Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-23 / 42. szám

tona Gelei-féle kanonok I. cikkemondja: „az Isten igéje szerint megtisztított egyházakban cyclopsi rendetlenség ne uralkodjék s e miatt az ellenkezők vádjának is ki ne tétessünk." Ez okból reánk nézve, kik a Gelei Katona-féle kanonok alatt élünk , semmi közönyös rendtartás, ceremónia vagy szertartás nincs, hanem ezeknek egész köre, az egyesek hatalma alól kivétetvén, a XII. kanon szerint, az egyházi köztörvényhozás és törvényes gyakorlat hatósága alá helyeztetik. — (Vége követk.) Révész Imre. Képek az angol és amerikai prot. egyházi életből. (Folytatás.) I. Az amerikai ébredés. (Revival.) in. Szabad lesz-e egy kis magyarázatot adni a fentebbi kép leírásához, vagy mivel már külföldiek szempontjából magyaráztuk, szabad lesz-e egy kis alkalmazást adnunk hozzá saját viszonyaink tekintetéből ? Míg a fentebbi sorokhoz ezeket akarók adni, többmás vélemény is jutott kezünkhöz az amerikai revival értelmezésem s annak valláserkölcsi becsének meghatárzásául. — A hires londoni baptiszta szónok Spurgeon egy közelebbi igen lelkes és mégis igen józan beszédében, megkülönbözteti ezt minden előbbi és egyéb r e vi val-félétől s rendkívül hathatónak vallja arra, hogy a papok régi száraz és hideg beszédmódjukat elhagyván, lelkesedni (az egyházi beszédekkel mi nem épen ugy vagyunk; ezek lelkesek, csakhogy ez a lélek, a mely bennek van, nem a Krisztus, az evangyéliom s az ennek világánál fölismert újkori tudomány lelke), — a hallgatók szaporodni, figyelmesedni eszmélni, megjavulni, — a családok levegője tisztulni stb. kezdett legyen. Különösen előhaladt, úgymond ő, amaz ujabb mozgalmak által a gyermekek vallásos nevelése s a családtagok hűsége. Ide vág az is, mit a R e v u e d. d. Mondes f. é. april. 15-kei szemléje mond. — Elég közönynyel szól róla, — hiszen ez a vallási mozgalom a francia gondolkodásmóddal és érzülettel homlokegyenest ellenkezik, —hiszen nem régiben egy francia tudós azzal akará édes honának vallási közönyét, theologiai tudománytalanságát mentegetni, szépíteni, hogy a közönyben helyheztetné a vallásosságot, s a theologia nem-értésében, nem-tanulásában a theologusi bölcseséget. De a R e v u e most még is leplezetlenül elismeri, hogy az amerikai vallásos ébredés a protestáns érzelem nagy jelentőségű nyilatkozata, — s méltó és lelkes kifejezése annak, hogy az amerikai nép múlt évekbeli társadalmi és egyéb bűneit lelkéből megbánta, s a szellemi szabadsággal való visszaélést, a kincs-szomjazást és effélét nemesebb élettel fogja felcserélni. Az amerikaiakra nézve tehát áll — még elleneik szája vallása szerint is—, hogy ott a vallási érzelem él még a keblekben, hogy az felgyúladni, hevítni, s olvasztani is képes. — De hát minálunk ? Nekünk kellett csak, ha valahol, valamely népnek, képeseknek lennünk a vallás egész erejével tenni, — hogy nemesb érzelmeink lángoljanak, akaratunk erősíttessék, — hogy önmegtagadásra, keresztyéni fensőbb életre alkalmasokká tétessünk. Nálunk kell főkép a vallás, mint egyesség, bizodalom, szeretet táplálója, — mint tűrés élesztője, remény gerjesztője, s mindazon lelki jók tenyésztője, melyeket az irás a lélek gyümölcseinek nevez. De minden lázas, rohamos vallási cselekvénytől részemről tartok. A szenvedély nem lehet tartós , ebben sem, mint egyébfélében. Si gravis brevis, mondták a sztoikusok ; s ez ránk nézve és korunkban még igazabb. A pillanati újjászületés, a Saul-féle átalakulás csak ihletett vagy legalább kiváló jellemek s nagy idők sajátja. — Nekem a vallás ugy tlinik fel legnemesb, leglehetségesb alakjában, mint folytonosan és fokozatosan működő erő, — mint vízcsepp, mely sziklát vés ki. Nem zivatar, hanem lengeteg szellő, mely lassanként tisztít, s majd folyvást tisztán tart, nem zúgva viharoz, halált vagy tespesztö csendet hagyva maga után, mint termő erő egyenlékeny időjárásban, mely gyümölcsöt hoz ideje korán s elegendőt. — A rohamos bűnbánat csak visszaesést készít elő. Ezért a mi egészen magyar és protest. lelkületű Szikszai G y ö r • gylink-nek még a penitentziális hetek sem tetszettek — és tudnék-e az ő nevénél szebbet említeni egyházunk belső életének történetéből? — A lelki áldozatok előszavában (1795-diki kiadás IX. lap) ezt mondja: az igaz ker. embernek minden hétnek, napnak és minden könyörgésének penitentziálisnak kell lenni , ilyen állapotban lenni nemcsak néhány héten, hanem egész életében. Nem szükséges tehát nálunk olyan ébredést eszközölni vagy csak óhajtani is, a milyen Amerikában létesült. Nálunk nem oly mélyen alszik ez a gyermek, hogy felköltésére erőszakos rázás volna szükséges, — nem oly halálos dermedtségben van, hogy a kétségbeesés pézsmáját kellene elővennünk. Örvendetes jeleit adja a mi betegünk az életerőnek áldozatkészségében, életszeretetében, legyünk csak gondos orvosok, kik felette őrködni, életmozgalmait figyelemmel kisérni, s mi legtöbb, vezetni, ápolni, óvni igyekezzünk. Ez ügyben már sok lelkesítő szó mondatott el, — ide s tova tett s majd javulás is következik. Én csak egy szempontra akarom figyelmeztetni feleinket, mely önként elém ttinik az amerikaiakról elmélkedvén. Nálunk a vallási meggyőződés ereje, nagyszerű hatása az akaratra, nem azért kezdett szűnni, hogy álbölcselkedés ingatta volna meg a hitet, nem is az anyagiasság miatt főkép: hanem mivel elég buzgósággal élesztgetve, vezetve nem volt. Az egyház vagy jobban mondva a lelkipásztorság felső hatóságaitól nem gyámolíttatva, nem irányoztatva, lassanként kibocsátá kezeiből a szellemek vezetékét — prot. szellemben s főkép a köznépre kérem e szót! értetni — mindig szélesebbé engedte válni a karikát, melyben, az egyháztól mindig távolabb, a nép erőtelen szelleme a kor és a keresztyénség érdekei közt hánykódva, mozgott. Magok a vezetők a nép közeléből mindig fölebb vágyva, mindinkább kiváltak, elszigetelődtek. De a hitben is megingattatván, a ker. erkölcsiség szigorából lassanként engedtek, ők magok is kezdtek liberálisok — utóbb egyebek is — lenni. Az ősidőkben megállapított hitelvek, symb. könyvek, liturgiái eljárás irányában minden egyes gyülekezet angyala önkényeskedett, változtatott, reformált, a nélkül, hogy erre tudományos előmunkálatok által megalapított közszellem, tudományban, hitben, erkölcsben erős, a régi formákat kinőtt, koránál fensőbb szellemű lelkészi kar szüksége adott volna alkalmat. — Ha volt valaha vulgáris ratzionalismus, a miénk volt az ; ennek nemcsak idealismusa, de morálja, sőt tudományi alapja s kiindulás pontja sem volt. S hatása? Feloldozták a népet az egyh. fenyíték alól, mely még 20 évvel ezelőtt sok helyt szokásban volt, *j — megszüntették a vasárnapi oktatást, mely 25 év előtt a Tiszántúl általános volt, s nem tudom mikor lesz ugy mint volt. — És ezzel elbocsátották kezökböl azon nevezetes eszközt, melyet vissza vajmi nehezen nyernek, a nép szivét, a nép erkölcsi függését, azon egyedüli eszközt, melyre most a benső-missiót alapíthatnánk. Azután a prédikációk rövidsége, müvészisége (t. i. főkép müvészisége) jött be. Szónoklatok, speechek lettek tanítások helyébe; s az emberek megízlelték ezeket, és megszokták, ugy hogy a németek komoly és tudományos, az angolok és amerikaiak kenetes, bibliás, de prosaiason oktató s mindig hosszas beszédeikkel ugyan senki sem sziveket, sem kathedrát nem foghatna nálunk ! Vegyék vissza lelkészeink az előbbiektől birt és használt eszközöket a belsö-missiora, teljesítsék azon köteles*) Itt csak azon mód ellen szólok, melylyel a liberális mus bejött és az egyh. fenyíték eltöröltetett. I. S.