Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-09 / 40. szám

1003 1UU4 én sóvárgok továbbra is a bir tok aránytalanság után. Tisza Kálmán. Oly annyira megszoktuk a Tisza Kálmán névvel jelölt cikkeket ugy nézni, mint a melyekben az egyház jobbjai akaratjuk kifejezését találják, hogy szinte roszul esik most az egyszer kimondanunk, hogy nézeteit nem annyira nem helyeseljük, mint nem értjük. Abban, a mint láttuk, T. K. ur egyetért velünk, hogy a szegény lelkészek és iskolatanítók gyámolítása országos pénztárból eszközlendő, s hogy e végre az országos domestica mielébb életbeléptetendő; de ha szegény egyházaink gyámolítása elhalaszthatlannak mutatja a domestica azonnal való életbeléptetését, mennyivel nélkülözhetlenebb az ama másik közcél, a felállítandó prot. egyetem tekintetéből, melynek egy lényeges alkatrésze már áll is és ápolást igényel? Ha egyelőre csak e két célt tartjuk is szem előtt, eléggé tág tér áll nyitva a munkás szeretet előtt; pedig e két célra nézve könnyű előlegesen is eligazodni, ki hová forduljon adományával, s biztos lehet mindenki, hogy adománya másra, mint a kitűzött célra fordíttatni nem fog. Midőn ez év elején egyházunknak különösen nevezett két nagy teendőjét elgondoltuk s azok tekintetéből az egyházi domestica eszméjét megpendítettük, korántsem az aggasztott bennünket, hogy azoknak sürgős korszerűségét az illetők eléggé nem méltánylandják, sem az nem bántott, hogy tán a megkivántató anyagi erő hitfeleinktől ki nem kerül, hanem tartottunk attól, hogy, a mi közügyeink fejlését rendesen hátrálta, az örökös tervezgetés ez ügyet is az indítványozás stádiumán túlfejlődni nem hagyja. Azonban hála Istennek ifj. b. Vay Miklós és gr. Teleki Sándor tettleges fellépése az ügyet a kopár tlieorétizálás teréről a tett mezejére vitte, s kitűnik, hogy nem hiányzanak féríiaink, kik nemcsak szájjal, hanem tettel is élő tagjai az egyháznak, melynek sikeres részvéttel szolgálni fő-főörömük. Ez aztán nemcsak említett aggodalmunkat megszüntette, hanem kétségkivül a dolog prakticai kivitelének útját is egyengeti, a mennyiben az ügy országszerte komoly megfontolás tárgyává tétetvén, az ahoz járulni kivánók különböző állapotjaikhoz képest különböző adózási módokat ajánlgatnak, holott csakis ilyen minden oldalról jövő gyakorlati észrevételek számbavétele után lesz lehetséges annak idejében e nagyfontosságú ügyben célszerűen rendelkezni. — Minél többen nyilatkoznak, minél számosabban csatlakoznak önként a szent ügy létesítéséhez, annál könnyebb lesz azt életbeléptetni. Azon lelkes úttörők tehát azonkivül, hogy adományaikkal a pártolt ügynek közvetlen használnak, még azonfelül annak országszerte hitelt szereznek és követésre ösztönt adnak, minélfogva azokról szószerint áll, hogy bis dat, qui cito dat. Szerkesztő. A külföldön szemünkre hányták, hogy egyházi beiéletünket elhanyagolva, annak csak külszerkezetével bajlódunk, és míg egyházunk régi épületét külről vakoljuk, az alatt annak bensőjét a gondatlanság vastag pora és pókhálói alatt hagyjuk. Mennyi igazság lehet e szemrehányás alatt, azt én most érintetlen hagyom: seperjen mindenki tulajdon háza előtt. Ha akarja, és maga irányában igazságos akar lenni, elég söpörni valója van a külföldnek is. Nem szándékom ajtót nyitni a külföld egyházaiba, azoknak benső életét nem kutatom, csak annyit mondok ki nyiltan, hogy benső egységben és egyszerűségben, egyetlen egy sem áll magjar protestáns egyházunk előtt. A mi egyházunk szegény, bútorozata régi, mi nem hordtuk bele a divatos fényes házi eszközöket, miket a külföld odaállítgatott, de a mi van, bár szegény egyszerű, azért tiszta, és épen ez mutatja, hogy mi nemcsak alkotmányozunk, nemcsak egyházunk alkotmányában, nemcsak a külső, hanem a belső emberben is élünk. Hagyjanak ők minket magunkra, mindegyik egyháznak megvan saját élete és nyilatkozata, megvan a mienknek is. Egyházunk benső életébe pillantva, az első nagyszerű jelenetről, a protestáns cultus egyszerűségéről szólok, a mennyiben ez egyszerűségben rejlik annak nagyszerűsége. Felszokták hozni a protestáns cultus ellen, hogy az kelletinél egyszerűbb. Ez legrégibb és legszokottabb vád cultusunk ellen. E vádat hallottuk már protestáns emberek szájából is, kivált e müvészctkóros világban, mikor a művészet könnyű fecskéje fészket rakott még az oltárok, és ott költ a szentek szentében az új szövetség frigyládája fölött is. — A ti reformátoraitok — mondják sokan — elhagyván magukat ragadtatni ama cultustól való idegenkedésök által, mely cultusban a formák maguk alá temetik az alapot, a szertartások képviselték a vallásos kötelességeket, a symbolumok a helyett, hogy a dogmákat kifejezték volna, azokat eltakarták, a ti reformátoraitok nagyon messzi mentek, és egy másik ezzel ellenkező, de nem kevésbé veszélyes túlságba estek, kelletinél inkább spiritualizálták, az a nélkül is már spiritualizált vallás cultusát; az érzékiség és képzelődés megrablott birtokából, nagyot foglaltak az értelmiség birtokához; az emberi beszédnek kelletinél nagyobb súlyt adva, a cultus minden hatását embernek azon hatalma alá rendelték, melyet beszéd által gyakorolhat embertársa fölött. Igy ez a ceremoniátlan adoratio, ez a rituálék nélküli ritus, ez a jelvények nélküli szentek szente, meglehet filosofusoknak, bölcseknek, tudósoknak , — de nem tömegnek való. A nagy tömeg kevés vonzalmat, következésképen keves épületet talál benne, csak szokásból járul hozzá, s hideg unatkozását nagynehezen tudja eltakarni. Mondják azt is, hogy ez az ünnepélyekben oly szegény, szüntelen egyhangú, szüntelen borult és szigorú cultus, egyedül a borult szellemű északi népségnek lehet inye szerinti, de visszásán hat a déli népség eleven és izgékony képzelődésére. Egy viharos borult ég alatt még csak lehető az ilyen cultus; egy tiszta ragyogó ég alatt elveszti minden szépségét és hatását; ennyi derült ég és világosság sugárok elveszik, kioltják belőle azt a kevés fényt, mit rajta a reformátorok meghagytak, és a történet tiltakozik azon remények ellen, melyekkel a protestantismus Európa legkiesebb éghajlatai felé netalán hunyorgatna, mind e mai napig nem birta meghágni a Pyreneust és az Alpeseket stb. A művészet embere, és a földhöz ragadtabb rész, ezeket szokta felhozni a protestáns egyszerű cultus ellen, és ne tagadjuk, néha érzékiségünk illusioi máskor képzelődésünk tűzi játékai magunkat is elvisznek, elragadnak magukkal mint hulló faleveleket. Az ünnepélyes dísz és pompa látása, mely között a két keresztyén nagyszerű cultus felmutatja és kiterjeszti egész fényét, ragyogtatja minden sugárát, a szegény embernek nehéz érzetét költi fel ben-