Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-06-17 / 24. szám
példaadás biztató zászlaját annak intése szerint, ki azt mondá: „a ki közöttetek első akar lenni, legyen a többinek szolgája;" mindazáltal nem állhatom meg, hogy ki ne fejezzem, miszerint: —Óhajtanám: hogy azok, kik keblük Istenének intése szerint hivatva érezték magukat vállalkozni arra, hogy lennének ügyvivői és középpontjai egyházi életünknek, apostolkodási körükhöz tartozókként ölelnének át az élet különböző rétegeiben, a mennyire lehet — mindent, mi az egyháznak gyarapítására céloz; Óhajtanám: hogy a hol szükséges, gyakorlatibb irányt adva tanításaiknak, az abstract geueralitások felhő iből sűrűbben ereszkednének le a specialitások zöld ágaira, s az applicatio termékeny mezejére, mert a mennybe kelt felhők bár fönüszva is enyhítik az égallj aszaló szárazságát, igazán áldáshozókká akkor válnak csak, midőn cséppé testesülve szállnak alá érintkezni a föld porával, hogy vigasztalódva emelné fejét az égfelé minden meglankadt növény; Óhajtanám: hogy lelkészeink — kik magokat látszanak inkább azonosítani sokszor az egyházzal — a helyett, hogy törekednének azzal azonosítni híveiket, — ne lennének oly igen szemérmesek, midőn az egyház nevében -nem saját személyeikért — hanem az ügyért kérni, követelni kell; Óhajtanám végre: hogy midőn sokszor hallani panaszt, hogy az ember kifogy a tárgyból, találnának az év 52 vasárnapja közül egyet, kettőt, vagy legalább meg ne feledkeznének a reformatio soha el nem feledendő évnapjáról — melyben időt és fáradságot vennének maguknak híveiket saját hivataluk céljáról, méltóságáról, szükségességéről , — a részeknek a nagy egésszeli összefüggéséről sikeresen felvilágosítani, hogy emelkedvén általában a testületi szellem és buzgóság, ne abban találnánk csak vigasztalást és dicsőséget, hogy tengődünk az egyházzal, hanem abban is, hogy éljünk érette, hogy éljen az, és éljünk mi is általa és vele. A mi illeti a rendszeresített szükségletekre vonatkozó kivetést, szükségesnek tartom, hogy találjunk kulcsot, mely legyen : 1-ör. Méltányos; hogy kizárjon minden alapos panaszt, s megadja egyházunknak a bizalom s megnyugvás szilárd alapjait, mert: justitia regnorum fundamentum. 2-or. Általános; hogy az egyetemes auctoritas el vegye a fegyvert az értetlenség gyanakodási hajlamától, s engedje reménylenünk szorosabb egybeforrását egyházunk lazult részeinek, mert: quod uni justum, alteri aequum. 3-or. Világos; hogy megértse mindenki, s a szűkkeblű roszakarat se találjon tért fondorkodósra megcsalni a testületet, clara pacta boni amici. Bár mi rosz hangzata lett legyen nem régen ezen szónak „juste milieu", nem tehetek róla, én részint természetemuéi — de még inkább élettapasztaltaimnál fogva megvagyok győződve a mondat helyességéről „inmedioveritas." Azért, hogy igazságot találjak, itt is egy tisztességes intermedius terminust keresek. Hanem minthogy a világon semmi sem oly nehéz, mint eltalálni az arany közép utat, mely határozottan kijelelve sehol nincs, alkalmazandónak vélném a két szélsőséget, hogy azokból önkint resultáljon a közép. Ehez képest legcélirányosabbnak vélném általában kimondanunk: hogy a rendszeres egyházi terheket hasonarányban viseli a személy és vagyon; t. i. összesitvén és kétfelé választván a gyülekezeti terheket; Egyik fele fejszám szerint — kihagyván egyedül a szegényeket és elmebetegeket — elosztandó lenne a gyülekezetnek minden bevallott, azaz konfirmáción átesett tagjára, a mennyiben tandíj fizetés által az egyházi terhek viseléséhez már nem járul; (gátoltatván igy a korai konfirmáció, s elösegíttetvén az iskolábajárás is.) Másik fele pedig elosztandó lenne a gyülekezet községében protestáns kézből fizetett közadó szerinti arányban; — értvén, hogy e szerint az is részesíttetnék a gyülekezeti terhekben, ki ott nem lakván, á gyülekezetnek ném rendes híve, de ott lévő birtoka által a gyülekezet virágzásában érdekeltetik; — s megjegyezvén, miszerint az affiliáltakra nézve meghatározandó lenne, hogy a mennyiben az egyház javait csak közvetve élvezhetik, a távolság arányában, például '/a mértföldig 3 /4 , — 1 mértföldig %, — 2 mértföldig l/3 , azontúl Vj arányban járuljanak a gyülekezeti közterhekhez. Ezen törvény lenne nézetem szerint: 1-ör. Világos és félre nem magyarázható ;mert a lélekszám és adóforint határozott fogalom, minek elasticitása nincs, s igy kedélyingerlö vitatásokra is alkalmat nem adna. 2-or. Általános; mert alkalmazható lenne mindenütt, és pedig annyival inkább ajánlhatólag, mert az adókivetés az összesbirodalomban egy érdekből} ugyanazon in-J structiók szerint, s hasonló részletességgel intéztetvén, alig reménylhetnénk adó-kulcsot találhatni, mely a valósághoz és biztossághoz közelebb állana, mint ez, mely a status rendelkezésére lévő oly hatalmas segédeszközök mellett készült. 3-or. Méltányos; mert abban annyira tekintetbe volna véve ugy a személynek, mint a vagyonnak az egyházbani érdekeltsége, hogy abban minden jólelkű protestáns ember bizton megnyugodhatnék. Ugyanis. Méltányos, hogy az egyházi teherviselésben részeltessék a birtok; mert a kinek több van, több váratik attól; mert az egyház életgyökerén rágódó féreg volt a szegénységre aránytalanul nehezkedő párszám szerinti fizetés, miből csak keserűség és bizalmatlanság, nyugtalanság és elj lenszegülés származott az egyház testi és lelki veszedelmé| re; mert egyiránt törvénytelen és keresztyéntelen volt azon, a mult idők zavaraiból visszaélésileg fönmaradt gyakorlat, 1 miszerint sokan azon ürügy alatt, hogy birtokuk valaha ta-i Ián katholikuskézen volt,-—vagy mert őseik, kik derekabb emberek voltak, az egyházra talán már is áldoztak, — részvétüket az egyházföntartás közös kötelességétől megvonták; mert végre leghiábavalóbb az igazságtagadó fukar szükkeblüségnekazon mentsége: „hogy a birtok nem megy a templomba," — midőn kézzelfogható, hogy minden birtoklás kedvesebb, biztosabb és haszonhajtóbb ott, hol van az emberek között vallásos műveltség, jólelküség és szorgagalom; mihezképest a birtoknak is lévén érdekében, hogy fönálljon az egyház, illő és igazságos, hogy föntartásában — habár nem oly terhes alakban is, mint hajdan a patronatusi jog által, — aránylagos részt a birtok is vegyen, nehogy urának a miatt kelljen pirulnia, hogy érdemetlenül vesztegette rá Isten javait. — Ugy szinte Méltányos, hogy a teherviselésben része legyen a személynek is, mert nem lehet kívánni, hogy az viselje a ! teher fő részét, kinek sokszor alkalma sincs a gyülekezetben az egyház javaival személyesen élnie, és csaknem sem-J mit az, ki azt naponkint használja, s úgyszólván minden tudymányát és léleknyugalmát onnan meríti, holott az egyház" nem annyira anyagi érdekek védelmére, mint inkább egyenjogú testvérek személyes lelki boldogságának ápolására szerzett intézet lévén, méltó, hogy annak föntartásában a személyis érdemleges kötelezettséget vállaljon, hogy joga legyen magát aunak élő és törvényes tagjául becsülnie, s ne kelljen az egyházban emberi kegyelem asztaláról ennie. Ezen alapon gondolnám én a különböző érdekeket I méltányosan kiegyenlitketőnek, és pedig gondolnám némileg tapasztalásból is azért, mert midőn kerületi határozat szerint a régi hiványi pénzfizetések ezüstbeni kiadatása tárj gyában befolyván, több gyülekezetekben a teherviselést ezen elv szerint ajánlottam elintéztetni, nevezetesen, hogy a gabonabeli fizetéseket, mint az elfillérezésre különben is nem alkalmasokat, bizonyos meghatározott mérték szerint személy számra, — a pénzbeli — körülbelül szinte annyira menő fizetéseiket pedig adóforintjaik arányában vetnék ki, azok ebbeli tanácsomat ellenmondás nélkül, s látható helyesléssel fogadták.
