg keil ismerni a „Deduetio regiminis ecclesiastici in Hu ugari a a primis inde ref ormát ion is tempó ribus" című munkát is, melyet a lángeszű Domokos Lajos, a tudós Benedek segítségével készített. A Péchy és Benedekek közötti vitályt illetőleg pedig, fel kellett volna említeni az 1821-dik évben megállapított kormányrendszert. Most, Istennek hála! nincs versengés az egyháziak és világiak között. Most közös erővel segítik magát a vallásügyet. A vallásügygyei együtt jobbra kell fordulnia egyházi férfiaink ügyének is. De ez nemcsak ki nem zárja, sőt inkább okvetlenül szükségessé teszi, hogy buzgó világi hitsorsosaiuknak, s általában az ekklézsiák világi tagokból álló presbyteriumainak kellő és illető tér adassék, hol Isten dicsőségéért, elődeikhez híven munkálkodjanak az Ur szőlőjében. Isten legyen önnel! C L IV. Viszonválasz Bévész Imre urnák. Semmit sem feleltem volna különben Révész Imre urnák , az igehirdetésről Debrecenben — irt cikkére, melyet e lapok 48- és 49-dik számaiban, e sorok Írójának a 46-dik számban megjelent nyílt levelére válaszul adott, ha nyilatkozattal nem tartozuám elégtétel gyanánt félreértett nyilt levelemért. És ezen alkalmat sem használom fel érdemileg másképen, mint csupán annak rövid constatirozására, hogy ámbár R. I. ur, reám nézve nagyon meglepőleg, némileg ingerült hangon felelt nekem, a dolog érdemérc nézve, — hogy t. i. nem helyes a gyülekezetek tagjainak szaporodásával csupán a prédikátorok és nem a templomok számát is növelni, — nemcsak egyetért, sőt még azt is megpendíti (mit egyébiránt e sorok írója is megpendített már, nem ugyan e lapokban, mert e lapok még akkor nem is léteztek, de szintén nyilvános téren; és pedig ezt nem csupán fültanukkal vagyok képes megbizonyítani), hogy a legnagyobb hiány a több lelkészszel biró magyarországi ref. gyülekezetekben abban áll, hogy azok nincsenek több parochiára felosztva , s hogy annál fogva az ily nagy gyülekezetekben csak prédikátorok vannak és nem lelkészek; nincs határozott körit és irányú lelkipásztori gondviselés. Kicsinyes feleselésbe, természetesen, nem akarok bo csátkozui; például, hogy a nagyobb gyülekezetek több parochiára felosztását is bizonyos élességgel pendítette meg R. I. ur irányomban, ki azt már korábban tevém, s nyílt le velemben csak azért nem szólottam arról világosan , mert a több lelkész és több templomról szóló kérdésben ugy is benfoglaltatik ezen eszme. És azt is előadhatnám R. I. ur egyik főargumentuma ellen , hogy : hiszen a debreceni ref. gyülekezet nem negyven és néhány, hanem csak 29,589 lélekből áll, — hogy én tulajdon a tiszántúli ref. egyházke rület által kiadott s legközelebb megjelent „Egyházi könyvtár" II-dik fíizete 41-dik lapján találtam : „Debrecen 47,000 lélekkel." De hagyján! szorítkozni akarok csupán azon nyilatkozatra, melylyel R. I. ur válasza folytán tartozni vélek. R. I. urat, ugy ttinik fel, megbántotta nyílt levelem azon kifejezése, hogy mivel ő is beleszólott a szentesi egyház „belügyeibe", tehát az én eljárásomon sem fog megütközni. R. I. ur, ugy Játszik, azt olvasta ki ebből, hogy azon körben, melybe e sorok irója tartozik, kárhoztató ítéletet mondtak az ő eljárása felett a szentesi ügyben. Kinyilatkoztatom tehát, hogy a „belügyei" kifejezés fonákságából vonható minden ilyes következtetés ellen ünnepélyesen tiltakozom. Kinyilatkoztatom továbbá, hogy R. I. ur nyilt levelem felfogásában, sejtelmem szerint, tökéletesen csalódott. R. I. ur, ugy sejtem, azt vélte, hogy a 46-dik számi nyilt levélben bizonyos, csupán kiilszínleg takargatott ellenséges szellem rejlik az ő irányábsn , valamely , talán az ő debreceni predikátorságára is irigykedő lelkész részéről. Im ezen vélemény azonban teljesen alaptalan, sötlehetlenséget is foglal magában. Nyilt levelem célja egyszerűen ez volt: Meg akartam e lapokban azon igen szembetűnő fogyatkozást pendíteni, mely a magyar prot. gyülekezetekben egy részről a templomok és a hívek, s más részről, hol több lelkész van, a lelkészek és templomok közötti arány körül létezik. Én is tökéletesen azon meggyőződésben vagyok, hogy buzgóság tekintetében a debreceni gyülekezetet bizonyosan legkevésbbé illeti a vád a magyarországi ref. gyülekezetek között. De némi mértékben csakugyan azt is illeti. Hogy azonban mégis épen R. I. úrhoz, a debreceni egyház egyik prédikátorához intéztem nyilt levelemet, annak csupán R. I. ur személye iránti nagyrabecsülésem volt oka. Azt tartottam ugyanis, hogy az általam megpendíteni kivánt ügyről senki sem képes jobban szólani, mint R. I ur. Felszólaltam teliát csupán, hogy R. I. urnák adjam át a szót. Interpellatióm olyan volt, mint midőn a parlamentekben saját pártbeli egyén interpellálja a ház valamelyik első rendű szónokát, hogy annak uj dicsőség- és babérszerzésre szolgáltasson alkalmat. Én azt vártam, hogy R. I. ur meg fogja ragadui az alkalmat, és lelkében köszönetet mondva nekem azért, emelkedett szempontból fogja mindazt hangzatosan előadni, mit jelenleg mintegy búsan vall be. R. I. ur azonban, fájdalom! nem értett meg engem, nem látta át tervemet, s ezen tévedése folytán aztán nem is a hozzá illő magasztosabb oldaláról szólott a tárgyhoz, hanem némi mogorvasággal, gyanakvó szempontból, szeretetlenül, sőt csaknem haraggal.