Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-25 / 38. szám

Hosszas fogság után öt szenvdő társaival, felségárulással vádoltatva, büntetőtörvényszék elébe vitetett. Ott Welsli igy szólott: „a mi a dolgot illeti, a miért mi önök előtt megjelentünk, bizonyosan tudjuk, bogy a mi eddigi viseletünk a korona és a Krisztus egyházának jogaival lényegesen megegyezik s készek vagyunk e bizonyságot vérünkkel is örömest megpecsételni. Nem bamarkodva jutottunk ez elhatározásra, mert fogságunkban huszonnégy hét alatt volt elég időnk, hogy e dolgot jól megfontoljuk. Némelyek erről könnyen beszélnek, mintha a mi szenvdésünk oka csekély volna, de mi másként gondolkodunk, reánk nézve ez lelkiismeretbe vágó dolog. Mi hisszük, hogy a mi Urunknak előjoga jninden szellemi és egyházi ügyekben legfőbb bírónak ismertetni el. Mi hisszük, hogy az ö szava vezérlete mellett s házának rendszabályai szerint az ily dolgoknak egyedül az egyháztól kell elitéltetniök; annyira, hogy valamint a parlamentek és polgári törvényszékek összegyűlnek és gyűlést tartanak a föld minden királyságaiban a királyi korona elnöklete alatt: épen ugy a zsinatoknak és egyh. gyűléseknek is össze kell jönniök és végczniök Isten országában a Jézns Krisztus koronájának uralma alatt." Welsh ismét bezáratott s már várták halálra való Ítéltetését ; mégis Jakab tanácosabbnak tartá a népre való tekintetből öt csak száműzni. November 7-kén 1606. ő és öt társa a tenger partra hozattak, hol reá nagy népsokaság várakozott. Welsh imádkozott velők, eléneklék együtt a XXIII-dik zsoltárt, akkora hat férfiú számkivetésbe ment. Három hónap múlva Franciaországba megérkezése után, Welsh francia nyelven prédikált s majd mint pásztor egy prot. gyülekezetben áldásos működést fejtett ki. — Jakab most már Scotia ügyeit egészen tetszése szerint rendezte: több szolgai gyűlések minden kivánatait helyeselték, a népbeli hívők ellenmondása dacára. Welsh Jánosnak ezalatt alkalma volt a francia kjrály XIII. Lajos ellenében is hitbuzgalmát bebizonyítani. O lel kipásztor volt St. Jean d' Angelyben, midőn a király a protestánsok elleni háborúban ezen várost ostromolta. Welshnek bátorítására a polgárok oly vitézül védték magukat, hogy a király megigérte kiváltságaikat sértetlenül hagyni s majd mint barát vonult be a városba. Bevonulásával mitsem gondolva, folytatá Welsh tovább az evangyéliom predikálását. A király ezen felette felgerjedt, s egy hercegnek parancsot adott ki, hogy a vakmerő lelkészt szószékéből rántássá les hurcolja elébe. Amint a herceg a templomba lépett Welsh helyet csináltatott neki, s udvariasan felhivá, hogy üljön le és hallgassa az Isten igéjét. A herceg megtevé s prédikáció végezte után együtt a királyhoz mentek. „Hogy merészel ön" — így támadá meg a király — „e helyen prédikálni, midőn az országtörvények mindenütt tiltják a predikálást, hol én udvaromat tartom?" — „Sire," válaszolt Welsh „ha jót akar ön tenni, ugy jöjjön ön engemet hallgatni; söt parancsolja meg ön, hogy az egész Franciaország ezt tegye, mert én azt papolom, hogy ön a Jézus Krisztus halála és érdeme s nem saját magáéi által szabadulhat meg, s én nyilvánítom, hogy önre, Franciaország királyára nézve nincs egy ember is, kinek tekintélyének ön engedhessen. Azon papok, kiket ön hallgat, önt a római pápa alá vetik, azt én sohasem fogom tenni." — „Jó, jó" monda a király mosolyogva, „tehát legyen ön az én lelkipásztorom,." (bien, bien! vous serez m o n ministre !) s barátságosan elbocsátá őt. S a mint 1621-ben a háború ismét kitört, s a király a várost bevette, az 0 pásztoráról megemlékezett s gondoskodott a La Rochelle-be való biztos vezettetéséről. Ott azonban oly beteg lett, hogy az orvosok sürgetőleg tanácsiák neki a hazájába való visszatérést. De Jakab király nem akarta neki megengedni, hogy Scotiába menjen. „Ha ő ott volna" monda a király, „lehetetlen volna nekem a püspökséget felállítanom." Welshnek neje kihallgattatást nyert a királynál. „Ki az ön atyja? kérdezte a király." „Knox" volt a felelet. „Knox és Welsh" felkiált Jakab „az ördög még sohasem hozott ily házasságot létre." „Igaza van Sire" viszonzá az asszony, („sohasem is kérdtünk tőle t a n á c s o t." A mint tovább is sürgette a királyt, hogy férjének visszajövetelre való engedélyt adjon, így szólott a király : „azon feltétel alatt, hogy ön rábeszéli őt, bogy magát a püspököknek alájok vesse." Prédikálni Jakab sohasem engedé meg Welshnek ; csak a mint hallotta, hogy halálhoz közelget, engedte meg neki. S Welsh még egyszer prédikált, hívő kedélyének egész tüzével, s két óra múlva meghalt. Ezután nem sokára meghalt Jakab. — I. Károly követte őt az országlásban s Scotia irányában való zsarnoki eljárásaiban. Először könnyen ment a dolog. Az újonnan előállított skót püspökök elfogadták a tévtauokat, melyek Krisztus királyi, főpapi és prófétai hivatalát lealázták. A tiszta tannak folyama megzavartatott; a hit kezdett sokaknál lankadni; az Ur iránti szeretet hűlni; az erkölcs elbádgyadt; az Urnák napja megszcntségteleníttetett; — a bűn elhatalmazott. 1633-ban Károly Skotiába ment, s elhatározta a praelatismust (mely a sajátképeni angol püspöki rendszert jóval túlhaladta,) határozottan felállítani. — 1635-ben érsek Land tollából kanonok jelentek meg, melyek egyházbóli kirekesztést hirdettek mindennek, kik a király egyházi ügyekben való felsőségét tagadni merészlik. Sőt azokban minden magántársulatok, gyüldék asz. irás olvasására, — söt a.lel készeknek az egyházban való minden szabad szívimádság eltiltattak. Scotia népe elrémült. Hallgatva készült a harc. Apüs pökök tribunalokat állítottak , melyek az Ur minden hü szolgája ellen bizonyos inquisitiot gyakoroltak. Ekkor Land római mise könyv szerinti liturgiát rendelt el, hirdetett s hozott be Edinburg templomaiba. Ezzel jel volt adva, s a n é p 1 á z a d á s kitört. Jul. 23. 1637. elkezdődött a zavargás Edinburg egyik főtemplomában. A Skót népnek természetileg saját szenvedélye és vadsága nyilatkozott egy vén asszonynak erőszakos tettében, ki a papnak , a mint az uj misekönyvet istenitiszteletnél használta, zsámolyát a fejéhez hajítá, ezt mondván : „gazember, a misét füleim hallattára akarod olvasni?" — Óvakodjunk a skót egyházra ily tettért követ vetni; a tett mindenesetre helytelen és gonosz, de jaj a világi hatalomnak, mely által ily botrány jő létre. Az érsek Spottiswood római módon egyházi átkot mondott Edinburg városára. Minden nyilvános istenitiszteletnek meg kellett szűnnie. De a mozgalom egész Scotiában elterjedt: az összes presbyteri egyház felkelt szabadságának védelmére. Békés előterjesztések csak a királynak haragját növelték; Landuak liturgiáját minden egyházba haladék nélkül behozatni parancsolta. Akkor a vad és zavargós állapot rövid időn erélyes tartást és lelkes alakulást nyert. Miután a békés kiegyenlítésnek útját Károlynál még egyszer siker nélkül megkísértették, a nép ünnepélyes bűnbánat által további cselekvésre készült. Azután az ország minden részeiből előseregelt férfiak, nemesek és polgárok, február 28. 1638., a franciskánusok temetőjében, részint a templomban összegyűltek. Ilatvanezeren egyesültek ott. Pásztor Hendersohn nyitotta meg a gyűlést a templomban; Landon gróf összejövetelök indokát előadta. Johnstone kifejtette a pargamentet, melyen a régi 1581-ki szövetség volt, melyet Jakab király, az uralkodó királynak atyja aláirt, előmutatott minden más irományokat, melyek az egyház szabadságát megalapították s azokat erős hangon olvasta. Mély hallgatás következett a felolvasásra, akkor egy nemes öreg előlépett: ez gróf Sutherland volt egy a,legjelentékenyebb s legősnemesebb Scotia férfiai közül. Ő lassan ment, s élénk mozgás futott tiszteletreméltó vonásain végig. Reszkető kézzel fogta meg a tollat s nevét aláirta. Ez volt a második nagy skót nemzeti szövetség 1638-ban. Sutherland után következtek több, az egyházban egyesültek, akkor a pergamentet kihozták, egy nagy sírkőre kiterítették s nyugodt méltósággal, — egyik a másik