Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-04 / 48. szám

Igénytelen nézeteim. Valamint a kertész nagy gonddal ápolja csemetéjét, liogy abból idővel virággal s majd gyümölcscsel bővölködő fa novekedhessék, ugy nekünk is kell — nézetem szerint — az egyházi domestica eszméjét, mint ténylegesen ugyan még gyenge, de nemes csemetét, gondos ápolásunk alá venni, s azon igyekeznünk, hogy mindnyájunk hozzájárulása mellett egyetemes egyházunkra nézve, a kivánt üdvös gyümölcsöket megteremje. Ugyanazért nem elég. hogy a szép eszme megpendítetett, hogy az közkedvességet talált s néhányak által fel is karoltatott, hanem szükség, hogy a lehető legszélesebb alapra fektettessék, nehogy biztos alap hiánya miatt, az egyesek lelkesedése kivánt eredmény nélkül szalmatűzként ellobbanjon. Meg vagyok tökéletesen győződve a felel. sőt részint tapasztalásból is tudom, mikép sokan hajlandók is volnának az egyházi domestika pénztárához járulni, hanem előbb kiváncsian várják kellő megfejtését annak, hogy ezen megpendített eszme, mikép lenne az életben legsikeresebben kivihető, s melyek volnának annak valójában tárgyai ? Hogy melyek volnának tárgyai ? ebben ugy hiszem egyet nem értenünk szinte lehetetlen! Tekintsünk mindenekelőtt népiskoláinkra, melyeknek siralmasan tengődő állapotjukat minden lépten tapasztalhatjuk, hol a nyomorú fizetés mellett csoda, ha itt ott találunk csak nemes hivatását felfogni tudó s szent hivatalának megfelelő egyént; vagy miután csekély fizetésök nem nyújt csak anynyit is, hogy mindennapi anyagi — hát a szellemiekre mi jut? •— szükségeiket fedezhessék: kéntelenek vagyunk elnézni, hogy maguk és családjuk biztosítása végett, a nevelés nagy kárára, hivatalukhoz nem illő keresetmódokhoz nyúljanak; vagy elkeseredésükben egész gyülekezetet botránykoztató lépésekre vetemedjenek, Tekintsünk szegény egyházainkra, a hol részint az egyház szükségei fedezését, részint lelkipásztoruk fizetését a hívek valódi tehetetlenségből, nem pedig csupa tétlenségből teljesíteni képtelenek, ugy hogy mások könyörületességét kénytelenek igénybe venni! Tekintsünk továbbá szegényebb közép- és főiskoláinkra, melyek nehéz küzdelmek között liitsorsosaik alamizsnáikkal tengethetik csak magukat. És minthogy az alamizsna perselye nem fedezheti, a minthogy nem is fedezi az égető szükségeket, ekkor a hazánkon kivül lakó lelkes hitsorsosaink áldozatkészségét is kénytelenek Önszégyenlinkre felkérni! Hogy ezeken, mint sarkalatos bajokon segítenünk kell, ugy hiszem, mindnyájan egy nézetben vagyunk ? Óhajtandó volna tehát, hogy a mód, mely szerint ezt legcélszerűbben, leghathatósabban lehetne kivinni, minél előbb szakavatottak által a maga idejében s a maga helyén előadassék, kidolgoztassák, hogy az egyetértés láncolata utján, egyakarattal, összesített erővel, a viribus unitis jelszót szemelőtt tartván, az üdvös eszmét annál könnyebben életbeléptethesjjük. Bár ezen tárgy kidolgozását nálamnál szakavatottabbak belátására bizom, mindazáltal e részbeni igénytelen nézetemet szabadjon röviden előterjesztenem , azon elvből indulva ki, hogy csak eszmecsere s több oldalróli megvitatás utján történhetik itt is a közmegállapodás, s annak folytán a legjobbnak ismert módnak a kivitel terére való utasítása. En vezérelvül tűzném itt ki, a vallásunk által parancsolt testvéri szeretet eszméjét, mely mint szétbonthatlan kötelék fűzzön össze bennünket, mely kétségen kivül a legsikeresebb ut a céléréshez! Ennélfogva, nézetem szerint, az egyházi domestica címe alatt bejövendő minden lelkes ajánlatokat összpontosítanám, bizalmi egyének kezelésére bíznám, kik belátásuk szerint határoznák el a bejövendő adakozások hovafordítását. Miután pedig természetesen minden egyházkerület a maga szükségeit legelőbb óhajtja fedezni, s azon egyének netaláni felszólalására, — hogy előbb a magok körében kellene segíteni, — meg legyen felelve, ugy kellene intézkedni, hogy a bejövendő adakozásokból egy bizonyos egyetértőleg meghatározott részt tartanának minden egyes kerületek a magok szükségeik fedezésére vissza, a többi összeg pedig, az egyetemes központi pénztárba küldessék be, a melyből az minden részrehajlás nélkül, nem levén tekintet sem hely, sem személy s egyéb m e 11 é k é r d e k e k r e, — oda nyújtana segélyt, a hol az legnélktilözhetetlenebb, s a hol a szükség legnagyobb. Legyenek tehát, rövidebben mondva, minden egyes egyházkerületnek bizalmi férfiai, kik a megállapított részt, a bejövendő adakozásból kezelnék; legyenek továbbá a központban minden egyes kerületnek képviselői, kik egyesülve, egyetértőleg őrködnének a bejövendő összegek felett, s nyújtanának azokból a testvériség vallásos alapjánál fogva ott segélyt, hol a szükség azt leginkább parancsolja! De ha a testvériség alapján akarjuk kezeltetni a bejövendő adakozásokat, önként foly az, hogy az adakozások is ezen elv szemmeltartása mellett folyjanak be. Ezalatt értem azt, hogy minden protestáns kivétel nélkül, járuljon ha bár filléreivel is, az áldozat oltárához. Nem elég, hogy csupán némely földbirtokos adja holdja után a megállapított összeget, ki kétségen kivül az ügy iránti szeretetből tette az ajánlatot, hanem kivétel nélkül óhajtanám, ha minden birtokos átlátná ennek célszerűségét, s tenné meg ajánlatát tehetségéhez képest. De épen nem tartanám a testvériség eszméjével megegyezőnek azt, hogyha csupán csak a földbirtokos osztály tenne e részben eleget. Hiszen számtalanok vannak, kiknek kevés vagy épen semmi földbirtokuk sincsen, de azért sok földbirtokossal nem cserélnének, mégis az adakozás alól kivonják magokat s mindenben csak a tekintélyesebb állású és csa-