Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-28 / 4. szám

Községi egyház-választás Badenben. A gyakorlati lelkipásztorság körében igen nevezetes dolog a községi egyháztanács (Kirckengemeinderath, — idsőbbek — vének tanácsa, a presbyterium) választása; -— mert ettől függ az egyháznak időszerinti fénye, ettől feltételeztetik sokszor szellemi s anyagi előhaladása — iövendője. Sőt miután a gyülekezet vénei, nemcsak az egyház anyagi dolgainak kezelői és vezetői, hanem eredeti rendeltetésűk, és a jól rendezett egyházak gyakorlata szerint kell hogy ugy is szerepeljenek , mint a lelkész lelkiekben! adlatusai, például majd mint erkölcsfölügyelők, majd mint békebirák stb.: alig van és lehet fontosabb eljárása a lelkésznek gyakorlata terén, mint a községi egyháztanács alakítása. — Nem szándékom jelen rövid cikkben a községi egyháztanács tagjai szellemi s életkori különben igen fontos kellékeiket taglalni, — ezt tán más alkalommal tárgyalandván? — hanem szólok a községi egyháztanács célszerű választási módjáról s a tagok alkalmazási idejéről; alapul tűzvén ki előmbe a badeni nagyher cegségbeli hitrokonink mult évi sept. 15-én, a főzsinat előterjesz tése folytán, országfejedelmileg szentesitett gyakorlatát. Minek ide vonatkozó cikkei a következők: (Lásd bőven Alig. Kirchenblatt f. das ev. Deutschland Nr. 36.) „1. §. A községi egyháztanácsnokok száma mindenkor a gyülekezet nagysága és egyébb helyi körülményekhez viszonylik. Az illető lelkész vagy lelkészeken kivül soha nem lehet az kisebb 3—nagyobb 12-nél.u „2. §. Minden 3-ik évben a községi egyháztanácsnokok ; egyharmada kilép — s ugyanannyi uj tagok választatnak. A kiléptí sorzatot első alkalommal a sors határozza meg, —• később mindég a hivatali idősbség. — Ha a községi egyháztanácsnokok száma 3-mal el nem osztható , akkor az utolsó kilépti időszakban vagy egy taggal kevesebb, vagy egy taggal több lép ki, mint a két előbbi kilépti időszakokban. A kik kiléptek: 3 évig újra meg nem választhatók." „3. §. A kilépendők, a visszamaradandókkal együtt választják az uj tagokat, oly módon, hogy a lelkész s illetőleg lel- j készeknek szavazati joguk van. A szavazás zárt papiron történik ; —• általános szavazattöbbség határoz ; a szavazatok egyenlősége esetében az elnök szavazata dönt" stb. Ha rajtam állana s tőlem függene e tárgy eldöntése: én e gyakorlatot szórólszóra elfogadnám magyarhoni prot. egyházunkban is. Miért ? Mert az 1-ső §-ban ki van mondva a vének létszámának minimum- és maximuma; a mi épen elég; — szerintem csak egygyel is több már sok, sőt sokszor káros is lenne. Minthogy a) A kisebb egyházakban nem levén tanácstermek, a szegény lelkész alig tudna nagyobb tömeggel hol tanácskozni ? b) A hol nagyobb számmal lennének a tanácsosok, — igen bajos, sőt sokszor lehetetlen is volna egységi — vagy ehez közelítő véleményt idézni elő. c) A hol, kivált az általánosan pórnépből alakult gyülekezetekben, igen sok a presbyter, — mert mindenik hosszasan tudja és szereti magát megértetni, -— csak az idő vész sokszor hasztalan, az ügy pedig nem nyer általa; — mert .... sok beszédnek sok az alja. A 2-ik §-ban kimondatik , hogy a községi egyháztanácsnokok hivatali idejök mikor és hogyan szűnjék meg? Isten mentse meg egyházát, hogy e hivatal az egyházban állandósittassék? Mert: 1. A késő öregségben annyira elgyengül az ember, hogy nemcsak az, hogy tanácsot adni nem tud, sőt sok szánandó második gyermekségre jut. 2. A szomorú tapasztalat azt mutatja: hogy akadnak néha a községi egyház tanácsban hanyag, sőt rosz életű és az egyház tanácskozmányaitt csak zavaró tagok; — kik hogy vagy életfogytig scandalisáljanak , vagy hogy a szegény lelkész legyen kénytelen magát ellenök szegezni: Isten ments meg! mert ez, kivált pórnépbol álló gyülekezetekben, nem lenne más, mint saját nyugalma és békéje ellen való hadizenés. 3. Ezen időszaki kilépések által alkalom nyilik minden érdemesb egyháztagnak időfolytán az egyháztanácsba való bejuthatásra; — és igy az egyház szükségei —• érdekeiveli megismerkedésre. Minélfogva, ha van az egyháztanácsnokságban megtiszteltetés, öröm, többen élvezhetik; — ha pedig vele teher jár, többen, s mindég pihent vállak hordozhatják. A 3. §. szerint elegendő befolyás engedtetik a választásba, a lelkész s illetőleg lelkészeknek: minél többet, nagyobbat, alig hiszem, hogy valaki óhajtana magának prot. lelkészeink közül. Kifogás ezen választási terv ellen alig lehetne más, mint azoké, kik azt mondják, hogy az 5—10—20—40 ezer lelkeket számláló gyülekezetekben igen kicsi a 12 szám, a népesség számához viszonyítva. — Igaz; de ezen lehet, sőt kell is segiteni; — és pedig nem máskép, hanem ugy, mint ez szinte Karlsruheban (Badenben) mult évi aug. 31-én történt; — a hol a város a ministerium rendeletére háróm: a) udvari, b) felső-, c) alsóvárosi parochiákra osztatott föl, meghatároztatván: melyik lakos melyik parochia tagja? A mi nemcsak az emiitett tekintetben célirányos, hanem mulhatlan szükséges a lelkészi fölügyelés szempontjából is. Mert ha szinte nem tartunk is egészen azon észak-amerikai hitrokoninkkal, kik meghatározni szeretik a lelkek száma maximumát, a mennyi egy lelkész pásztorkodása alatt állhat: tagadjuk, hogy nálunk, péidául 15—18 ezer lelket számláló roppant gyülekezetekben, a gyakorlati lelkészet teendői egy lelkész által kellőleg s kielégítő sikerrel gyakoroltathatnának; vagy Debreczenben lelkipásztorkodás tekintetéből épen jól menne a dolog, hol 50,000-et haladó közönség bár négy pap alatt 3 templomba jár, de azért csak egy paróchiát alkot! Közli Sóltra Alajos, ráczkevi reform, lelkész. Népiskoláink. (Folytatása.) Mi a praeparan diák nem létéről örökké panaszkodunk és keletkezésöket épen olyan áhitva várjuk, mint az egyház kormányzásának zsinat utján való rendezését — Mondjuk ki igazáni mi a tenni nem akarást palástolgatjuk, és mondjuk ki: hogy m, összedugott kézzel várjuk egyházunk és iskoláink lassú halálát. Oh barátim! hitfeleim! Csudálkoznom kell, hogy azon ősapák példaadásairól, kik vérök hullása s életök feláldozásával alapították meg szent vallásunkat, oly igen elfelejkeztünk. Minket az isteni kegyelem megóvott ilyen áldozattételektöl, nekünk e^ helyett morális munkakört mutatott ki az isteni gondviselés. És szégyenlhetjük ősapáink szent emlékezete előtt magunkat, hogy egyházunk fenmaradásáért ezen csekély áldozatot sem teszszük meg! Ne sopánkodjunk azért, sem a messze jövőben lebegő zsinati remények sem a praeparandiák után; hanem addig is , mig azok valóvá válnának, kezdjünk állítni természetes praeparandiákat. Ezek, mondhatni, csak állhatatos akaratba kerülnek. Ott, a hol az egyház 80—100 pfrtot áldozhat, — és miért ne áldozhatna ott, hol 150—200 gyermek jár iskolába, — fogadjon fol a rendes tanitó mellé egy két olyan ifjat, ki életét a tanítói pályára szándékozik szentelni. Legyenek ezek az állandó tanitó segédei. És mig ezek a gyermekek tanításában az iskolai tanítók kezére dolgoznak, segítségökre szolgálnak, 2—3 év alatt okos vezetés és a gyakorlat mellett kiképezik magokat tanítóknak. —• En erről is ugy vagyok meggyőződve, hogy