Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-09-04 / 35. szám
Hogy a mostani pénzszükidőkben a tetemes kiadásokat (a tápintézettel együtt 11,031 frt. 8 kr. pp.) ez idén is megbírta a collegium, azt a nagylelkűen adakozó néhány egyházak, — ezek közt első helyen Nyíregyháza, azután líassa, Göllnitzbánya, Dobsina, Igló, több sárosi és gömöri egyház, Eperjes stb. s számos egyes pártfogók évenkénti becses adományain kivül, — leginkább az áldott Gusztáv-Adolf-egylet 2000 frtnyi segedelmének köszöni, melyben ez idén is részesíttetett. Taneszközökben e főtanoda nem szűkölködik. Van ugyanis egy régibb s egy ujabb (báró Szirmay-féle) könyvtára 25,900 db. könyvvel; természetrajzi gytijtemében van 7 db. alsóbb, 440 db. felsőbb rendű állat, 4400 faj növény, 3500 válogatott db. ásvány , 200 jegecminta; physikai és chemiai készületekben 373 db., 87 földabrosz, 5 atlas, 5 föld- és égteke, ltellurium, s 1100 db. pénz s éremgyüjtemény. Az igazgatóság. 12od-Palád, aug. 21. 1858. — Midőn ki van mondva, mikép áldozat kell, hogy mi evangyélmi egyház „e válságos időszakban megtarthassuk a mit bírtunk"; midőn el van ismerve, miként „e szükséges áldozat meghozására belmissio kell"; midőn természetes, miként azértelembenibelmissio fölébresztésére ut kell az önző szivek hideg regiojához és ösztön; midőn egy ily alkalmas utul föl van fedezve „érdekébresztés", és ösztönül felvezethetők a lelkes példák: akkor nem üres hang, és nem úgynevezett „benevolentiae captatio", hanem e kor hozta szükséges teendő felmutatni a lelkes áldozati példákat, és pedig nemcsak azokat, melyek a központ körül oly fényesen világitnak, oly csattanósan hangzanak, s a nagy célra nagy eredményeket szülnek, hanem azokat is, melyek a legtávolabb eső vidékekben, az elvonult kisded egyházakban oly csendesen, de mégis aránylag hasonló jótékony hatással mennek keresztül. Ilyen célból hadd álljon itt e rövid közlemény, és ezt előzőleg némi helyzeti ismertetése a kisded egyháznak, melyből ez küldetik. A Bod-Paládi egyház, mely 600 és ezen felül harminc, negyven lélekszámból álló népességű, fekszik a szatmári egyházvidék keleti szegletén, észak-keletről a mármarosugocsai, dél-keletről a nagy-bányai egyházmegyék szomszédságában. Az 1821-ki convent, mely e tiszántúli egyházkerületet lehetőleg a polgári felosztás nyomán osztá megyékre (tractusokra) ezen egyházat más 8 társaival együtt a bereghi egyházmegyétől szakasztá el, és csatolá a szatmárihoz, melyhez a Tisza által természetesen csatoltatvák és a melyhez polgárilag tartoztak is. Csak az a kár, hogy a Tiszába folyó Batár és Tur folyamok által szintén icle határzott Uszka, Magosliget, Nagy-Palád, Kis-Palád ugyanakkor a nagy-Bányai egyházmegyéhez csatoltattak, vélhetőleg azon oknál fogva, mert ott a népség és az egyházak száma igy is kevesebb; mert különben helyzetűknél íogva azok is a szatmári egyházmegyéhez lettek volna csatolandók, midőn azon egyházmegye központi helye Nagy-Bánya háromannyi távolságban van hozzájuk, mint Szatmár. Beléletét s anyagi áldását ezen egyháznak a mi nézi: szokás a közmonda, vagy a be sem tekintő közvélemény szerint azt nevezni jobb egyháznak, melyben a lelkészi s tanítói jövedelem többecske. Igy ezen egyház is — bár ha ennél szűkebben dotált s szegényebbül alakult egyházvidékünkben alig létezik — a szatmári egyházmegyének 64 egyházai között az elsőrendüek közé soroztatik, kevés tagjaira elég teherrel súlyosodó lelkészi és tanítói fizetésnél fogva, a mi is az egyház közszükségeinek fedezését, az egyházi domestica kitartását meglehetősen ellensúlyozza, ismét egyenesen az egyes tagokra esvén ez is vissza. Es ez már magában nehézkes helyzet, olyan helyzet, melyben az egyházi élet bel-missio nélkül soha fen nem tartathatott, s nem is tartathatik. Ilyen egyházainkban, kivált ha azokat jövedelemmel biró társaikkal karöltve és versenyt tartva haladtatni akarjuk, igazán bel-missionariusoknak kell lennünk. És bocsánat, ha bevallom, hogy nekem is már egy századnegyeden át, hivata ,/w csekély munkásságainak legnagyobbika ez vala, mely az ujabb időkkel mindinkább nehezült vagy azért, mert a változó kor szelleme ellenkezőleg hatott törekvéseimre, vagy azért, mert a folytonosan feszitett buzgalom már fáradt, és ha a fenakadás pontjain nagylelkű jótevőkkel nem találkozik, tán végkép kifárad. Ugyanis ezen egyháznak még a múlt század végén is semmi fekvő birtoka, és semmi egyenes jövedelme nem vala. — 25 évvel ezelőtt, midőn mint segédlelkész ide beléptem, találtam ennek birtokában egy darabka irtást, mely csak kaszálónak használtathatott és másodévenként 30—40 vftot jövedelmezett. Ez már azóta pénzen szerzett 6 hold kaszálóval és 6 hold szántófölddel növekedett. Találtam itt egy kisded szűk templomot, mely a hallgatókat be nem | foga, és egy ledőlt fatoronynak helyére tervezett nagyobb-i szerű kőtoronynak letett alapját, mely uj helyzetében édesen pihent 1827-től 1833-ig. Hogy e torony bádogzott fedezetével 30 öl magasságra felemelkedett, megnagyobbíttatott, és belől mint kivül kellően feldiszíttetett 10 ezer vfrt. költséggel, ott, hol egy fillér kész jövedelem sem vala: elég látható bizonysága a belmissionak. Találtam itt egy szerfelett szűk parochialis telket, és azon egy „az én lakásom Kelemér"féle rozzant lakot. minden mellé gondolható segédéptileteivel hasonló karban. Ebben kellett 23 évig élesztgetnem a bel-missiot hittel és reménynyel, hogy majd erre is rá kerülend a sor. És el is jött az idő 3 évvel ezelőtt, midőn kész lett a terv és a szándok egy uj papiaképítésre. Ah! de nem vala annyi hely a szűk telken, hol egy tisztességes ház alapja letétessék , még akkor sem, ha a rozzant hajlék fejem felül elhányatik. És e fenakadás pontján találkozánk mltgos gróf BarkócyJános nagylelkűségével, a ki távol minden felekezeti szükkeblüségtől, igen igénytelen csere utján átadá a megszorult egyháznak örökül egy épen töszomszédos telkét, mely az eddig birt szűk telekhez csatoltatván, a kettőből egy igen kielégítő tágas parochia alakult. Két év folyt le, és a tervezett ház ez uj telken öt lakható szobával megépült — s már ma ebből irok, örömj mel és nyugodtan, mint fáradt munkás fája kedves árnya alól, de azonban feledhetlen hálatartozással a mélyen tisz-i telt gróf iránt. Ah! de most áll elő ismét — midőn tán már nem is gyanítanád — a legkiáltóbb szükség, a legszorongatóbb I agály ! Hát iskolátok hol van ? — kérdené valaki. — Nincs ! — az elmondott értelembeni elsőrendű egyháznak mind e jelen napig még saját iskola-fundusa sem vala. A jobb jövő reményével conserválgatott egy ideiglenes szűk lakot hasonló szűk helyen, melyért évi bért fizetett. Itt szorongtak gyermekei tanítójukkal együtt. De ez ellen — ha magunk nem mozdulunk vala is — már fölkelt az idő lelke , ennek tovább így lennie nem lehetett. Azonban ismét telket szerezni a fontos célra az építésekben untig fáradt s kiürült egyháznak tehetsége nincs, s nem vala. És ime! a hol leg! fenakasztőbb a szükség, legszorongatóbb az agály: ott áll elő ismét a leghatályosabb kegyelet és segély, s az észrevett tehetlen törekvőt felemeli az áldozó nagylelkűség. És már itt egy ismeretes kedves hangzatu nevet kell ; viszont felmutatnom, célszerüleg, mert erre indokomat eleve elmondám; kötelességszerüleg, mert a példás áldozatért hálával tartozom magam és e kisded közönség nevében. Ismerjük a nevet, kitől a szerény és lelkes „szózat protestáns főbbjeinkhez" nem régen hangzott el; ismerjük a tisztelt grófot, kitől csak most érkezett „az egyházi domestica" tárgyában oly lelkesen megszólalt báró Vay Miklóshoz a hasonló viszhang. Igenis ! — Mltsgos gróf Teleki Sándor volt az, ki az említett egyházat iskolatelekkel dotálván, szorult helyzetéből kiemelé. Május hava folyt ez évnek , midőn e végetti kérelemmel megkeresém a tisztelt grófot. Juoiusban már kegyes lett személyesen megtekinteni a nyomasztó helyzetet, s arról meggyőződést vévén, mindjárt azon megnyugtatást adni, miszerint „osztályos atyafiaival teendő értekezése után igyekezni fog e szorult helyzeten segíteni, és végleges választ adni", és már július