Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-23 / 42. szám

majd utólagos vizsgálat és itélet alá vesznek oly tényeket, eszméket, elveket, melyeknek tényleges eldöntése kabinétekre, ministeri tanácsokra, törvényhozó testületekre, törvényszékekre s más hatóságokra vár. Nincs másként a dolog az egyházi irodalom mezején sem. A legközelebbi időkben, dr. Baumgarten, rostocki egyetemi tanár letételét nemcsak a tudomány , de a törvény szempontjából is, minden oldalú .erős vitatás és birálat alá vették a lapok ; a darmstadti Alig. Kirchenzeitung múlt évi decemberi füzetében terjedelmes theologiai vizsgálat s itélet tétetik Hagenbach által, Rumpf, baseli lelkészjelöltnek fellliggesztése felett, s épen a napokban jelent meg Liebetruttól egy mü, mely dr. Beck egyházi beszédeit a lutheri egyház elvei iránti hűtlenséggel vádolja; és hogy a számtalan példák közül ezúttal többeket ne említsek: mindnyájan tudjuk , hogy UhliCh magdeburgi s Dulon brémai volt lelkészek elmozdittatásának ügye, — noha mind ez tényleg az illető törvényszékek hatósága elé tartozott, — mindazáltal az irodalomban is, minden oldalról erős vitatás és itélet alá vonatott. De azt hiszem, hogy általában mindnyájan elismerjük azon tétel igazságát, miszerint nincs a protestáns egyházi életben oly mozdulat, oly tény, melynek a tudománynyal életerős egybeköttetése ne volna, s melyet az irodalmi vizsgálat és itélet koréból józanul elvonni lehetne. Hogy a modor, melyben a szentesi lelkészbeigtatás ügyében irt nyilt levelem fogalmazva vala, némelyek által sértőnek s követelőnek vétetett: sajnálom, de nem tehetek róla. En világosságra, határozottságra és arra törekedtem, hogyha csakugyan hozzá szólunk e tárgyhoz, mint óhajtottam : ne vagdaljuk hiában a levegőeget, hanem az Ugy ér demét kellő szempontokból vegyük figyelembe, s egyedül ezért körvonaloztam határozottan a kérdés pontjait. Azonban azt hiszem , hogy a humanitas s atyafiságos indulat is eléggé kivehető volt nyilt levelemből; s ime most is, minden lehető keserű félreértések elhárítása végett ezennel nyilvánítom, hogy nekem egyénekkel s azoknak helyi viszonyaival épen semmi, de magával az ügygyei annál több bajom van, s épen azért semmit nem tekintve most arra, hogy a kérdés alatti tény kik által követtetett el: tekintem azt pusztán és egyedül mint tudomány ügyét, s az irodalom és napi sajtó fentebb említett jogánál fogva, a mint időm s körülményeim engedik, röviden vizsgálat alá veszem. Azt hiszem, hogy nyilt levelemből világosan kivehető volt az, hogy én nem egyéb, mint azon szertartásos cselekmények felöl kértem felvilágosítást és igazolást , melyekkel a kérdéses lelkipásztori beállítás végezte tett. — Hogy az illető esperes, vagy az ö megbízottja, ki vált oly gyülekezetekben, hol azt a kedélyek nyugtalansága s más rendetlenségek kivánják, s oly lelkipásztor beállításánánál, ki a szolgálatra még ünnepélyesen felavatva — ordinálva — nincs, megjelenjen, és a nép tanítása, intése, feddése, a pályára lépő lelkész utasítása, buzdítása, egy szóval: az ige célszerű hirdetése által közreműködjék, ezt, de csakis egyedül ezt, az esperes felvigyázói szép tisztéből önként folyónak s üdvösnek találom. De már az ellen , hogy az esperes, vagy az ö képviselője, akár kivánja azt az illető gyülekezet állapotja, akár nem, minden lelkészbeállításnál közreműködjék : mind a zsinat-presbyteri egyházalkotmány, s az egyes gyülekezetek ennek elvei szerinti önállósága, mind kanonaink s ezeken alapuló gyakorlatunk, mind végre liturgiánk szemponljából alapos aggodalmak , hogy ne mondjam, ellenvetések merülnek fel. Igaz, hogy létezik a tiszántúli egyházkerületnek 1811. okt. 5. egy végzése, mely az ifjú prédikátornak az esperes vagy tractualis assessor általi beállítását kimondja; de annak, hogy ezen végzés életbe lépett volna s az ebben igért beállítási forma kiadatott volna : tudtom szerint semmi legkisebb nyoma nincs: sőt ugy vélekedhetünk , hogy cz, azon későbbi egyházkerületi végzések által, melyek a lelkészjelöltek vizsgálatáról, választhatásáról, meghivásáról stb. szólanak, s az esperes általi introdukáltatásról hallgatnak, nagy részben hatályon kiviilivé s elévültté tétetett. De szóljon itt maga a gyakorlat, mely azt mutatja, hogy a közelebbi évtizedekben, a régiebbekben még inkább, legalább tudomásom szerint, nem volt példa arra, hogy a lelkész rendszerint az esperes által állíttatott volna be. Nincs másként a dolog a tiszáninneni egyházkerületben s Erdélyországban sem. A debreceni egyházmegye 1822 előtt egy volt a két magyar haza legnépesebb és legtekintélyesebb egyházmegyei közül: de jegyző könyveiben és levéltárában annak, hogy valaha esperes vezetett volna be lelkészt hivatalába, semmi legkisebb nyoma nincs. És ugy vélem, hogy ama végzés, egyéb körülmények mellett, a miatt nem lépett életbe, mert ellenkezésben látszik lenni a XII. és XXII. kánonnál, mely utóbbi a lelkipásztor introdukálását a választó és meghivó nép tisztének lenni mondja; s midőn kanonaink minden illető pontjából világos, hogy a lelkész választásának s meghívásának joga egyenesen a né! pet, az esperesi hivatalt pedig csak a vétónak negatív joga illeti ezekben: bajos természetesnek s a kanonokkal ana; lógnak találni, hogy a választó és meghivó nép, a maga es: peresileg megerősített lelkipásztorát ne introdukálhassa. De álljon bár teljes érvényben és gyakorlatban a lelkésznek esperes általi beállítása: most célom nem annak tüzetes taglalása, hanem a kérdéses beállítás módjának, vagy szertartásának vizsgálat alá vétele. Lássuk tehát ezt! Az esperes s a beállítandó lelkész a templomban, az uri szent asztalnál helyet foglalnak , megkezdődik az i stenitisztelet a gyülekezet éneklésével, folytattatik az esperes beszéde által ;majd a bibliát,symbolicus könyveket, az egyház anyakönyveit, az urvacsorai poharat és a lelkészi hivatalos pecsétet hü és épületes kezelés végett, serkentő figyelmeztetés kíséretében, az espe| res az előtte álló lelkésznek kezeiresgond! viselésére bizza." Ezen tény az, melyet én a reformált egyház szertartásokra vonatkozó alapelvével, a tiszán-1 túli egyházkerületben teljes érvényben álló törvényekkel, végre a nevezett egyházkerület ez ügybeni törvényes gyakorlatával s történeti múltjával meg nem egyezőknek , sőt ellenkezőknek találtam s találok; s hogy állitásom nem légből kapott: azt hiszem , hogy a következő közlemények elég világosan igazolandják. De jöjjünk tisztába mindenek előtt magának a kérdéses ténynek föjellemével, mivoltával, hogy így megtalálj hassuk a kellő szempontot annak vizsgálatára s megitélé! sére. A kérdés alatti cselekmény puszta átszámolási tény nem lehet, mert ilyennek közönséges istenitisztelet folyamán semmi legkisebb helye nincs, s nem lehet elképzelni, hogy valamely egyház miért ne számolhatná át lelkipásztora kezébe az annak gondviselése alá tartozó eszközöket az esperes tényező befolyása nélkül is; de nem lehetett puszta átszámolási tény azért sem, mert pl. míg az urvacsorájához való tálak, kannák, abroszok, keresztelő edények stb. — melyek szintúgy az illető egyház birtokai s szintúgy papi kezelés alá tartoznak, mint pl. a kehely,— át nem adattak: addig biblia és symbolikus könyvek átadásáról szó van, s nagyon ominosum lenne s talán meg is eshetnék, hogy ezen könyvek nem is az egyház sajátjai valának. Nincs tehát benne semmi kétség, hogy ama tény, nem puszta átszámolás, hanem annál több s fensöbb valami akart lenni. Agyűlekezet közönséges istenitiszteletének folyamán, annak kiegészítő részeként, ének, ima és beszéd után, serkentő figyelmeztetés kíséretében, hü és épületes kezelés végett adatván át amaz eszközök : látnivaló, hogy ez oly egyházi tény vala, mely a gyülekezetben! lelkipásztorkodás hatalmának vagy tisztének ünnepélyes átadását ábrázolta, jelvezte; a minthogy csak ezután látjuk az uj lelkészt székébe felhágni s szereplését vagyis szolgálatát megkezdeni. Egy szóval: itt a szó teljes értelmében, egy ceremónia hajtatott végre. Nincs oly egyházi vagy theologiai irány vagy párt; nincs oly keresztyén felekezet, melynek szempontjából egy ily cselekmény ceremóniának, azaz vallásos egy-