Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-17 / 24. szám

mint az ifjúságnak egyik hamis vezetőjétől, különösen He­gel és Kant tanulmányaitól megóvni: mind az által a józan ész mindinkább elismeri, hogy a keresztyén vallás ugyan a legfőbb igazságokra oktat, melyekben az ember örökké­való rendeltetését felismerheti hogy e szerint intézze életét,jde csak a bölc3eség képes, egy magában értelmes, összhangzó és annál fogva kielégítő élet-, és világnézetre emelkedni, anuál is inkább, mennél jobban felhasználta a bölcsészet a keresztyénségnek tanulmányait, a keresztyén világnézet mellett maradván, és ezt a bölcseség követelései szerint tu­dattal fogván fel, gondolkodva összehasonlítván egyes té­teleit, azokat egymás közt elrendezvén s összhangzásba hozván. Igy tehát bebizonyul Vernlami Bakónak mondata: „kevés bölcsészet az atheismus felé viheti ugyan az embert, de annál mélyebb ismerete a valláshoz visszavezeti." Miután tehát a bölcsészetnek megférhetését a theolo­giával, tagadhatlan hasznát és szükségét bebizonyítottuk, ennek hasznát és szükségét a theologiában, különösen je­len körülményeink közt, idegen és saját hibák kikerülése és eltávolítása végett a vallásos életből, egykét körülmény tekintetbevételével fogjuk kimutatni. ^Folytatása követ ezik.j E g y j e n a i t h e o 1 o g u s, Egyetemes protestantizmus. Ezai. 60, 1—f>. Mit előbbi cikkemben — magyar protestantismus címe alatt — csak röviden érintettem, mondván, hogy nekünk egyetemes protestantismusra keli emelkednünk, azt most bővebben akarom kifejteni, mi annyival inkább szükséges, mivel jól tudom, nem egy olvasó csóválta fejét, midőn ol­vasta cikkemet, kétkedve tán épen érzelmeim tiszta voltán! Midőn én a Berlinben tavai megtartatott Evaugelical Alliance—.vagy mondjuk ki magyarul: evangyéliomi egye­sület gyűlésének leirását a lapokban olvastam, később pe­dig az egész dolognak keletkezése, fejlődése s története felöl tudomást szereztem: olyas valami történt velem, mint midőn valakiben régóta aluszik, vagy lappang, vagy már vajúdik is valami eszme, de nem tudta megnevezni, nem tu­dott vele önmagával tisztára jőni — és most hallja egy­szerre nevét, sőt örömtelve szemléli gyönyörűséges alak­ját, s akkor édesen elkiáltja magát, mondván : ez a z! Oh felséges és nagyszerű eszme! leborulok előtted, mint lelkem legszentebb bálványa előtt! — rád gondolok mindennapi reggeli imámban, midőn Jézus után ezt mou­dom : jöjön el a te országod! Azután körülnéztem. Megnéztem magamat és magun­kat, és — elszomorodtam, sőt elpirultam! Uram Jézus! mily kicsinyek vagyunk mi! s mi több , mily kicsinyes tárgya­kon rágódunk, szakadozunk, versenyezünk. Mely igen szen­vedünk szükkeblüségben, vagy hiúságban, vagy helyi ér­dek hajhászatában, vagy — végtére már mondjuk ki ezt is — nyelv és nemzetiség miatti elkülönzésben! Ez a mi honi protestantismusunkon rágódó mirigy, mely — ha elejét nem vesszük — bizony veszélybe döntheti egyházunkat," vala­mint — ne tagadjuk — már eddig tetemesen ártott neki! | Fel, fel, atyafiak! Tágítsuk ki sziveinket! Melegedjünk, lelkesüljünk, csoportozzunk ezen eszme körül! — Szeret­ném, hogy ezen nagyszerű eszme tükrébe nézne mindeni­künk, miszerint látná benne saját természetes ábrázatát. Amaz inspector például, ki nevét szavazat-aláiráskor papja neve fölé irja, s azt gondolja, ez a protestantismus főkér­dése, s ha ez szerencsésen döntetik el, ugy mentve van a protestantismus ; vagy az a pap, kinek egyedüli gondolatja egyházszervezés mellett a kenyér és jövedelem javítása ; vagy az a néptanító, ki azt mondja: addig fel nem virág­zik a protestantismus, mig ő papjának hatalma alól nem emancipálta tik! Édes atyámfiai! hisz ezek mind nyomorú apróságok * ahhoz képest, mire törekednünk, mit célunkul kitűznünk kell! De térjünk vissza tárgyunkhoz! — Volt ugyan — Is­tennek hála! — a mi egyházunk is képviselve azon nagy­szerű gyűlésen , melyet említék, valamint a Gusztáv-Adolf­egyleti gyűlésen is. És ón köszönetet szavazok azon test­véreinknek , kik az utazás fáradalmait és költségét nem tekintve, mmket ott képviseltek. De a jótékony egyleti gyű­lésen üres kézzel jelentek meg, ugy mint azelőtt, csak mint kérelmezők; Berlinben pedig csak egyházunk sebhelyeit mutathatták fel, hogy rajtok ismerjenek meg bennünket külföldi hitünk sorsosi. Vajmi szomorú állás! Mégmimind­eddig nem tudtunk egy méltó 1 á neszem gyanánt be­füződni az egyetemes protestantismus szent láncába! Még mi mindig külön állunk, legfelebb áz által állván kapcso­latban a többivel, miszerint segítenek rajtunk, mert — ön­magunk nem tudunk segíteni magunkon ! Olyas valamit érzek, mintha prófétai szellem szállná meg lelkemet. — Egy nagy , tekintélyes, a vi 1 ág­nak imponáló protestantismust képzelek és gondolok, melyben egyesülnek az egyes szakadozott tagok egy nagyszerű testté. — Azt gondolom, — a prote­stantismus végre felfogta valódi nagyszerű missioját és siet azt létre is hozni. És jőnek németek, svédek, dánok, ango­lok és a földteke más oldalán lakó amerikaiak, és jőnek — bár utolsók — a magyarok is, és egymás szemébe néznek, és magokra ismernek egymásnak , kezet nyújtanak, és ál­mélkodva ugyan, de mennyei örömérzéssel mondanak : hi­szen mi mindnyájan egy vagyunk a Jézus Krisztusban. Isten bocsássa meg tévedésünket, hogy eddig angol, svéd, német, magyar protestánsok valánk, holott mi igazán evangyéliomi keresztyének, protestánsok vagyunk. *) A mi *) Nincs most előttem, a mit az „evaugelical alliance" mult évi üléseiről, melyekben résztvenni szerencsés voltam, tavai a lapok utján közzé tettem ; de igen szerencsétlenül kellett magamat kifejezni, ha közléseimből olyat is ki lehetett ol­vasni, mint a mit tisztelt értekező itt elmond. — Az ülésszak alatt szerencsés voltam Baronet S i r'C u 11 e n E a r d 1 y n é 1, mint az egyesület N.-Britanniai elnökénél soiréen lenni ós elbámultam azon, mennyire tudja az angol német főváros­ban is nemzeti sajátságait minden csekélységben fentartani még ha evangyéliomi egyesület elnöke is az. — Milyen szemeket meresztettek volna rám a világ minden részei­ből összesereglett és szellemileg testvéri szeretetben egye­sült vendégek, ha egy toastban olyan egyesülésre találtam volna emelni poharamat, melyben az angol megszűnjék an­gol , a svéd megszűnjék svéd stb. lenni, hogy ne legyenek se angolok, se svédek, se németek csak azért., hogy egyete­mes emb3rek, protestánsok lehessenek, Mintha valaki gyü­mölcsöt kérvén, az elébe hozott almát, körtét, barackot el­utasítaná azért, mert ő sem almát, sem körtét, sem barackot nem akar, hanem általános gyümölcsöt. — Nagyon tisztelt értekező ur kétség kivül nagyszerű, szép keresztyén eszmét penget, és — habár negata tentat iter via — bizonyosan senki nálam szivesebben nem követi őt a kölcsönös szeretet és egyetértés utján, senki nálam jobban nem kivánja, hogy az ohajtott egység az annyira hányatott magyar prot. egyház­ban minél szélesebb alapon valósulna. De épen azért, mert az egység annyira óhajtandó — ha csak olyan egységet nem akarunk, a minő e lapok 13-dik számában közlött Olasziféle, ilyet pedig, hiszem, hogy értekező ur sem akar: — szüksé­ges, hogy hagyjuk az almát almának megérni, a körtét kör­tének stb., s lesz akkor jóízű gyümölcsünk. Vagy kép nél­kül szólva, szükséges , hogy mindenik felekezet, mindenik nemzetiség fejtse ki kebelében a keresztyén üdváldásokat a maga módja szerint, a nélkül, hogy szomszédját a maga fej­lésében akadályozná. Maradjon meg mindegyikünk annak, a mi, de legyünk egyek a Krisztusban, egyek a szere­tetben, mert az apostollal szólva: „egy lélek által mindnyá­jan egy testté keresztelkedtünk. De a test nem egy, hanem sok tagokból áll. Isten a tagokat helyezte külön külön a testben, a mint akarta. Hogyha mindazok egy tag volnának, hol volna a test? stb." Szerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom