Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-07-31 / 30. szám
— utrüm formám cultus, vei objectum a d oret?... Vagy azt mondják erre sokan: hogy az egyszerű formájú istenitisztelet jó volt a maga idejében, kielégítette az egyszerű hívőket! Igen, kielégítette! szivökbe nyugalmat lehellett! Akkor még az egyszerű bibliai felolvasások, imák, mesterség nélküli éneklés, — halálos büntetés dacára is összegyűjték istenitisztelet végett a híveket. Ma már mennyi mesterség hozatott be a szebb izlés igényei után egyházi szónoklatba, éneklésbe: az imák a költészet színvonalára emelkedtek, — és hol van a melegebb vallásos buzgóság ? mivel állunk jobban a kegyesség dolgában ? Az egyszerű forma-e hát oka annak, hogy nincs köztünk keresztyéni élet? Itt is kimutatja magát az emberi tökéletlenség, mely mindig másutt keresi okát azon rosznak, mely magában rejlik, — azért nem juthat el önismeretre, s tökélyre az ember. — Azután meg azt is szokta mondani az újítani szerető világ: „hogy a mai müveit emberiség Ízlésének, nem felelhet meg azon egyszerű módja az istenitiszteletnek, mely az apostolok idejében jó volt. Hát nem a világ kiskorúságára mutat-e az, midőn az emberek külsők után kapkodnak inkább, mint szellemiségre igyekeznének ? hol van ebben a valódi míveltség ? Az evangyéliomi keresztyén istenitiszteletnek tehát nem külső alakra, de szellemre van szüksége, ezt kell a régi evangyéliomi lábra állítani gyülekezeteinkben, s akkor meglesz minden nyerve, mit istenitiszteletünk érdekében kívánhatunk. Van evangyéliumunk, s ennek szellemében rendezett istenitiszteletünk, mely egyházi szónoklattal van összekötve; — egyházi szónoklatunkban vannak szívemelő imáink, s predikiácioink, melyek minden más szertartást fölülmúlnak ; van közönséges templomi éneklésünk, melyet iskoláinkban kell több buzgósággal és szorgalommal tanítani, akkor az öszhangzatos éneklés gyülekezetünk ajkairól vegyülve az orgona szivemelő hangjaival, felül fog múlni minden karéneklést, melylyel most templomi istenitiszteletünket sokan emelni, vonzóbbá tenni akarják, s így vélik a kegyesség, vallásos buzgóság élesztésére hathatni. Hát mi emelhetné jobban az istenitiszteleí érdekét, mintha egy egész gyülekezet ajkán megzendülnek a felsőség által jó Ízléssel bevett, s a buzgó közhasználat által mintegy szentesitett énekek ? s azokba beolvasztja az Istent együtt dicsérő gyülekezet szive érzéseit? vagy ha Pál apostol szerint: „dicséretekkel, lelki énekekkel is intik, tanítják egymást a hivek énekelvén az ő szívökben az Urnák. Kol. 3,16. Valóban a vallás érzelmek ébresztésére, nincs hathatósabb eszköz, mint a társas éneklés, és hogy ez közszükség a gyülekezeteknek az mutatja, — hogy a karéneklést templomainkban, ritkán várja végig a nép: ellenben a közéneklésnél , az utolsó sorok alatt oszlik el sava a gyülekezetnek, mely igazán Istent dicsérni jelent meg a gyülekezetben s nem azért, hogy a farizeussal ő is imádkozzék. — Nem tagadom én azt, hogy a karéneklés szép, és gyönyörködtető, a szívet megkapja s pillanatnyilag hat: de az a hiánya mindig megmarad, minek keresztyéni istenitiszteletből kimaradni nem lehet, — hogy építsen és lelki szükséget elégítsen; következőleg a zenészetet technicailag értő s kedvellő emberekre hat ez, — kik az éneklésben mesterséget keresnek és nem meleg érzést: de az egyszerű protestáns gyülekezetre, mely lelket keres, csak azon éneklés hat kellőleg, melyben maga is részt vehet. Tanuljon hát a protestáns köznép énekelni, de nem azért, hogy mint elkülönzött kar énekeljen templomaink' ban, hanem hogy az egész gyülekezet éneklését mívelje, képezze, vezesse s így öszhangzó éneklést hozzon be a gyülekezetbe. Sokan azt is hiszik, hogy a karéneklés több nípCtŐJ-j--"- ? melyek most; fájdalom! üresen állanak. Újságvágvó, s szokásból évenként egyszer kétszer templomba elnéző embernek jó csalogányul: de igaz keresztyénnek, — ki nem azért szereti vallását, mert névvel protestáns levén, s az egyház közszükségére fizetvén, abban igazgathat, — Vagy sokszor, helyesebben lehetne mondani, izgágát csiuálhat: hanem azért, mert érzi hogy lelki gyönyörűség mulatni az Ur házában, s lélektanusággal tér onnan ki: az oly keresztyén kiszoríttatását látja inkább a karéneklés által, azon szent cselekvényből, az éneklésből, melyhez közös istenitisztelet alkalmával minden hívőnek joga van. De vannak istenitiszteletünknek ezen elsorolt alkatrészein kivül nagyszerű ünepeink, melyeknek a világ gondviselője által csodásan vezérlett szent történetek szolgálnak alapúi: az ezen ünnepeken nagyobb számmal öszszegyülni szokott hívőknek együtt éneklő és imádkozó sokasága, magában elragadó látvány. Van nekünk egyszerű bár, de erkölcsileg vonzó és felemelő vallásos vendégségünk, az uri szentvacsora, mely minden pompás szertartásnál nemesebben és tisztábban fejezi ki magát a keresztyén erkölcsi élet, s az emberiség lelki rokonsága, — a szeretetben. Ragaszkodjunk mi ezen egyszerű bár, — de a lelket s igazságot tápláló és előmozdító vallási cselekvényekhez, gyakoroljuk ezeket, mint a Jézus rendelete szerint az idvességre szükséges kegyelmi eszközöket, akkor nem lesz arra szükség, hogy erőltetett mesterséghez folyamodjunk, p. o. a gyülekezet jobban éneklő tagjaiból külön működő énekkarokat álapítsunk, vagy dalárdákat szerepeltessünk templomainkban, hanem a mi evangyéliomszerü istenitiszteletünk megteendi a maga üdvös hatását szívre, lélekre; fog az oktatni, vigasztalni, tanítand helyesen hinni, reményleni és cselekedni, — szóval azt eszközlendi, hogy „I s t e nnek megválasztott szent népe lehessünk." Igen! erre van a mi evangyéliomszerü istenitiszteletünkben ez idő szerint legslirgetősb, sőt égető szűkség, — „felkölteni a vallásos érzést, a buzgóság alvó szellemét," nem formát változtatni: — és ezen szellem felébresztésére azon egyháztagok tehetnek igen sokat, kik istenitiszteletünk gyakorlásával, —mint magok bevallják, — a forma egyszerűsége miatt hagytak fel, nem találván abban semmi ingert, semmi táplálékot, és annak formáján oly örömest változtatnának, söt azt sürgetik. Ezek a magokat, az igaz hivők gyülekezetéből negédességből, oktalan elmecsapongásból, világi bölcseséggel kérkedő hiúságból elszakasztott emberek térjenek vissza az egyháziasság útára, necsak intézkedjenek fenhangon az egyház külső épülete körül, hol hiúságok kielégítésére tér nyilik, hanem gyakorolják az istenházát, éljenek a vallásos szertartásokkal, melyekről most azt tartják, — hogy az csak köznépnek való. Énekeljenek, imádkozzanak egyesülve a szent gyülekezettel, adakozzanak szent célokra: szóval mutassanak a szent dolgokban jó példát a népnek „n e m szégyenelvén a Krisztus evangyéliomát", melyet most szégyenlenek: térítsék meg magokat a Krisztushoz, kitől eltértek.— S magokkal sok népet eltérítettek: ugy hiszem segítve lesz egyházunk mély sebén, —• a vallástalanságon; visszatérend hozzánk az az áldott szellem, mely elhagyott, a vallásos buzgóság, — s egyházunk félig meddig holttestébe, külső formák változtatása nélkül is életet öntend. Kun Bertalan, h. h. lelkész. ISKOLAÜGY. Egyházi énektanrendszer a magyar ref. népiskolák számára. (Folytatás.) / Enektan rendszer. Több osztályt képező tanítók részére. 1. Mikor egy képző vezetése alatt két osztály van. a) Ha az I. és II. osztályt képezi. Azon tanító, kinek felügyelésére e két osztály van bizva, — a fentebb már kimutatott s kiszabott rendszert e
