Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-25 / 38. szám

után — irta alá az egész sokaság. Némelyek saját vérükkel irták alá. Mindez zavar nélkül történt. Miután mindnyájan aláírták, békében lakaikba visszatértek. Igazán mondhatta Spottiswood érsek, a mint e nagyszerű tényről értesült: „íme egyszerre szétromboltatott, minek építésén mi 30 évig fáradoztunk." Másnap az egész országban még számos aláírások gyűjtettek. Ezen egyesülés óta a mozgalom nyugodtabb, szilárdabb lett: a szövetségi tagok szorosan egyesültek, szorosabban, mint az előbbi században Németországban a schmalkadi szövetség tagjai. Kezdetben ugy látszott, mintha minden békésen fejlődhetnék. Hamilton marquis a királytól korlátlan teljhatalommal Scotiába küldetvén , beleegyezését adta egyetemes zsinat összehívásához. De a mint azon reménye , — hogy zsinatra csak megvehető embereket kerít össze, — hajótörést szenvedett s a gyűlés nyugodtan, de nagyon határozottan nyilatkozók, önkényesen kimondotta annak szétoszlatását. De a gyűlés nem oszlott szét, hanem Jézus Krisztusnak, az ő láthatatlan királyának nevében együttmaradt, az 1606—1618 megvásárolt gyűléseket, melyek a praelat;

smust behozták, semmiseknek nyilvánítá, Land liturgiáját elveté, a feltolt praelatusokat letevé s a régi alkotmányt is mét visszaállítá. Ekkor a gyűlés imádsággal s apóst, áldással bezáratott. Ez volt Scotiának második reformatioja. Ekkor elhatározá Károly mindazok ellen fegyvert ra gadni, kik a cowenantet aláírták. Acowenanterek hasonlóképen készültek: táborukban zsoltáréneklést, könyörgést és bibliaolvasást lehetett hallani. A vezérek sátora felett skót színű lobogó lengett ily szavakkal: „A koronáért és Krisztus szövetsége ért." Reggel és estve az összes csapatok istenitisztelelre összehivattak. S Krisztus gondoskodott az övéiről. A skót egyház fejlődése, minden ez időbeli nyugtalanságok dacára, előrehaladott. 1643-ban az angol és skót presbyterianusoknak nagy gyűlése jött össze Londonban, Westminsterben; szinte öt évig tartott tanácskozásuk s munkájuk, melynek eredménye képezi jelenben is a presbyteri egyház alapját. Scotia egyetemes gyűlései és parlamentjei e határozatokat elfogadták, s minden patronatusnak ünnepélyesen ellene nyilatkoztak. Cromwell Olivér alatt a skót egyház 10 évig háborítatlan békét élvezett, de a mely, fájdalom! II. Károly által csakhamar megháboríttatott. 1660—1688-ig újonnan kitört harc folyt állam és egyház közt. Minden megkísértetett, hogy a lelkiismereti kényszerítésnek alávetés sikerüljön: mindennemű eröszaktételek, istenitisztelet eltiltása, pénz- és fogságbüntetés, kínzás, száműzés, pallos és bitófán való kivégzések: mindez nem volt képes a népet Ura üdvözítője iránti hűtlenségre tántorítani. Az első áldozatok közül, kik hóhér bárd alatt estek el, egy volt a nemes gróf A r g y 1 e, ki 1650-ben II. Károly királynak koronázásánál lényeges szolgálatot tett. A mint a gróf ítéletét hallotta, felemelkedett s így szólt: „Nekem volt szerencsém a koronát a király fejére tenni: most a király engem olyan koronával kinál, mely becsesebb, mint az övé." A király egyh. ügyekben való bíráskodásának el nem ismerése halálraméltó bűn gyanánt tekintetett, mely sok lelkészeket, s más keresztyéneket kínpadra juttatott. De mindnyájan alázatosan és bátran haltak meg Jézus Krisztus vérében bizva. A püspököket erőszakkal vitték be, a presbyt. lelkészeket kényszerítették magokat ezeknek alájok vetni, minden szabad gyűlést lázangónak nyilvánítottak s minden szabad istenitiszteletet eltiltottak. — Igy súlyosult II. Károlynak nehéz keze Krisztus egyházára. Ekkor egy uj végzést vittek keresztül;

mely a lelkészektől e kettő közti választást kívánta: hogy vagy a püspököknek magukat alájok vessék, vagy a gyülekezetet hagyják el. 400 lelkész bár vérező szívvel az utolsót választá. Helyökre ifju embereket küldöttek, kik épen oly tehetetlenek, mint jellemtelenek voltak, s ezeket „c u r a t e s"-eknek nevezték. De az ö templomuk üresen maradt, csak a vendéglőkben voltak ök legények. A hívők magánházakban s szabadban gyűltek össze istenitiszteletre. Sok helyen a curateseknek fegyverhatalommal kellett magukat bevitctniök. Ki a köz ségből templomba nem ments azzal roszul bántak, pénzzel és fogsággal büntették, katonák és curatesek vitték együtt e pandurtisztet. Ez állapot tartott lG88-ig, mely évben II. Jakab király lett. A legkikeresettebb kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták a férfiakat és asszonyokat, kiknek egyedüli gonoszságuk abból állott, hogy közösen imád kóztak, vagy hogy a bibliában olvasva találták őket. Több százan ölettek le törvényes eljárás nélkül felsőbbségi parancsra az országban szertejáró katonák által. Végre II. Jakabnak nyílt nézete, a catholicismust-ismét behozni, 1688 ban katastrophát idézett elő: 0 r an iai|Wi 1-helm november 5-kén Devonshire partjain kötött ki s a britt néptől szabadítóként üdvözöltetett. II. Jakab elszaladt, Wilhelm lett a király. 1690-ben a skót presbyteri egyház egészen szerveztetett; ez évben jnlius 19-kén a parlament a már 1649 ben megszüntetett patronatust, mint törvénytelent, Isten igéjével s az egyház szabadságával ellenkezőt eltörlötte. Okt. 16-kán, csaknem 40 évi szünet után, az egyetemes egyh. gyűlés ismét összejött.- A [skót egyház csaknem 200 esztendei küzdelem után minden szabadságát viszszanyerte. De a harc még nem volt bevégezve, — a 18-dik század még egyszer ismét elkezdte azt. Nagyon messze vinne e további harcoknak folyamát kisérni; hogy tehát a vázlatot nagyon ki ne nyújtsuk, mellőzzük azon mozgalmakat, s a kót egyház körében a jelen század'legfontosabb eseményeiről szólunk röviden. A legújabb egyháztörténelemben kétség kivül legneve zetesebb tünemény a szabad skót egyház előállása, mely 1842-ban máj. 18-kán a skótt

államegyháztól elszakadt. Az egyház, mely azon napon a nagy dr. Chalmer vezetése alatt az államszövetség közösségéből kilépett, bizonyosan ugyanazon egyház, mely egykor 1560-ban Knox alatt magát a régi járom alól felszabadítá. Kilenc év előzte meg a szakadást, kilenc év élettel és buzgalommal teljes, századunk holt és homályos első tizedével összehasonlítva. A pogányok s Izrael népének igényei, s^a bel-missio kötelességei kezdtek elismertetni. De mily lassú volt a haladás! A* káros világi intézmények, neveze tesen a patronatus nyomása mily súlyosan nehezkedett a magát felküzdő egyházra! — 1834-ben a még el nem vált egyháznak, missiora, iskolákra, s egyéb egyházi szükségekre való jövedelme 3511 font sterlingre (35,110 pft.) ment. A növekedő élettel növekedett a jövedelem is; 1842-ben a szakadást közvetlen megelőző {évben 20191 (fontra (201910 pft.) emelkedett. Legfőbb fejedelmök Jézus Krisztus iránti htiségök 1843-ban az egyháznak az államtól való elszakadását eredményező, melylyel természetesen minden törvényszerű biztosság, minden államsegély stb. megszűntek. Az egyház egyszerre azon pontra vettetett vissza, melyen Knox három századdal ezelőtt találta. Uj templomokat, iskolákat, paplakokat kellett építeni, mindezt az állam segélye nélkül. Mi történt? Az elszakadás utánhirteleni erőszakos ébredés következett, mely az egész országban elterjedt. Hogy közelebb a számoknál állapodjunk meg, megemlítjük, hogy a jövedelem a 20,191 font sterlingről 366,719 fontra (3,667,190 pfr és így 18 annyira emelkedett, mint volt az államtóli elszaka) dást megelőző évben. Ezen jövedelmek következő szükségekre voltak : lelkipásztor-fentartási alap , templomépítés (paplakokra és iskolákra csak 1846-ben lehetett gondolni), gyülekezeti szükségek, bel-missio, Scotia felvidékein való missio, iskolatanító fizetés, egyetem állítás, pogány és zfc.dó missio, gyarmatok szükségei, s különböző apróbb tárgyak. Azóta az említett szükségekre való évi jövedelem közép számítással 300,000 font felett volt. 1843-ban május hónapban 432 pásztor vált külön. 1854-ben 747-re növekedett. A papjelöltek száma 122-ről évenként 200 ra hágott. Eliez járul most 12 professor a három egyetemen (Edinburg, Glasgow, Aberdeen,) csaknem