Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-30 / 43. szám

fejezi ki híven és egészen azt, a mit akar. Pecsét és anyakönyvek átadatnak, hát pl. a kanonok miért nem ? a kehely átadatik, hát a tányér miért nem? stb. Es amik átadatnak is, miért az esperes, nem pedig a gyülekezet kurátora adja átal ? Hiszen a lelkész-választás és hivás joga a gyülekezeté, öt illetné tehát a hivatal symbolice való átadásának joga is. Vagy másra ruházta e szép jogot át ? Nagyon jól tette! VI. De ha a vizsgálatunk alatti szertartásnak sem e yházi törvényeink, törvényes gyakorlatunk s múltunk, sem hitelveink s a külső református nemzetek példája szerint nincs létezhetési joga: hol van tehát eredeti forrása, méltó alapja és természetes mezeje? Vajh ki ő, és hol vagyon hazája ? Megmondja a derék Lonovics József: Népszerű egyházi Archaeologia vagyis a katholikus ünnepek, szentségek, ünnepélyek s szertartások értelmezése. Bécs. 1857. III dik kötet 456 s több lapokon, szólván épen a „Plébánosi beiktatásiról. rA beigtató esperes — úgymond — az oltár előtt széket foglalván, a lelkészt a híveknek bemutatja, s miután az ünnepély célját előadta, a püspöki nyilt levelet felolvastatja." Majd végre „a lelkészt a püspöki nyilt levél erejénél fo va, a plébánosi hivatalba s az ahoz kötött minden jogok teljes birtokába beiktatottnak s bevezetettnek nyilvánítja, s ezen beiktatás s bevezetés jeléül átnyújtja neki a templom kulcsait, jel képéül azon hatalomnak s jogoknak, melyekkel ö a templom, mint lelki jegyese, s a hívek, mint a gondviselésére, vezérlésére s legeltetésére bízott lelki fiai s juhai irányában felruházva van, valamint átadja neki a szer könyvet vagyis rituálét s az evangyélium könyvet is, figyelmeztetésül azon szent kötelességinek hü s buzgó teljesítésére, hogy ama könyv szerint szolgálja ki a szentségeket s végezze az egyházi szent szertartásokat, az utóbbi szerint pedig hirdesse az evangyélium örök igéjét. Mindezek után az esperes a beiktatott lelkészhez s a hívekhez még néhány örvendező s őket kölcsönös viszonyaikra s kötelmeikre emlékezteiő szót intéz, s az egész ünnepélyt a plébános által énekelt szent mise fejezi be." Tárgyunk nagyobb világosságba állítása végett, fel kell említenünk a kárthágói 398 dik évi zsinat végzéseinek, melyek a római katholikusoknál symbolikus tekiutélylyel birnak, némely pontjait is. Midőn subdiaconus ordináltatik, a püspök üres tányért és kelyhet, az esperes pedig v i z z e 1 telt csuprot, tányér és kéztörlőt ad neki át. Midőn akoluth (gyertyász) ordináltatik: gyertyával ellátott gyertyatartót; midőn exorcista: ördögűző könyvet; midőn lector: bibliát; midőn ostiarius: templom kulcsokat ad át ünnepélyesen a püspök avagy az őt képviselő esperes stb. stb. (Lásd ezeket: D e n z i n g e r, Enchiridion symbolorum et definitionum stb. Wirceburgi. 1856; s több symbolizáló szertartásokat a felavatásoknál : Lonovics fentebb idézett müve II-dik kötetében, és Schmid X. Fr. Liturgik der christkatholischen Religiou. Passau. 1832. II-ter B.) Az említett szertartásokat, a római katholika egyház a maga szempontjából helyesen állította fel s következetesen tartja meg; mert az ö kebelében minden egyházi hivatal a püspök s az őt képviselő arkbidiakonus, vagy esperes kezéből jő s mert az ő külső életében az ábrázolati vagy jelvező szertartásos cselekményeknek elv szerint szerepök vau, Mindazonáltal Schmid terjedelmesen előadja az érdekes vitát, melyből kitűnik, hogy tekintélyes róm. katholikus theologusok az istrumentumok átadását a felavatásnál nem tartják lényegesnek, s Lonovics is megjegyzi a plébános beállításánál, hogy annak közlött szertartása sem nem régi, sem nem lényeges, ugyanazért több országokban elmellőztetik, s az installatio egyedül a plébánosnak a hívek előtti ünnepélyes bemutatásában ál!. S ha magok a római katholikus tekintélyes theologusok így vélekesznek : miként kell uekünk vélekednünk és cselekednünk? VII. Hátra van még, hogy szóljak valamit dunai egyházherületeink ez ügybeui gyakorlatáról. Olvastam én is a nevezett kerületek egyikéből egy beállítási beszédet, melynek folyamán az esperes a templom kulcsokat; másikat, melyben csak a bibliát adja át az uj lelkésznek. A dunai kerületekben érvényes komjáti kánonokban e szertartásnak semmi legkisebb alapját nem találom; és S a m a r j a i János dunavidéki superintendens, ki a maga 1636-ban megjelent terjedelmes agendajában még az ördögűzésről is közöl formulát, kérdés alatti szertartásunkról egy igét sem szól; továbbá Fábián József veszprémi egyházmegyei esperes az általa 1818-ban kiadott lelkipásztori tárházban (III dik köt.), három rendbeli beállító beszédet közöl, — melyek egyikében az esperes ezen szavakkal küldi fel az uj papot a szószékbe: „Menj fel már literinek szolgája, a magasságos Istennek székébe;"!! de az instrumentumok átadásáról egy szót sem szól; holott az ugyanezen füzetben közlött felszentelési beszédeknél a kéznek főre tételét stb. híven felemlíti; — nem látom e szertartásnak semmi nyomát Kármán József és Pap István agendáiban sem, kik mindketten dunavidékiek, s az utóbbi közöl is beállításkor mondandó beszédet. De már a Tóth Fer en c liturgicájában, Győr. 1810. a 61 dik lapon, a prédikátor beállításánál, végül ezt olvasom: „Vége lévén a prédikátióknak, kimegy az Ur asztalához a beavató esperes, vagy assessor az uj prédi* kátorral együtt is az ekklézsiának az Ur asztalára kitett régibb és ujabb matrikuláit s jegyzőkönyveit, keresztséghez s ur vacsorájához való eszközeit, a presbyterek körülállván az asztalt, átadja, s e meglévén, mindenek helyökre mennek, és az éneklés elkezdődik, mely alatta nép a templomból kitakarodik, és a presbyterek bemennek a presbyterialis házhoz s az ekklézsia jegyző könyvébe a beavató esperes vagy assessor beirja az ekklézsiának a templomban előmutatott és a prédikátornak átadott matrikuláit, jegyzőkönyveit, leveleit és minden eszközeit, melyek hogy sem többek, sem kevesebbek nem voltak, mint feljegyeztettek az uj prédikátor és péesbyterek, nevek aláírásával bizonyítják." Első tekintetre átlátja mindenki, hogy ez nem egyéb, mint puszta á t s z á m o 1 á s i tény, melynek mint ilyennek habár végén is az istenitiszteletnek, s a liturgikában semmi legkisebb helye és jogosultsága nincs. Azt olvasom továbbá Zep pernél, (de politia ecclesiastica. Herbornae. 1695 pag. 42.) kinek e müvét, Gelei Katona István is, mint nyiltan bevallja, forrásul használta némely ponton a kanonok Írásában, s ki egykor nagy tekintély volt a maga nemében: bevégeztetvén a prédikátor beállításakori, minden symbolizáló szertartások nélküli istenitisztelet, „soluto publieo ecclesiae conventu etcoet u d i m i s s o, initiato et novo pastori, supellectilia domestica, indices vei brevia de parochiae iliius bonis et reditibus, in praeseutia illorum, qui magistratus vicém eo in loco gerunt et repraesentant, tradentur" ete. Ez is pusztán átszámolási tény, még pedig az istenitisztelet vége s a gyülekezet teljes eloszlása után, csupán a tisztviselők jelenlétében vitetik véghez, a mint ez külföldön, a legújabb időkben is néhol divatozik, hol a parochia birtokainak leltárát, aze végre megbízott világi férfiú szokta átadni az uj lelkésznek. Mindezekből azt hiszem, hogy a tisztelt olvasó, minden magyarázat nélkül, belátandja a dunai kerületekben divatozó szertartás eredetét s kifejlődését; a mely bármiként légyen is: ugy vélem, hogy senki többé alaposan nem állíthatja azt, hogy mivel a kérdéses szertartás itt vagy amott gyakorlatban van: tehát az, a reformált egyház hitelveivel is egyezik. Visszatekintve már mindezen közlemények egész folyamára, azt hiszem, hogy teljesen megalapítottnak s bebizonyítottnak tarthatjuk tárgyunkra nézve a következő tételt: Ama szertartás a lelkipásztor beállításánál, a tiszántúli egyházkerület kánonaiban, végzéseiben, törvényes gyakorlatában, történeti múltjában, s a reformált egy-