Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-04 / 48. szám

ládi neveknél fogva különben is sok oldalról igénybe vett s náluknál valósággal szegényebb nagyobb földbirtokosokra utalnak, nem gondolván azt, liogy nekik épen oly kötelességek vállat vállhoz vetve a szent célt elősegíteni! Ismerek egyéneket, kik hivatalok vagy egyéb keresetök után, «ok földbirtokosnál kényelmesebben, gazdagabban élnek, kíváncsian lesik, hogy egyik vagy másik jó célra a földbirtokos osztály mily áldozatot hoz, de ha felszólfttatnak , hogy járuljanak ők is a szent célhoz, mindjárt yagyontalanságukkal, tehetetlenségükkel állanak elő. Óhajtanám ennél fogva, hogyha a földbirtokos holdja után vesz részt az adakozásban, minden más protestáns, ingó vagy keresete után szerzett bármi vagyona után, egy közösen megállapított kulcs szerint járuljon az egyházi domestica pénztára neveléséhez , mert csakis így lesz a testvériség eszméjének kellőleg megfelelve, s csakis így lehet reményleni azt, hogy az egyházi domestica szilárd alapra fektet tetvén, a várva várt gyümölcsöt megtermendi. Megmondtam általánosságban igénytelen nézetemet, szivesen nézvén elébe minden, bár az enyémtől eltérő. de a szent Ügyhöz szóló javaslatoknak , s arra vonatkozó célszerű intézkedéseknek, csak azon ohajtásomat fejezvén ki, hogy minden vagyon- és rang-kiilönbség nélkül karoltatnék fel ezen ügy. Járuljunk filléreinkkel ez üdvös célhoz, hogy külhoni derék hitsorsosaink példáját követve, mi is magunk erejével tudhassunk egyházunk anyagi szükségein segíteni, s ezáltal azt belterjedelmileg is mindinkább építeni!! A számosan aláhulló esőcsöppek áldást hoznak földeinkre, vajha egyesült erővel összegyűlendő filléreink is ily üdvöt hoznának a sok oldalról segély után esdeklők nyomorai enyhítésére!!! Gr. Teleki Sándor. Az igehirdetés ügye Debrecenben és másutt. (Válaszul e lapok 46-dik számában megjelent, hozzám intézett, nyiltlevélre). E becses lapok 46-dik számában megjelent s hozzám intézett nyiltlevelet, minden megütközés nélkül, atyafiúi indulattal fogadtam, de épen nem azon az okon, melyet az igen tisztelt iró, levele kezdetén e részben felemlít, hogy t. i. miután én, a szentesi egyház presbyteriumához és prédikátorához nyilt levelet intéztem azon egyház belügyei (? ?) tárgyában: nem fogok megütközni, ha jelenleg ugyanaz történik velem is. —- Az én nyilt levelem szólott, nem a nevezett egyház belügyeiről, hanem oly ügyről, melyet a tudomány, a positiv törvények, a történelem s a törvényes gyakorlat, mindnyájunkat egyenlőképen kötelező erővel , határozottan szabályoznak ; mely tehát nem valamely egyes gyülekezet bel dolga, hanem közvetve az egész reformált egyháznak, közvetlenül pedig, a tiszántúli egyházkerület kebelében élő minden református híveknek solidaris ügye. Valamely gyülekezet belügyeinek, csekély nézetem szerint, csak az olyanokat lehet és kell tartanunk, melyek sem a positiv törvények, sem az egyház alapelvei által szabályozva nem levén: egyenesen az egyes gyülekezetek rendezésének hatáskörébe esnek; s im legnagyobb részben ilyen még ez ideig hazánkban, s egyházunkban, a hívek számának a templomokhoz képesti aránya. Az én nyilt levelem továbbá, szólott oly j tény felett, melynek elkövetése vagy elhagyása, önmagában véve, az illetők szabad akaratától függött; — a hozzám intézett nyilt levél pedig, szól oly állapotok felett, melyeket én sem elő nem idéztem, sem megváltoztatni hatalmamban nem áll. Noha e szerint, a válaszolásom allatti nyíltlevél hozzám intéztetésének kimondott alapja egyenesen hibás: mindazonáltal őszinte jó indulattal, sőt köszönettel fogadom azt, mindazért, mert meg vagyok győződve, hogy az tiszta jó akaratból származott, mindazért, mert tárgyát, ha azt a maga általánosságában tekintjük, csak ! ugyan olyannak tartom, mely sok tekintetben megérdemli az irodalmi nyilvános vitatást. Reménylem azonban, hogy mind az igen tisztelt levélíró, mind a nyájas olvasók megengedendik azt nékem, a mire egyébiránt az igazságszeretet mindnyájunkat kényszerít is, hogy t. i. a hozzám intézett nyilt levélnek, némely hibás adatait, felfogásait, s azokból származó tévelygéseit következő válaszom folytán jó akarattal kiigazítsam. Van Debrecenben nem negyven és néhány ezer, — mint a nyilt levél a korábbi hibás adatok nyomán véli, hanem a legújabb pontos népszámlálás , s a napokban közrebocsátott egyházkerületi statistikai kimutatás szerint, csak 29,589 református lélek, melyből a mi három templomunk közül egyre 9863 lélek esik. És ha megtekintjük a nagyobb gyülekezetekkel leginkább biró tiszántúli és dunamelléki egyházkerületek legújabb statistikai kimutatásait, egy pillantásra meg fogjuk látni, hogy Békés, Makó, Szentes, H.-M.-Vásárhely, Karcag, Tur, H.-Böszörmény, Nánás, Szoboszló, Cegléd, Kecskemét, Kőrös, mind oly gyülekezetek , melyek mindegyikében több, s legnagyobb részében, sokkal több lélek esik egy templomra, mint Debrecenben, s így azok is szintoly, sőt nagyobb mértékben lehettek volna a tisztelt levélíró atyafiai figyelmének és megrovásának tárgyai, mint Debrecen. I. Távol vagyok tőle, hogy nagyobb gyülekezeteink ilyen állapotját legkevésbé is helyeseljem, sőt én is igen tökéletlen dolognak tartom azt, hogy a mi népes s a mellett igen nagy földterületen fekvő gyülekezeteink ily kevés, azaz hogy legnagyobb részben csak egy templommal bírnak. Nem tudom ugyanis más, hogy tapasztalta, de én ugy tapasztaltam, hogy légyen bár a prédikátor valóságos Boanerges, birjon bár a legtisztábbb és legerősebb hanggal, s légyen bár beszédének tartalma és folyama kellően népszerű ékes és elragadó: sohasem fog beszédével a roppant templomi sokaságnál oly hatást és sikert előidézni, sohasem fog szellemével a nagy tömegen ugy dominálni, mint ezt kisebb templomban s kisebb gyülekezetben tehetné. Nemcsak hangunk, de szellemünk horderejének is megvan j a maga határa, A mi nagy és rosz akusztikáju templomainkban, hangunkat, hogy legalább a fülekhez eljuthassunk, nemcsak beltartalmilag erősíteni, de felemelni is kénytelenek vagyunk; és e veszélyes kényszerűség, míg egy felöl sok gyenge testalkatú lelkészek egészségét és erejét végképen lerombolta már; ug/ más felől lehetetlenné teszi a józan és középszerű ékesszóllást is; mert a maga természetes alapvonaláról felemelt hangnak, sem énekben, sem beszédben soha meg nem adhatjuk azon hullámzást vagy hajlékonyságot, melyet érzelmeink s az ékesszólás józan szabályai kívánnának; sőt a legremekebb beszéd hatása is nagy mértékben elvész, ha azt a természetes hangnak nemes nyugodtsága s könnyű hullámzása helyett, erőltetett s mintegy felkorbácsolt kiabálással adjuk elő. De tekintve magát a templomi közönséget: nem tapasztaljuk e, hogy a nagy tömeg éneklését, imádkozását és figyelmezését, sohasem hatja, s talán semmi esetben sem hathatja át az atyafiúi közösségnek, egybeköttetésnek s hogy ugy mondjam solidaritásnak vagy egyetemességnek azon szelleme, mely a kisebb gyülekezeteket átlengi, s magára a beszélőre is oly jótékony és nemes visszahatást gyakorol. Azt nem tagadhatjuk, hogy a nagy sokaság éneklésében, kivált ha az egy szívből és szájból származik, s szabályszerűen megy