Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-17 / 24. szám

Elismerem ugyan, hogy a személy és adó közötti gyülekezetenkinti különböző aránynál fogva, ezen teherviselés is nem lenne országszerte egyenlősített, de hiszem, hogy a különbségek csekélyebbek lennének, mint bármi más kigondolható kulcsnál, s úgyszólván, teljes egyenlőségre juthatna azáltal, ha későbben a testületi szellem fejlődtével, a teherviselés ezen alapon nem gyülekezetenkint, hanem egyetemlegesen állapíttatnék meg. A mikor aztán az egyetemes egyház érdekében keresztyéni solidaritással könnyen lehetne ugy intézni a dolgot, hogy a népesebb gyülekezeteknél az általánosan megállapított szükségleti középaránylatot födözö jövedelmeknek bizonyos részlete maradna támogatási alapul a gyengébbek részére, hogy ott is lehetnének az egyház embereinek fizetései nem ugyan egy mértékre szabottak, — mert arról szó sem lehet, hanem mégis célnak megfelelőleg arányosítottak, a nélkül, hogy akár itt, akár ott, meg kellene zavarni az egyéni teherviselés egyensúlyát. Mindezekhez képest indítványom az: hogy az egyházföntartás rendszeres terheiben kötelező kivetéssel egyiránt részeltessük mind a személyt, s mind a vagyont, — hogy ez szerint igazságosan megoszolván a terhek, legyenek szivesebben viselhetők, s legyen közötttünk béke és egyetértés, szeretet és buzgóság virágoztatására az egyháznak, a hazának! E ő r i Sándor. La famille chrétienne. Sermon par M. de Pressensé Paris. Meyruels 1856. 8-vo. 149 L Die Religion im gemeinen Leben. Eine Predigt, gehalten in Craitkie Church am 14, October 1855, vor Ihrer Majestdt der Königin von England und Prinz Albert, von Jolin Caird, Pfarrer in Erről. Mit einern Vorwort von Chr. C. J. Bunsen. Leipzig, Brockhaus, 1857. (Vége.) Most a kitérésért bocsánatot kérve, visszamegyek a könyv történetére. Bunsen , ugy látszik , elemében volt, midőn ezen könyvet kibocsátá ; ezt mutatja világosan, szakértőleg és nagy ügyszeretettel irt előszava. A felsőbb és tán igen is magas, de eszméi által miudenkit vonzó tájakon jár ez is, hol az ő munkássága forog. Lelkesen ajánlá hát a német népnek ; de hozzá tevé, hogy nagy sikert nem reményi (I. 8). Várakozásában kellemesen csalódott meg. Az 1856. év jul. 20-kán sajtó alá adott munkából néhány hó alatt négy kiadás lett szükségessé. A 3. kiadást tízezer példányban egy népkönyv-kiadótársulat vette meg egyszerre s összesen. Több egyházi főhatóságoktól i népkönyvtárak s lelkészek számára nyomatékosan ajánltatott. A beszéd alapmondata: Róm. 12, 11. A jó igyekezetekben ne legyetek restek. Lélekben buzgók legyetek. Az Urnák szolgáljatok. — A magyar fordítás eléggé megfelel — nem ugy, j Lutheré — az angolnak , mely szóról szóra fordítva, igy hangzik : ne legyetek röstek foglalkozásaitokban (business világi foglalkozás), lélekben buzgók legyetek, az Urnák szolgáljatok. A lecke eleje világi dolgokra, a két utópout vallási buzgóságra vonatkozik; az egészben a kettő, a világi szorgalom és isteni szolgálat összefoglaltatik. Cél, hogy megbizonyíttassék , hogy e kettő egymással nem ellenkezik, — s az ige ezen tételével nem áll ellenkezésben az, mi másutt a sz. könyvben a holnapért való szorgalmatoskodás — a világhoz alkalmazkodás, —• az életért munkálkodás ellen parancsoltatik. A földi szorgalom csak akkor vétkes, ha Istenre tekintés, gondolás nélkül gyakoroljuk. A földit a mennyeivel, a jelent a jövővel, az emberit az istenivel nemesen összekapcsolni: ebben áll a keresztyéni bölcseség. A vallást — ez okoskodása — az élet zajával, gondjaival egyeztetni, nehéz dolog. A templomban vallásosnak lenni természetes és könnyű ; de a házi körnek, a pénzcsarnokuak, az utcának , a városi tolongásnak, vásári ügyleteknek, a terhelő munkának , nyomasztó gondoknak egészen más körük vau, mint a templomnak és a sz. asztalnak. Ezek közül egyikből másikba olyformán esik az átmenés, mint forró éghajlat alól a fagyos alá, vagy balzsamillatos verőfényből sötét ködbe vagy fagylaló hidegbe; — az eltanult vallásos elvek erejét, a felgerjedt vallásos éi'zelmek állandóságát a templomból a világba kimenve, ép oly nehéz föntartani, mint a fordító alól elhozott növényt a téli hidegben, a szobában vígan égő lámpa világát a szabad külső levegőben s a fuvó szélben stb. E nehéz kötelességet némelyik a világtól elvonulás által kívánták teljesítni, mások a buzgóikodásnak bizonyos napokra hagyása által. Igy „a vallás mintegy vasárnapi öltönynyé lett, mely sokkal díszesebb, mintsem köznap is viselhetnők, — melyet csak ünnepi alkalmakra kell elővenni, s ha az ünnep elmúlt, a szekrénybe visszazárni. Mint tétlen, használni nem tudó szemlélő az utcai tolakodásban a közélet sürgéseiben, félretaszíttatik a vallás az élet bajai közt, mint a hol rá semmi szükség. Mint keserű, de szükséges gyógyszert bevesszük néha a lélek'sebeinek orvoslására: — de naponkénti eledellé, fotáplálékká tenni nem akarjuk." De a szent ige szerint a dolog nem így áll. „A vallás nem egy és k ü 1 ö n kötelesség , hanem minden más kötelességben és kötelességnél előforduló valami, —• nem egy adónem, melyet időnkint, időszakonkint lefizetni tartozunk , s aztán máskor feledhetünk , hanem egy folyton folyvást terjesztendő , — minden dologban megkívántató, — minden munkálatunkban erősítő cselekvés arra irányozva, ki nemcsak vallásos tiszteletünk tárgya, i hanem egész lelki életünk eélja 1. 20 a vallási érzés nem csak bizonyos dolgokra nézve kívántatik meg, mely aztán egyébkor terherré váló , alkalmatlan , munkáinkban zavaró valami , hanem mint a testi szervezetnek a lélekzés, vérforgás; mint a test csöndes növekedése, oly működése elménknek, szivünknek , mely mindenféle lelki cselekvésünk, állapotunk alatt egyidejűleg folyamatban lenni tartozik stb. Ez azon igazság, melyet szerző megbizonyít. — A vallás két dologban áll: tudatban és képességben. Mint tudomány nem mély vizsgálódás, elméleti készület által felfogható , nem törődés által elsajátítható ismeret ez; hanem a „legegyszerűbb elmének , még az anyai keblen ülő gyermeknek" is elsajátítható. A váltság nagy jótéteménye, melyet ez ajánl, nem föllengzo értelemnek , hanem alázatos léleknek hirdettetik. Az a tükör, melyről ennek igazságai visszasugárzanak, nem a bölcselkedő elme, hanem a tiszta szív stb. Miut készség vagy cselekvési képesség más foglalkozással együtt nemcsak gyakoroltatkatik, hanem épen azoknak lelkesen , híven , Isten szerint való folytatásában segít elő. Épen az élet, a munkás élet ennek gyakorlási tére. — Az egyházi közös buzgólkodást elkülönített helyben és időben kell ugyan teljesítenünk ; de ez a vallásosságnak nem célja, hanem eszköze, elősegítŐj e.— Rendes szokásunk és hajlandóságunk a foglalkozásmódokat világiakra és vallásosakra osztani, — a közélet némely dolgait, péld. adást, vevést stb., olyannak nézni, melynek a vallásos érzéssel semmi köze, mely Istentől mintegy elkülönít. „De a mit Isten tisztává tett, minek neveznök mi azt alacsonynak vagy tisztátalannak Mindent a cselekvő személyisége, lelkülete tesz szentté vagy szentségtelenné. Egy autómat emberi működését, egy fuvola értelmes hangjait ki fogná beszámítani, erkölcsi tekintet alá eső dolognak mondani? Van egyházi szónok, ki a legszentebb foglalkozásban sem szentebb, mint a bibliát szedő vagy nyomó typograf. Van szegény napszámos, ki rabszolgai munkája közben is fölséges érzelmekkel telik. Heródes rabszolga volt a királyi széken, — a názáréthi ácsmülielyben királyi érzelmek laktak . . . A vallás egyeztethető világi dolgainkkal, mert ugy működik, mint bennrejtező jó hajlam, jó indulat. Világi dolgainkon és egyszersmind a vallás nagy kérdésein jártatni elménket, kivált huzamosan , lehetetlen. De folytonosan hathat és hat az belőlünk reánk ; folyvást és újra meg újra eszünkbe Ötlenek annak életreható parancsai. Hiszen minden dolgunk is oda vezet, minden lépten, erkölcsvallási elvekre szorulunk, akadunk . . .