Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-10 / 23. szám

feloldása által a ferdítés megszűnt. — E gyönyörű énekh. sora a hypomixolydiai, mely nagy harmadik fokra emelve, három kereszt elöjegyii, a d mentten marad, —• a melódia szervezete így kívánja. 7. A CIII., CXIIÍ. zs. a-durban, — és a gisz mégis feloldva !! ezen énekekről már fennebb volt említés téve. 8. Az V. zs., 137., 140., 173. dics. d-mol. — A mai hangirás szabálya szerint, a mely zeneszülemények alapja d-mol, — azoknak a vonalrendszeren egy b az előjegyök. — Ezen énekek alapja a doriai és aeoliai h. sor. 9.- A VIII., IX., LXXXVIII., XCI., XCII., CXLVIII. zs. d-mol. — Feltűnő, hogy a kitett előjegy a melódiák folyamán oly gyakran fel van oldva; —• ezen énekek valódi h. s. a doriai. — Azonban néhol, pl. a VIII. zs. a b egy pillanatnyira lerontja a h erejét, még az eredeti kidolgozásban is; — sőt, minthogy a melódia folyamán annyiszor jő elő a h, mennyiszer a b, — e zsoltárt áttehetjük hypoaeoliai hangnembe is, — a hol egy b lesz az elöjegy; — de ez ének természete jobban húz a doriaihoz. 10. A XX., XXXIII., L., CIV., CXII., CXXV., CXXX., CXXXVII., CXLIII zs. és 43., 63. dics., végre a 29. tem. ének é-mol. — Mi okon van tehát a c közbejövőleg magasítva? — ezen énekek hangneme a doriai, — melyben legtöbb ünnepélyes komolyság, határozottság és szilárdság van, — a honnan legtöbb éneknek is alapja ez — ha e hangsort egy lépcsővel fellebbezzük , két kereszt előjegyü, a mikor e melódiák hangmagassága csak az lesz, a mi az énekh. könyvben, s a közbejövő felemelése a c-nek kimarad. 11. A 73. dics. é-mol, —• határozottan ugyan állítani nem lehet, mert elöjegy nélkül áll; •— mégis az utolsó melódiái sorban a g és az f, — a nélkül, hogy megelőzőleg változást szenvedtek volna — feloldattak. 12. A XXXVIT. zs. é-mol. — Ha ezen éneket, mint szintén a XLVI. zs. is, — e kidolgozás szerint, összehasonlítjuk a Maróthy és más énekeskönyvekben lévővel, a kettő közt nagy különbségre találunk, — különösen ez utóbbi, — melyben az Istenben való bizalom s ragaszkodás a vész idején — akár a szöveget, akár a dallamot vesszük is fel — legjobban ki van fejezve, — az eredetitől annyira eltérő és érthetetlen, hogyha a dicső Goudimél hallaná, nem ismerné el sajátjának. — Hát még a szintén e-molban feltett CXLV. gyönyörű dallamu zs. ? ha az ezen ének folyamán tömegesen előjövő felemelt hangokat megnézzük, teljességgel meg nem lehet határozni, hogy váljon é-mol-e hát valósággal ezen ének alapja vagy á-dur ? A XXXVII. zs. hangneme a doriai, —• mely egy sec. magasítva, két kereszttel bir; — ha az átdolgozó ebbe teszi át, a melódia eredetiségéből semmit se vesztett, s a hangok helyzete is épen csak ugy maradt volna. — A XLVI. és CXLV. zs. h. sora pedig a hypomixolydiai, mely egy nagy terc. magasítva , három kereszt elöjegyii, s ezáltal ezen énekek törzshangjainak épen azon hanghelyzetiik van, a mi az énekli, könyvben, azzal a különbséggel , hogy azon — az éneklés tanítását igen nehezítő — közbejövő változtatók kimaradnak. 13. A 37. halotti ének g-mol. — A melódia folyamán a második előjegy miért van feloldva? az eredeti hangirásban sehol e kitérés, — és szükségtelen is az é mélyítése, mert az e s z a liypodoriai hangsorban, mely ezen ének alapja — felette kirívó hang. 14. A 157. dics., — 4., 12., 15., 42., 67. tem. ének g-mol. — Miért nincs tehát két b kitéve előjegyül ? — Ezen énekek hangsora a hypodoriai. 15. A XXIII., XXVIII., LXI., LXXVII. zs. és 72. dics. á-mol. — Ezen énekek hangsora a hypodoriai, —• mely , mint már említve volt, egy sec. magasítva egy kereszt — fisz — előjegyü, — s a hanghelyzet mindeniknél ugyanaz, a mi az énekhkönyvben, — csakhogy az f közbejövőleg nem magasíttatik. —A régi c-alt-kulcson ezek mind hypodoriaiak, — a tenor c-kulcson ellenben rendes hanghelyezetükből kivétettek egy lépcsővel magasabban , s a fellebbítés jegye — a fisz — csak közbejövőleg van feltéve. 16. A XXXI. zs. és a 61. dics. a-mol. — A zsoltárnál az f, g, — a dicséretnél a c magasítása szükségtelen. — Ezen énekek hangneme az aeoliai, — mely rendesen csak g-t szokta egyedül emeltetni. — Tagadhatatlan, hogy az aeoliaiból, az f, és g magasításával könnyen lehet á-molt szerezni, — de ez által az ének jelleméből sokat veszt, mert a szelíd, nyájas , csendes, búsongó jellemet, mely e hangsor tulajdona, elveszti, e kihivó, merész, — ingerlő jellemüvé válik. 17. Az LI. zs. és 35. tem ének — c-mol; — és az ász, mely a c-molnak alkotó hangja, közbejövőleg gyakran feloldva; — az LI. zs. hangneme a frigiai, — négyes hangzatban aeoliai; — mely egy kis terc. magasítva 3 b előjegyü. — Az á s z e kesergő dallamban nem oldatik fel, s a melódia belértelme, természete sem engedi; — épen ez az egyik hang az, mely a melódiát oly bánatossá és szomorúvá teszi, — feloldva pedig igen roszul hat a finom idegrendszerre. — A 35. temetési ének h. s. a doriai, mely egy nagy sec. mélyebbítve két b előjegyü, —• ekkor az á feloldására semmi szükség, mert szabadon marad. 18. A CII. zs. g-mol. — Itt meg az á közbejövőleg ásszá vau téve; — ezen ének hangsora a frigiai, — négyes hangzatban az aeoliai, mely egy kis terciával magasítva 3 b előjegyü; — a mikor az á-nak közbejövőlegi mélyítésére semmi szükség sincs, mert az mint előjegy van mélyítve. Az énekhangzatos könyvben létező melódiáknak tehát több mint egy harmada — hibásan és elhamarkodva van feltéve , — s a mi legfőbb, a melódiák szépe, java elferdítve; — mennyire nehezíti már az ily kidolgozás az énekek — máskülönben könnyű —• tanítását, azt a gyakorlat eléggé bebizonyította. Ezek szerint a szerzők jogos kivánatának elég tétetett; —• nincs egyéb hátra, mint kimondani nyíltan e könyv feletti ítéletet, mely ennyiből áll: miután e könyv vezérlete mellett sem az iskolai, sem a templomi, sem a te metési éneklés nem tökélyesíthetö, sem általa örökbecsű dallamaink valódi eredeti tisztasága meg nem őrizhető: ez okoknál fogva azt törvénycsen bevett és megállapított kézi vagy iskolai tankönyvnek tartani nem lehet, nem kell és nem szabad. — (Vége következik.) Ivánka Sámuel, szentesi ref. első énekvezér. BELFÖLD, Folyó hó május 27- s 28-án tartá a Tatai helv. hitvallású egyházmegye ez évi közgyűlését Tatában, nt. Pap János esperest, és segédgondnok F. Sárközi József urak ikerelnöklete alait. Tatai járásb. szolgabíró t. Kevicky Károly, országfejedelmi biztos ur jelenlétében. — A mindkét nap folyvást tartó hideg esőzés dacára, a gyűlés elég népes volt; a tanácskozás menete higgadt és komoly s a tárgyak nemes buzgalommal megvitatva. A tárgyak roppant halmaza s több aprólékos ügyek közül, a következőket érezzük magunkat felhivatva nyilvánosság elé bocsátani: 1. Mindenek előtt köztiszteletben álló s kegyeletesen szeretett esperesünk iránt kell nyilvánítani szivünk legtisztább háláját , ki a közügy lelkétől áthatva, a legönzetlenebb buzgalommal ül az egyházmegye kormányán s mindjárt a gyűlés kezdetével a már 1848-dik év óta enyészetnek indult lelkész özvegys árva-pénztárt sötét sírjából meleg lelkével felélesztette. E pénztár a megnevezett év előtt néhánynyal alapíttatott, a azép részvétnek s pártfogásnak örvendett. A lelkészi kar az egyház megyébeni conventiók szerint 3 osztályra osztatott s azon arányban fizetett az özvegy-árva-pénztárba, — melynek egy része tökésittetett, más része évenkint kiosztatott. Kicsiny ugyan a kezdet, de becsének nagyságát csak most látjuk, midőn a 10 éves halál több mint 1000 ftot rabolt el özvegyeinktől. —- S most, midőn az ügyszeretet phoenixként felkölté sirjából a nemes halottat : szeretném örökemlékül felírhatni mindazok nevét, — kik e gyűlésen jeíeuvoltak; mert a lelkesedés— melylyel az fogadtatott — örök emlékezetre méltó. A részletek a régi alapra tétettek, mely a vallásos kegyelet másnemű ajánlataival lassankint oda növi magát, hogy csendesebben bajthatjuk le fejünket a halál álmára.... 23. ez.