Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-06 / 44. szám

egyházmegye esperesének, melynek határába léptek, felügy eletök alatt folytatnák missiojukat, azokkal állanának levelezésben s minden évben a kerületi gyűlésen, sőt lapok utján a közönség előtt is beszámolnának eljárásuk módja, eredménye, akadályai és sikere felől. Minthogy pedig e pálya a valódi apostolkodás töviseivel együtt járna s ennélfogva arra méltólag csak erősebb akaratú, alaposb képzettségű s fejlettebb liitéletü ifjú munkás vállalkozhatnék, az ily ilju a több vagy kevesebb évek alatt szerzendett missionariusi érdemhez képest később illő lelkészállomással lenne jutalmazandó; sőt azt hiszem, hogy az ily ifjú Timotheuson — ha szabad köznyelven szólanom — a gyülekezetek is jobban kapnának, mint — minden célzás nélkül légyen mondva — sok, külföldi akadémiákon megfordult papjelölteken. Az eddig mondottak után tisztán áll annak fontossága s lehetősége, hogy legtávolabb, vagy legfélreesőbb helyeken lakó bármely csekély számú hitsorsosaink és necsak az egyházunk tagjainak létszámába vétessenek föl (a mi a statistikai adatok pontossága tekintetéből ugyan dicséretes, de a vallás és erkölcs érdekéből még kevés súlylyal biró dolog), hanem egyházunkkal is valamely gyülekezetbe leendő bekebelítés s főleg az ily vándortanítók *) működése által valódi s positiv életösszeköttetésbe is hozattassanak; mert keresztyéni élet gyülekezeti közösség nélkül valamint soha, még az első Pünkost előtt sem létezett, ugy ezután sem létezhetik s fejlődhetik ki. A hol csak néhány egyes hitsörsosaink **) léteznek is, ha bár több napi járó távolságban valamely anyagyülekezettől, ott is, és azokra is érvényesítni kellene egyházunk valláserkölcsi befolyását; a testvéri hitközösséget, vallási összejöveteleket ott is eszközlésbe kellene vennünk s közülök egy, (neveznok akár presbyternek, akár curatornak vagy inspectornak) a legközelebbi anyagyülekezettel legalább levelezés utján, a vándorprédikátor pedig személyes megjelenése s működése által összes egyházunkkal fentarthatná, sőt időről időre szilárdíthatná is az ily töredék-, de azért figyelemre méltó elemek positiv összeköttetését. Hejh! az ily diasporákban sok ereje porlott és porlik el | használatlanul egyházunknak, holott meglehet, hogy az ily helyeken sokszor a buzgóság szent tüzének *) Örvendetes dolog, hogy a Dunafejedelemségben levő s eddig a legnagyobb egyházi árvaságban kesergett hitrokonainknak a szentek testébe leendő egybekötöztetésére a legszebb sikert reménylni engedő b e 1 - m i s s i o i kezdemény már megtétetett. Vajha egyházunk, oda hitbuzgó, lelkes vándortanító kiküldéséről is minél elébb gondoskodhatnék ! F. L. **) Hogy a pásztori gondoskodás mily messzire is kiterjedhet s igazolja jótékonyságát, élő példából tudom. A múlt tava szon a drávai gőzhajón egy Eszéken lakó, különben németországi születésű prot. vallású s csak foglalkozása után élő gépészszel találkozván, ez nekem elbeszélte, hogy ő bár vegyes házasságban él, azért ragaszkodik vallásához, a b ud a i várbeli gyülekezetnek most is évenkint 5 pfrttal adózó tagja s ha azon gyülekezetnek akármi szüksége fordul elő, adakozás végett az illető lelkész által ö is megkerestetik. F. L. tán nem is sejtett, nem reményit hathatós lángjai lobognának fel! A vándor prédikálás ok lelkipásztorokkal ] ellátott gyülekezeteinkben már csak viszonyítva szükségesek, t. i. csak ott, hol a vallásos buzgóság . tetemes csökkenése, a keresztyén élet szembetűnő/ fogyatkozása, vagy talán — mint Bácskában az u. n. nazarenusoknál *) — épen ferde nézetekből s be- / teges érzületből származott egyháziatlanság s egyházellenesség mutatkozik, a nélkül, hogy e bajokon a helybeli lelkész segítni képes és kész volna. Az ily vándorprédikálások hatásáról ugy látszik két szélsőséges vélemény uralkodik, a mennyiben némelyek azoktól mindent, mások pedig épen semmit sem reménylenek s az egész tárgyat csak irodalmi cifra beszédnek tekintik. Az igazság e két szélsőség közt lesz keresendő. A hol a helybeli lelkész buzgó működése dacára is, hanyatlott az egyházi és vallásos élet ereje, ott — nem kell hinni —hogy egy vándorprédikálás — származzék bár a legelső rangú szónoktól — mindjárt 3000 lelket legyen képes megnyerni ! Ily illusiokat csak azok táplálhatnának, kik a prédikátionak tetszéssel fogadásából egyszerre a legnagyobb eredményeket hiszik bekövetkezni s az emberi természetnek a jóra csak nehezen, lassanként, fokozatosan fogékonyítható voltát ignorálják, valamint azt is, hogy egy zilált életli, rokkant buzgóságu gyülekezet regeneratiojára sokszor egy egész élet önfeláldozó munkássága is alig elegendő. Egyébiránt a vándorprédikálás ilyenkor sem fölösleges és haszontalan, sot mint minden vend ég tanít ásnak, **) ugy ennek is meglehet jótékony hatása, a mennyiben a gyülekezetben a megszokott egyformaság után némi élénkséget ébreszt s így a helybeli lelkész működésének jelentékeny támogatására szolgálhat. — A hol pedig a gyülekezet buzgóságtalanságának egyik oka tán magának a lelkésznek vallásos bensőség nélküli életében; az igehirdetésnek s általában hivatalának szakmányszerti kezelésében rejlik, — ott — valljuk meg — a hitbuzgó vándorprédikálás valamint a gyülekezetre nézve szükséges és üdvös, ugy helybeli lelkészre nézve is foganatos lehet Jól tudom én azt, hogy ily vándorprédikálókat sok lelkésztársam nem örömest bocsátna fel szószékébe, tán attól tartva, hogy ha annak szónoklata nagyon megtetszenék, az ő kedvességének napja an*) E nazarénusokról jóformán most is csak annyit tudunk, mennyit e lapok múlt májusi közlése után tudhatunk. Hasznos szolgálatot tenne a bel-missio iránt érdeklődő közönségnek azon t. ügyfelem, ki ez eltévelyedett hitrokouaink iigyállásáról, az ez ügyben tett bel-missioi kísérletekről s azok eredményéről hiteles adatokból merített s minden túlszínezö ecsetelés nélküli alapos közlést tenne e lapokban. F. L. **) A vándorprédikálás és vendégtanítás közt különbség van. Amannak egyenesen missioi célja van, ez kedvesen lepi meg kecsegtető újdonságával a hallgatóságot. A vendégtanításoknak , melyeknek kezelését, megvallom, szeretném a tanulóifjakra nézve kissé megszorítani (de erről máskor !), fontosságáról lásd Hagenbach Theol. Encycl. 374 1.. F. L.