Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-23 / 42. szám

ségeiket, melyektől csak a roszul értett kornak szelleme (ne szabjátok magatokat e világhoz!) mentette föl, ne játszák el nagy hatásukat, ne ismerjék félre nemes hivatásukat, ne dobják el a földön legvalódibb tekintély őket az által, hogy kötelességeiket — devalválják. Reájok néz, ha ök szemeiket be nem zárják, lelkiismeretöket el nem bódítják: 1. Az iskolák vezetése (e szót ritkítjuk, mert a felügyelés nem elég).— 2. A vallási oktatás teljesítése vagy közvetlen intézése a néptanodákban és — 3. A vasárnapi iskolákban. — 4. Vasárnapi oktatás a templomok után. — 5. Az erkölcs szigorú, bár beszéddel, példával és nem kényszerítéssel, kezelése ön körükben, az egyh. hivatalnokok körében, a presbyterium körében. — 6. A biblia magyarázata. — 7. Vallás-oktatási gyülekezetek tartása, vezetése. Lásd a soproni példát! Különben mik lesznek ? Hitszónokok, s tán csupán szónokok! Még az előbbi is kevés. A mi jó öregeink (vulgo vaskalaposok = a prot. egyház táblabirái!) pásztorok, egyh. szolgák, tanitók (igy külföldön is!) voltak és akartak lenni, prédikátoroknak ugy hiszem csak kicsinylőleg az ellenféltől kezdtek neveztetni; de szónoknál ez is többet fejezett ki. — Minő lelkipásztorkodás az: szebbnél szebb dolgokat elmondani hetenként egyszer, s utána nem tapogatni, mit okult, mit javult abból a gyülekezet; — minő diaetát tartott betegje a gyógyszer után, sőt diaetít nem is rendelhetni! ? fáradságos és lélekemésztő munka, melyért ha valaki gazdálkodás, vagyongyűjtés örömei, vagy a rangvágyó szédelgések által akarja magát kárpótolni, — nem csodálom. Nem, a lelkipásztornak hivatása, sem ily alacsony, sem ily hatástalan; de nem is ily — könnyű. Neki a fentebbi eszközök által kell időnkben és közöttünk újra kezdeni a lelki, erkölcsi vezérletet, Jézusi szelídséggél s buzgósággal, — így csendes és ép azért tartós pezsgést támasztani, tartani fön a szivekben, melyeknek melege nem kitörésekben, hanem termékenységben mutatkozzék. Ez hosszabb, de bizonyosabb ut. Erre példa máig is van külföldön. Sőt ne essünk kétségbe, készség van erre nálunk is. Példákat látni fogunk a következő képekből. I. S. — —— KÖNYVISMERTETÉSEK. A „Budapesti szemle" első évi folyama. Senki sem érti jobban, mint lelkipásztoraink, hogy az iskolák végeztével korán sincs vége az emberi növelésnek és tanításnak. Egész életöket a felnőttek nevelésében és i ktatásában töltik el. Az iskola csak kezdete az emberi mívelödés hosszú pályájának, s csak előkészíti a gyermeket, hogy a férfiú erkölcsileg és értelmileg legyen képes önmagát mívelni. A jó iskola egyik ismertető bélyege, ha jelszava ez : keveset, de alaposan; az alap ereje nem a számos töredékek tömegében , hanem a tömörségben állván; s különben is az iskolai évek rövidebbek, semhogy alattok mind a világban, mind az ismeretekben újonc lélek megerösödhessék az ismeretek oly sokféle nemében, melyekre a mívelt embernek szüksége van. Az angol iskoláknak, melyekre némely kevés bölcseséggel megáldott tudós annyi roszat tud elmondani, épen úgynevezett egyoldalúságukban van az ereje. Keveset, de alaposan: ezen elven alapulnak s nevelnek józan értelmű, helyes felfogású, sőt széles ismeretii féríiakat az országlás, a tudomány, irodalom és gyakorlati élet minden ágára. Ha igaz, hogy gyümölcseiről lehet a fát megismerni, az angolok kétségbevonhatatlan előnynyel állják az Összehasonlítást a világ bármelyik nemzetével. Az iskola egyoldalúságát épen azon rengeteg, s oly ezeroldalu irodalom pótolja náluk. Az életbe átment elv az angoloknál, hogy nem bizonyos közvizsgáig, melyek náluk minden európai nemzet közt légritkábbak, hanem holta napjáig tanul. Az angol nép irodalmából inkább, mint iskoláiból meríti ismereteit. Innen van, hogy az életbeli foglalkozás minden ágára, a tudomány minden külön szakára vannak jó és becses könyvei, folyóiratai; s nálok a tudomány, művészet, költészet minden ága őszinte részvéttel pártoltatik. Elvész a nép, mely tudomány nélkül van, — ezt hiszik ők, s az ismereteket minél szélesebb körben terjesztik nemcsak iskolák, hanem egyszersmind és főleg irodalmuk által: könyvben s a folyóiratok minden nemével. Azért hozám föl ezt, mivel nálunk még mindig él és uralkodik lappangva, hogy a tudomány professornak való, kinek azt azért kell tanítnia, hogy hozzá hasonló professorokat neveljen, kik hasonló célból taníthassák el egy következő professori generationak. — Igy a tudomány sohasem áradhat ki az iskola falai közül. Igy gondolkodunk-e még mindig nem-professor tudósainkról is ? Hisszük-e, hogy ezek is, ha irnak, csak a többi tudósok számára irják müveiket, s az akadémiák is csak arra valók, hogy a tudósok egymásközt végezzék rögeszméik fölötti vitájokat? — Erre akkor kapunk feleletet, ha látni fogjuk, mennyi részvéttel karolja föl közönségünk tudományos irodalmunk azon részét, mely nem a tudósok közti magánlevelezés, hanem a közönség érdekében tartntik fen. Nálunk százszorta fontosabb, mint bárhol, hogy a tudomány az iskolán kivül virágozzék — főleg az irodalomban. Hogy fölfogtuk-e ezt, akkor látjuk meg, midőn tudományos folyóiratok s könyvek pártolása élő bizonyság lesz. Nagy próbaköve közönségünknek az egy éves „Budapesti szemle." Az első évi részvét örvendetesnek mondható; de az első év már csak azért sem határozhat, mivel közönségünknél az újság ingere nagyobb tán, mint bármely másnál. A legsilányabb vállalat is első megindulásakor nagy részvétnek örvend; s néha a legjobb vállalatot is az első tüzes fölkapás után cserben hagyja közönségünk, hogy ; ismét valami uj kecsegtetések után induljon. A részvét akkor mondható valódi részvétnek, ha kitart. Ha a „Budapesti szemle" dolgában e részvétet csökkenni látnók, irodalmunk egy igen szomorú tapasztalással fogna gazdagodni, s a legjobb szándék, őszintén jótakaró , kedv néhány percentjével válnék szegényebbé. Midőn irodalmunk hiányait, gyengeségeit fejtegettük, mindig hajlandók valánk az irókra vetni — hogy ők idézik elő gyenge, elsietett, készületlenséggel irott munkájokkal az irodalom hanyatlását; ezután nagy részben megszűnnék ; a jog e vádra nézve. Ki lehetne majd számokban mutatni a közönségnek, hogy azt, a mi olcsóbbnak látszott, de silány volt, mivel sem az irodalom tárháza, sem az olvasó ismerete vagy iz-„ lése neui gyarapodott, pártolásban részesíté — a miben mind az irodalom, mind az ismeretek terjedésének ügye sokat nyert — elejtette. Kitűnnék, hogy azon hazafiúság, mely az irodalom pártolásával akar dicsekedni, csak olyan egykét garasos hazafiúság, mely csak azt tekinti, mint lehet e címre legolcsóbban tenni szert. Ez olcsó irodalom fentartja ugyan a nyelvet arra, hogy kisebb nagyobb mulatságul szolgáljon hirek, adomák, mulatságos elbeszélések által; de a nemzeti közmíveltség tőkéje, a nemzeti nyelv magasabb kiképzése, s a jó ízlés s a mi több ,anemzeti jellem alig fog általa gyarapodni. : — A ki iró akar lenni ily tapasztalat után, hagyjon fel min den komoly törekvéssel, minden tanulmánynyal, mert a magyar\Íközönséguél csak az olcsó hirhordásnak, adomáknak , bohóc elmélkedésnek; de a jellemnek , kitartásnak, tanulmánynak egyáltalában nincs se kelete, se koszorúja! Körülbelől e buzdítás az, a mit minden iró meríthet oly vállalat cserbenhagyásával, minő a „Budapesti szemle." Oly vállalatnak, mint a „Budapesti szemle" kimon-