Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-31 / 30. szám

zanék el: legyen nyereségem egy kis figyelem, melylyel a tisztelt egyházi közönség e példát talán kisérendi. A példa közlésére a tisztelt szerkesztő ur „Orsz. prot. domestica" cikke buzdított fel, különben talán elmaradt volna már csak azért is, mivel egyh. megyénk jeles gondnokát t. Szabó János urat kell vele együtt kiemelnem, kinek ismert szerénysége az ily kihireszteléstől tartóztatott. Azonban az Ugy általa közügygyé lévén: közlöm azt figyelemébresztésül, meglevé.n győződve, miszerint ő nagyszerű eszméjével mint nekünk, ugy egyebeknek is használni kivánt. A példához bevezetésül meg kell említenem 14 éves gondnoki hivatalának még egy nemes gyümölcsét, a többek közt azonkívül, hogy a tűzkár elleni biztosítási egyh. megyei és kerületi határozatot egyházaink az ő szavának köszönhetik — nem is említve a saját egyházában tett és eszközlött templomi, iskolai s szegény gyermekek taníttathatási szép alapítványokat, melyekre most is különös gondja van. Ugyanis egyh. megyénk egyházainak legnagyobb része a tolerantia után keletkezvén, bár a lelkészek és tanítók 1800-ban mindjárt maguk részére özvegyi pénztárt alapítottak, de az egyh. megyei pénztárról egész 1845-ig az ö gondnoksága kezdetéig gondoskodva csak annyira volt, mennyire évi közszükségeit a lélekpénzből nagy szűken fedezhető. Látva e nagy szegénységet, részint áldozata, részint buzdítása, részint köz bejárása által megveté egyh. megyénk pénztárának alapját, ugy hogy ott, hol az előtt az évi kiadások után egy garas sem maradt, most már van 1775. pfrt. alapítvány, melyből mintegy 600. pfrt. a kebelbeli szegény egyházak fölsegélésére levén : három egyházunk kapott már belőle segélyt. Azonban jeles gondnokunk itt nem állapodott meg. Öt azon nagyszerű eszme lelkesíté, hogyha egyházaink keletkezésükkor mindjárt csak valamicskét tettek volna is félre alapítványul, mindenik a maga tehetségéhez képest és azt eddig híven kezeli: most nem volna szegény egyházunk, s millióval rendelkezhetnénk, pedig a nélkül az egynehány fő nélkül mindenik egyház meglehetett volna. Indítványozá tehát mindjárt 1845-ben, hogy ez eszme minden egyházunkban testesíttessék meg. Egyházmegyeileg elfogadtatván az eszme, végzésileg el is határoztatott annak életbeléptetése; de az egyházak agyülésen képviselve nem lévén—bár a jegyzőkönyv szokás szerint köröztetett, — meglehet, arról nem is értesíttettek , mi onnét magyarázható, hogy csak két egyházban karoltatatott az fel, melyek közül az egyikben ugy kifejlett az ebbeli buzgóság, miszerint anélkül, hogy az egyház pénztárából valami e végre elvonatott volna, a csupa buzgóságszülte alapítvány azon időtől fogva már máig: 700. pfrtra növekedett. Egyebütt elhangozván a kiáltó szó: 1854-ben gondnokunk ismét fölelevenité az eszmét, s a végzés megujíttatott, melynek következtében három egyház ismét megkezdé az alapítványt. Az 1856. esperesi visitationak végre— fölvilágosíttatván általa e nagyszerű eszme iránt a nép — sikerült egy egyházon kivül, hol a lelkész állott ellent — minden egyházban létesíteni azt. Ugy hogy 3 év alatt a szám szerint 40 egyházunkban igy alapított tőke összesen: 10,000. pfrtra és 468 p. m. búzára növekedett, még pedig igen sok egyházban nem is azjegyház készpénzéből szakasztatott el töke, de egészen más forrásokból keletkezett. Megemlítendő jelesül, hogy egy leány egy házunkban — mely pedig Kevés évekkel ezelőtt porig leégett — a legártatlanabb utakon az ezelőtt 3 évvel e célra fordított 200 pfrt. töke mai napig: 1050 pfrtra szaporodott, s reményt nyújtott, miszerint a jövő visitatioig 2,000 pfrtig nevelheti azt, bizonyos árendát is vévén föl, melynek haszna e pénztárba tétetik. Minthogy ez ügy körül a protestáns tanító fejtett ki legtöbb erélyt; az egyháztagok méltányolván a különben ís jeles hivatalnoknak érdemét; legközelebbi egyh. megyei gyűlésünkre beküldött nyilatkozatuk szerint, annak fizetését is ezenkívül megjavították. Ez egyházaink jövendő jólétére nagyfontosságú eszmének egész formulája ez: „Minden egyház tegyen félre meglevő pénzéből vagy akár gabonájából tehetségéhez képest annyit, mennyi nélkül gondolja, hogy jelenben ellehet, vagy akár hagyomány utján alakítson oly tökét, a milyet lehet, azt lelkiismeretesen gyümölcsöztesse bizonyos általa meghatározott összegig, s ne nyúljon hozzá, míg a megbatározott összeget el nem éri, p. o. 100 p. forintot gyümölcsöztessen 1,000 pfrtig. Ekkor ha szüksége lenne rá: a kamatnak egy részét fölhasználhatja, de bizonyos részét a kamatnak csatolja minden éven ezután is a tökéhez, hogy az mindig növekedjék. Oly esetben, midőn az egyházat valami szerencsétlenség éri, vagy nagyobb építkezésre lenne szüksége, felhasználhatja ugyan e tőkét is, de csak ugy, mintha mástól venné fel kölcsön, melyet apródonként viszszatéríteni köteles." Lehet azt alapítani, szaporítani a közönség által vállalt munka hasznával, az egyes hagyományozók bármi csekély hagyománya hozzácsatolásával — kiknek nevét ez által méltó örökíteni is. Kiki elgondolhatja, mily jótékony eszme az egyházunkra nézve. Ez lehetne hivatalnokaink fizetése javításának mindig növekedő egyik forrása — mint jelesül egyházunkban, hol egy jóltevö 1816-ban ily feltétel alatt 6 hold földet ajándékozott, s már eléretvén a jövedelemből a meghatározott összeg: a lelkész, tanitó, s egyház 20, 20 pfrtot húztak 2 éven át a kamatból, s a tökéhez is ugyanannyi csatoltatott, mely is így mindig növekszik, s a föld is megmaradván : a lelkész, tanító, s egyház által egyenlő részben saját hasznukra kezeltetik a hagyomány célja szerint. De lehetne ez előmozdítója az orsz. egyházi domesticának is, kamatainak egy része bizonyos évekig a domesticába adatván be, mely domestica tán nagyszerűségénél fogva nem talált eddig oly viszhangra, mint az eszme érdemelné stb. Ezen itt előadott, s nálunk így alapított pénztár kezelésére nézve, kettőt tartok már szükségesnek megjegyezni : 1. Figyelembe véve a mostani viszonyokat: e pénztárnak nem alapítvány, vagy takarék, hanem állandó elkülönített pénztár nevet adtam, s ez alatt is kezeltetik minden egyházban a visitatio s általa az egyházmegye őrködése mellett. 2. A rendes {pénztárkezelőkre, tapasztalatom szerint, ezt nem tanácsos bizni azért, mert az> ember oly gyarló, hogy a napi kiadások által kényszerítve örömestebb nyul ahoz, a mi kezénél készen van, minthogy a talán e célra szolgálandó tartozások beszedésével vesződjék, hanem külön szigorúan lelkismeretes kezelőre kell azt bízni. Most még csak két őszinte ohajtásom van; egyik: vajha egyházaink e példát követve létesítenének kebelükben hasonló pénztárakat, s ne felednék könnyedén e jóakaratú figyelmeztetést mint egyh. kerületünknél történt, hogy bár ez eszme gondnokunk által indítványoztatva elfogadtaték: a jegyzőkönyvből még is kimaradt, s így egy év erre nézve már elveszett, pedig int az apostol, hogy áron is megvegyétek a jó alkalmakat! A másik, vajha ne vitatkoznánk oly közönbös és lényegtelen tárgyak fölött, mint a milyen az elnökség is, melytől a prot. egyház üdve ugy sem függ; de a mi helyzetünk akármely külföldi prot. egyházétól lényegesen különböző is levén: ezt nem szabad soha szem elöl tévesztenünk. Hagyjuk hát a dolgot ugy a mint van, nem volt ez intézkedés soha kárunkra, mint lefolyt egyházi életünk, s a fennidézett példa is mutatja; sőt a tapasztalás e rövid intermezzo alatt is arra tanított, hogy ha főgondnokaink vannak: sok nem történik a mi történt, s nem kelle vala történnie; viszont sok megtörténik a mi nem történt, de megkel le vala történnie. Keblem mindig fájdalommmal telik