Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-13 / 45. szám

szemíedél. Kiirthatatlan rögzött szokás az, hogy a halottat fedetlen vigyék és kötelékeit apróra feloldozzák, mert ha csak egy köteléke is oldatlan marad, nincs a halottnak nyugodalma. A porosz halotti társulat legfőbb szabálya, hogy halottjait befedve viszi az utcákon, ettől talán el fogják lassanként tanulni azon szép nyugoti szokást. Az oláh pórnép halottak körüli babonáiból több elragadt a református magyarokra is, miket ide le se irok, hanem szilárdul feltettem azokat lassanként irtogatni, s egykor csak mint megtörtént dolgokat, ugy emlékezetben hagyni. Méltó megjegyezni, hogy a szászkuti református magyarok, templomban és halottjaik körül gyertyát nem gyújtanak , s minden ceremoniájok eleitől fogva oly egyszerű volt, mint akár Debrecenben, a mivel mi oláhországiak, korántsem dicsekedhetünk. Házaik, bútoraik, öltözetük. Házaikat Oláhországban nyugotiasan kezdik darab idő óta nagyobbára bútorozni, de Moldovában, még a pap házában is, csak gyalulatlan lóca vagyon. Ilyen lóca van a kath. csángó papoknál is, csakhogy azok igen szép szövetekkel vannak behúzva. Ezen lóca s egypár önkészitette durva pad minden bútorok. A csinos székely öltözetet az oláh pór öltözettel cserélték fel, hogy ezzel is kedvöket keressék, mint mondják, a földes urokuak. Azonban az oláh népviselet is, mit maguk szőnek és varrnak, szabatossága és tisztasága által megkülönbözteti őket az oláhoktól. Oláhországban pedig a polgárok viselete legtöbbet hasonlít a marosvásárhelyi polgárokékoz. A brassóvidéki úgynevezett kékfalusi lutheránus magyarok legmakacsabban ragaszkodnak ösi viseletükhöz itt künn is,'és ki ősi viseletét közülök elhányja, az olyan általános megvettetésök tárgya lesz ezért előttök. Van azonban, és ezt örömmel Írhatom, egy gyönyörű ismertető bélyege, a moldovai magyar helységeknek: avasszorgalom és gazdaságbeli tisztaság és szép rend. Örömmel elmondhatjuk, hogy a Seréth vidéke, Moldovának gabona, gyümölcs és mindennemű vetemény raktára. Hol a magyarok tömegesen laknak, mint pl. Klézse, Forrófalva, Nagypatak , Bogdánfalva , Kalugyer-Barát, Szabóíalva stb., ott az utazó gyümölcs- és szőlőkertekben képzeli magát, még az országút szélei is rakva vannak különbféle gyümölcsfákkal, a hol pedig az oláhság a magyarságtól izolálva lakik, pl. Jassitól Berladig s innen Galacig, nem láthatni némely faluban egyetlen gyümölcsfát vagy szépen mivelt kertet, csak nyomor és hanyagság átkos szelleme lebeg a kertek és élőfák nélküli kopár falvakon. Moldovában megfordulva látja az ember azon oláh közmondás igazságát: „egy magyar jobbágy megér tiz oláht." Nyelvünk és a magyar irodalom. . Nyelvűnket, kivéve egypár csángó falut, hol a nők, mint pl. Klezsoban, oláhul se tudnak, — az unalomig öszszevegyíték az olálival, annyira, hogy szinte négy évi itt létem dacára is, némely szólásformájokat alig érthettem. Kivétel nélkül az egész két fejedelemségben, nem ritkaság ilyen magyar kifejezéseket hallhatni: „Nene birsar, tudod, hogy birsádban csak négy personnak van helye, miért szedel hát fel annyi musterist ?" Erre a birsár : r

Kérem sezalodjanak el, a hogy lehet, hogy kistigaljak én is valamit, hiszen tudják, milyen szerák vagyok." — „Fiam! hidd be a tinzsire szpolyt, hogy szpolyalja meg anyádnak a tinzsireket" stb. stb. Mint Bukurestben, ugy más városokban is, egymástól szerteszét laknak, házaikban rendesen oláhul beszélgetnek, miért még itt Bukurestben is, ha iskolánkat, bár koldulásból is fen nem tartjuk, csak kéttized múlva is, nem lenne kinek magyar prédikációt mondjanak. — Vajha az Isten megsegítué bár a ploestieket, hogy bárcsak ide, mint a székelység legfőbb, legjártabb vonalára, nyelvünk és vallásunk számára, mielőbb egy védbástyát emelhetnénk. A magyar irodalom, mondhatni ismeretlen előttök, pedig a városokon lakók kÖzUl olvasni sokan tudnak. Csupán Foksányban, Bákóban, és Jászvásárban láttam magyar lapot, névszerint a Pesti Naplót, Vasárnapi Újságot és Napkeletet. Én iskolai és harangszentelési beszédeimből ingyen elosztottam vagy hatvan példányt közőttők. Szászkuton hagytam emlékül zsoltáromat, s mindenütt megígértem, hogy mihelyest b. Kemény István ő méltósága, az igért confirmatiói kátékat megküldendi: belőle küldeni fogok, ugy szintén gondoskodni fogok, hogy ezután magyar naptárakat és más olcsóbb magyar könyveket kapjanak. Ploestre és Pitestre elküldöm az itt kiolvasott magyar lapokat. Remélem azért, hogyha egyéb eredménye nem lenne is ezen rövid körutamnak, nyelvünk megmentése és irodalmunk terjesztése érdekében, nyomai a kötött ismeretségek után bizonyosan megiátszandanak. | A moldovai reform, magyarok e 1 o 1 vadózásának okai. Ha most valaki ezen kérdést teszi: mi oka lehet, hogy a magyar reformátusok, íoleg Moldovában ugy elolvadoztak? Egyszerű feleletem ez: az elhagyatottság! Mint Márk Mózes beszéli, mióta Szászkuton lakik, Erdélyből, névszerint t. Jancső Árontól, több könyörgő levelére, 21 évi szolgálata alatt, csupán egy választ kapott, azt is oly leverőt, miként hallgatóinak nem merte soha elolvasni. Ezután 1842-ben gyalog jött el két hallgatójával Bukurestbe, hogy 1838-dikiíöldingás által megrongált templomok kijavítására, egy kis segedelmet kéregethessenek, de mint monda, az agentia nem adott reá engedélyt, mig Bécsből választ nem kap, ezt pedig ők, uti költségeikből kifogyva, be nem várhatták, s egy para nélkül hagyták ide Bukurestet. A nép látva, hogy papja, és kisded ekklézsiája egészen magára van hagyatva, tavalyig csak megmaradtak hitök és öreg papjok mellett, de ekkor azon álhirt hallva mindenfelöl, hogy a bukuresti ref. ekklézsia is porrá égett, s hogy a reformátusok j is mind katliolikusokká lettek, hozzájárulván ebez, a már emiitett kepe feletti viszály, e kis ekklézsia fele megtagadta Ősei hitét, remélve, hogy ezután könnyebb napokat érend. Azonban keservesen csalódnak s lépésüket megbánva, töbj ben kértek, hogy vegyem vissza őket; én azonban, több ok miatt, azt nem tehettem meg. Hogy t. Janesó Áron és utódai, a moldovai ref. magyarokról, — vagy a mint a moldcvánok nevezik őket, —kálvinistákról ennyire megfelejtkezhettek: erről feleljenek ők mind Isten, mind emberek előtt. Ezen elhagyatottság következménye a t. Márk elnyomorodása, annyira, hogy saját hitsorsosai szégyenlvén papjok rongyait, akaratlan is a fényesb és módosb papsághoz fordultak, s szégyenlik, ha született reformátusok is, Moldovában magokat azoknak nevezni. Második ok a vegyes-házasság. Márk M.-nek nem lévén szabad soha a vegyeseket megesketni, mi csuda, ha 21 év alatt elolvadtak kevés számú hallgatói, mind Szászkuton, mind filiáiban? Harmadik ok az olasz papság proselytismusa. Midőn Márk M.-nek nem volt szabad egyetlenegy más felekeze| tüt is átvenni, sőt vaslánccal fenyegették, ha ezt megmerészli tenni: az ő híveit, az ő tudtán kivül, bárki is elhódíthatta; s elhagyatottságában kihez folyamodhatott volna? Most is, kik elhagyták, örömmel visszatérnének, de nem meri visszavenni. Vaíjon akad-e valaki a nagy Magyar- és Erdélyországban, ki ezek orvoslására fel íog lépni. Váljon fognak-e íemes keblű református keresztyének akadni, kik ezen i 21 éves hü szolgának kezeiből a koldusbotot kivegyék, az által, hogy néki, bár havonként két arany segedelmet nyújtsanak, hogy évenként ha csak egyszer is, bejárhassa foksányi, galaci, bakói hitsorsosainkat: ez a jövő titka, mire csak magyarhoni reform, hitfeleink buzgósága felelhet meg; ezzel biztattam mindenütt elhagyatott hitfeleinket. — Én felkértem öreg szolgatársamat, hogy engem ezután a moldovai ref. magyarok sorsáról, mig él, minden évben tudósítson, mert a mostani kivándorlás