Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-10 / 23. szám

atyát, anyát, a gyermeket: fiút és leányt, mert a nemi különbség megkülönbözteti a nevelési eljárást is, — a testvériség és rokonság különböző viszonyait, a csáládiasságot általában stb. Elmélkedések és alkalmazások a gyakorlati életből merített képek alapján. — Az egész, ugy szólván, házi bölcsészet; nem az iskola száraz elvont és conventionalis nyelvezetével, hanem a nagy közönség beszédmódjával és felfogásával. Első tekintetre tán alacsonyabb, de valóban magasztosabb, mert lelkesebb és emberiebb bölcsészet amannál, bölcselkedés Szókratész és Pláton modorában az élethez, a gyakorlathoz intézve (Revue Contemp. 1856. dec. 31. 393 1.). L'liomme la famille et la societé, Buisson E-től. Paris .1856. 3. vol. Egészen protestáns szellemű elmélkedések, az előbbivel azonos tárgyakról. Dicsérve 1857-diki Revue d. d. Mondes-ban és Lien-ben 1857. A másik munka, a közélet (munkás élet) vallása *— egyetlenegy prédikáció; de a mely szintúgy, mint az előbbi, egy magas vallási eszmének teljes kifejtései foglalja magában. E prédikációnak egész regénye van, melyet lehetetlen el nem mondanom. Mert csodálom, s bizony nem válik dicsőségünkre , hogy még eddig el nem mondatott, s e dicső munka — a mennyire tudom — a magyar közönség előtt ismeretlen. 1855-dik év őszi napjaiban Viktória angol királyné Skótországban, Balmoralban tartózkodott. Ő Felségének lelki szüksége , hogy minden alkalommal egyházi szónoklatot (vagy az angol lelkipásztorokhoz illőbben szólva: tanítást) halljon és isteni tiszteleten jelenjen meg; — min nem fogunk csodálkozni, ha az angol vallásos hajlamot némileg ismerjük. Ilitszónolclásra tekintélyes ajánlatok nyomán, egy igénytelen falusi pap, C a i r d I. szólíttaték fel, ki különben tehetséges, s elébb már az edimburgi közönség előtt is közkedvességii lelkész volt. E férfi mondá az udvar és a magas fejedelmi pár előtt eme beszédet ; mely a magas hallgatóságra oly behatást tön, hogy azt kinyomatás végett elkérék. A lelkész a királyné felkérésének is alig engedett, — nem tartván beszédét kinyomatásra méltónak (nálunk hittani jelöltek is szoktak egyh. beszédeket nyomatni!) ; s csak azon feltétel alatt adta egyezését, hogy a cím-lapon kitétessék : 0 Felsége parancsolatára. Igy Ion ; a királyné akarata teljesedett. Az angol nép pedig nagyszerűen adta jelét, egy részről a tiszta protestáns ker. szellemű beszéd pártolása által vallási lelkesedésének , más részről a királyné tekintélye iránti kegyelet által nemes loyalitásának ; s e beszédből oly sok kelt el, hogy Bunsen szavai szerint, a legmagasb paloták és legalacsonyabb kunyhók asztalain található, és hogy — mert ezt is megemlítem — annyi jövedelmet adott, hogy e r r o 1 i (Caird egyházközségebeli) iskola nagyszerű uj épületet, és állásának teljes és örök biztosítását nyerte azon jövedelemből, melyet neki a nemes lelkű prédikátor osztatlanul átengedett. Németre Bunsen felügyelése alatt fordíttatott, egy Angolhonnal is összeköttetésben lévő német úrhölgy kívánatára. Bunseut (Chr. C. Jonast a magyar közönség — ha nem csalódom — nagyobbára csak ugy esmeri, mint diplomatát, ki a legfényesb állásról mondott le, hogy szabad meggyőződését sértenie ne kelljen, —• és mint természettudóst, ki a villanyosság kutatása körül tett annyit, hogy neve isk. kézikönyvekben is előfordul. De Bunsen még ezenkívül nevezetes archaeolog és theologus is. Az előbbit nem említve, az utóbbira nézve Hyppolitus und seine Zeit, — Die Zeichen der Zeit és mindenek fölött a már részben megjelent Gro 11 in der Geschichte érdemel kitűnő elismerést. Az idő jelenségeiben a porosz és más kormányok vallás-elnyomási törekvése, a vallásfelekezeti ügyeknek állami érdekek alárendelése, az állam érdekéből és vallási cégér alatt intézett szellemi nyomás, exclusismus ellen a korlátozatlan evang. szabadság mellett küzd Stahl és társai ellenében. Mind a Bunsenféle i d ö j e 1 e n s é g e k, mind Stahl felelete (Wieder Bunsen, Berlin 1856.) roppant érdekeltséget gerjesztettek nemcsak Némethonban, hanem Franciaországban is ; és itt az Institut egyik derék tagjának, a lelkes Laboulaye E.-nak öt gyönyörű cikkére adtak alkalmat, melyek elsőben a Journal des Débats hasábjain, utóbb német fordításban külön is megjelentek (Eine Stimme des Auslandes über religiöse Freiheit. Uriheil des franz. Rechtsgelehrten und. Historikers Ed. Laboulaye über Bunsens die Zeichen der Zeit und deren Bekámpfer Stahl. Deutsch von L. A. Warnkönig. Leipzig 1857.). Az egész ügy, melynek egy központú, egy irányú hasonlója a francia Rémusat Quinet-féle vallásbölcsészeti — mindenesetre mérsékelt rationalista, de valóban keresztyéni szellemű törekvés, megérdemli a mi prot. községünk figyelmét, megérdemel egy szakértő s lelkes ismertetöt. — (Vége következik.) I. S. Bírálat Énektan-könyveiiik felett. (Folytatás.) Lássuk most röviden a melódiák átdolgozását. A melódiák átdolgozása a mai zeneirásban történt. — Itt megjegyzendő, hogy a melódiák valódi rhytlimusa az önkénytes változtatás által eltöröltetett; — már pedig rhythmus egyik fő és eltöriilhetetlen bélyege a choráloknak! jól tudták ezt ama dicső hangszerzők is, kik melódiáink készítésével foglalatoskodtak. — Tekintsük meg csak az énekhangz. könyvben bármelyik ének rhythmusát, s hasonlítsuk össze a zsoltárbelivel, egyet sem fogunk találni olyat, mely azzal tökéletesen megegyeznék , mert abban a chorálok többnyire egyenlő mozgásuak. — A rhythmusok eltörlése, vagy szántszándékos kicserélése ősénekeink szerzői ellen elkövetett merény. — Még azzal, hogy a szabadmozgásu chorálok törzshangjait, a szerzők a mai hangirásban tették fel, s azokat iitenyekre való beosztással korlátozták , — semmi különös újítást sem tettek az énekek könnyebbmódu tanítására nézve, s ha a legújabb kiadású franc, énekeskönyvekben ellehetnek a melódiák iitenyekre való beosztás nélkül, miért ne lehetne ez így nálunk is ! — ez tehát még nem nagy hiba, — de nagyobb a melódiák feltevése, — melyeknél a tekíntélyesb hibákat, ím a következő sorokban mutatjuk ki. A szerzők sajátszerű, s az énekhangz. könyv 31-dik lapján olvasható utasítása szerint, chorálaink a következő hangneműek . 1. A XV. zs., — a 84., 176. dics. és a vas. d. u. 3 invoc: g-dúrban állanak. — Ezen énekeknél a melódia hangköre nem terjed ki egy octávára sem, — és ha figyelmesen megnézzük azok alkotó hangjait, nem találunk azok közt még csak f-et sem, — miért akkor a kereszt elöjegy ? — ezen énekek hangneme a joniai és mixolydiai. 2. A XXX. zs. g-dur. — Tulajdonképen csak a bezárásnál jő elő a fis z ezen énekben, — és csak egy pillanatnyira,— máshol pedig f van a régi kiadású énekeskönyvekben is ; *) — valódi hangneme ezen éneknek a mixolydiai. 3. A XIX., LVII. zs. d-dur.—Különös, hogy mégis a melódia folyamán a cisz mindenütt fel van oldva, — valódi hangnemük ezen énekeknek a hypomixolydiai, — mely egy lépcsővel fellebbezve egy fisz — előjegyü, — a c pedig független. — Fennebb erről már volt szó. 4. A XXXVI., CV., CXXXVIII., CL. zs. d-dur. — Miért van ezen énekeknél itt ott a g közbejövőleg magasítva? Ezen énekek hangsora a joniai, — mely egy nagy sec. magasítva két kereszt előjegye; — d-joniai. — A d-joniai hangsorban pedig a g épen azon hang, a mi a c joniaíban az f. — E szerint a g-t csak ott lehet és kell voltaképen magasítani ezen énekeknél, hol a régi Írásmódban az f szenvedi a változást. — Ellenkező esetben csak a melódia tisztasága zavartatik meg. 5. A LXXXV., CXXVI. zs., — és a 114. dics., — ez utóbbira a szerző az utasításban hivatkozik is, — f-dur. —Azonban a melódiák folyamán é mélyítve van. — Igaz, hogy az ujabb kiadású énekeskönyvekben is így van ; — de hibásan ; — mert ezen énekek h. sora a hypomixolydiai, mely felső 4 dik fokra téve két b előjegyü, — a mikor a hangjegyek fekvése épen egyezik az énekh. könyvbeli ezen énekekével, — és a b közbejövőleg annyiszor nem mutatja magát. — F-dur és f-mixolyd. hangsor közt lényeges a különbség ! 6. A XXVII. zs. e-dur. — A dallam a két első melódiái sorban el van fordítva. — Az utóbbi sorokban azonban a d i s z-ek *) Lásd Maróthy negyhangzatos könyvét.