Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-27 / 21. szám

ként kellene állani egyházi és népiskolai ügyeinknek, másként pénztárainknak, melyek rendre mind üresek, másként az alapítványoknak, másként a vallásosságnak, az erkölcsiségnek stb;, hanem sok inspector abban véli rejleni hivatásának főtendentiáját: a papnak derűre borúra opponálni. Nem szemrehányásul hozom fel ezeket, hanem csak j emlékeztetésül, hogy oly institutiöt, mely nem ibletőleg, hanem zsibbasztólag, nem építöleg, hanem rontólag hat, mely megszűnt már áldásos lenni, jobb megszüntetni, és inkább a presbyterialis életet, melly az irás szavain épül, és igy sohasem szűnik meg áldásos lenni, tökéletesben és irás- j szerüebben az evangyéliomi protestantismus szellemében ki- ! fejteni és behozni. Fönséges intézkedése a mi evangyéliumunknak a presbyterium, — de csak ugy, ha annak választott tagjait a tiszta és Isten előtt kedves vallásosság és egy- j háziasság lelke vezeti, mert ezen egyházon az Istennek lelke különös kedvteljesen mulat, de ha a presbyterium vallás- és egyháziastalan: ott Pál apostol buzgósága sem menti meg az egyházat a bukástól. Az egyház sülyedése, bukása mindig a híveknek főbűne, mert „nem hallgatják Mózest és a prófétákat," „az Istennek kegyelmességét hiába vették" 2. Kor. VI. 1, „szerelmesim meg nem tisztiták vala magukat a a testnek és a léleknek minden tisztátalanságától, hogy a szentségüket isteni félelemben vitték volna végbe," 2. Korinth. VII. 1. És ennyi elég egy egyház megbuktatására, pedig még ennél is sulyosb bajok és bűnök terhelhetik, De én ünnepélyesen felhivom az egész atyafiságot, mondjon, mutasson egy példát is, a hol a pap bűne elsülyesztette, vagy csak Zátonyra vitte volna valamely egyházi gyülekezetünket? presbytero-synodalis szervezet mellett mért nem tudnak megbízni a helybeli pap elnöksége és kormánya mellett, látva, hogy az ikerség célra nem vezet, mert evangyéliomi alapja sincs ? Semmi más okot nem akarok látni abban, csak a büszkeséget, —-• mert gyanusítni senkit nem akarok, — a roszul értett büszkeséget vélem okául; de ezen személyes érdek kedvéért senki ne kívánjon az egyházban ártalmasan hatni, mert akár tetszik, akár nem tetszik, a Krisztusnak engednünk kell, a pap Krisztus nevében szól hozzánk, és neki engedve a Krisztusnak engedünk , ö általa Krisztusnak hódolunk és szolgálunk; ha én pap szavára a templomban leborulok az imáía, az Ő szavára vallást teszek bűneimről stb., még ezért nem vagyok szolgája, sem nem derogálhat ez nekem, mert ezt hozza magával az én keresztyén vallásomnak természete. Aztán ha az én igazgatásom intézkedései evangyéliomszerüek, ha én egyházunk szellemében vezetem, igazgatom, kormányozom az ügyeket, ha én az egyházuak szellemi és anyagi javára fáradok, működöm, paposkodom, ha én híven, tisztán, buzgóan apostolkodom, és minden hitemet, tehetségemet, erőmet, időmet, studiumomat az egyház evangyéliomi emelkedésére fordítom: nem látom okát, miért kellene ennek ellenszegülni , az iránt nem tetszést, vagy resensust mutatni még azoknak is, kik tán a politikai társadalomban oly magasan állanak felettem, mint az ég a föld felett? Az Istenért! ne bizalmatlankodjunk egymás iránt, ne nézzük egymást gyanús szemmel és szívvel, kivált most, midőn oly öszhangzó működésünkre szüksége van imádott egyházunknak , ne akarjunk mindnyájan vezérkedni, mert elvesztjük a csatát, megbukunk, — hanem a vezérekkel tanácskozva, a tervet megalapítva, álljunk ki a síkra és közlegényül is harcoljunk az egyház, e közös anyánk szent érdekei mellett. Mindent veletek, de nálatok nélkül semmibe sem akarunk bocsátkozni, semmitsem tenni, a mi paposkodásunk a ti jézusi hitetöknek kifolyása; csakhogy abban, a mit jézusi hitetök szerint kivinni, létesíteni akarunk, egyesek idétlen beleavatkozása ne akadályoztasson, hanem hagyjon, engedjen szabadon működnünk, hogy emelkedjék a mi egyházunk hitbén, buzgóságban, szentségben és erőben az Istennek dicsőségére. JeszenszkiLászló, nyíregyházi ev. pap. — — KÖNYVISMERTETÉSEK. Protestáns lelkészi tar, kiadták Török Pál és Székács József. Első kötet, negyedik füzete. A becses és egyházi irodalmunkban annyira szükséges vállalat ezen 4-dik füzetéről tudtommal még senki sem tett említést. — Talán azért, mert az egyházi irodalom jeles bajnokainak néhánya is van képviselve a tárgysorozatban. Midőn más avátottabb hallgat, én irjak-e ismertetést ezen becses füzetről gyakorlatlan kezekkel? Igen. Ha lelkem édesen táplálkozott a gazdag tartalommal, elmondom szerény nézetemet ismertetésül, és nem bírálatul, mert ehez még most nincs jogom. Az előszóban a keresztyén egyházi beszéd kellékeiről értekezik Tatai András. Szép és tanúságos cikk Ha* genbach nyomán. Azt azonban, hogy a? egyházi beszédnek Jézus és az apostolok beszédeihez nem kellene idomíttatni, nem hagyhatom említés nélkül. A formát illetőleg nem lehet nem osztanom a véleményt. De hitem szerint idomíttatni kell a módra és egyszerűségre nézve. Mert va| lamint Krisztusnak és az apostoloknak egyedüli céljok volt, hogy tanításaikkal Isten országának nyerjék meg a lelkeket: ugy ma is mindén predikátionak nem lehet más feladata, minthogy Krisztus szellemében a gyülekezet felfogásához , erkölcsi szükségeihez képesti szent egyszerűségben világosítsa az értelmet, indítsa meg a szivet, — győzzön és lelkesítsen. Mert ha mi a ker. vallás tiszta napfényénél járunk is, nem vagyunk tökéletesek ; s azért mert a keresztyénség XlX-ik századában élünk, még nem jött el hozzánk Isten országa. Még egyet. A prédikátornak ki szószékben nem az anyagi lényegre eszközöl hatást, hanem a lélekre, a belső emberre, sohasem kell égyháai beszédet magára , mint példányképre viszonyítani. Ez nem az ő dolga. Szószékben egyetlen önmagái uiesérö szónak sem szabad aláhangzani az egyházi szónok ajkáról. S aztán a pap is ember. Tökéletes példánykép egyedül Krisztus. Önmaga helyett a lelkésznek lehet s kell utalni az apostolokra, mint dicső s önfenáldozó hőseire Krisztus egyházának. Magunkat prédikálnunk nem szabad. — Igen helyes azonban az, hogy a lelkipásztor igyekezzék minden erény gyakorlatában példát mutatni, — mert különben bármily szépen beszél is, csak „gunyiraía önmagának;" 24. sz. A lelkipásztor főkötelességeíről, ítévész Imrétől. Éloima egyszerű, rövid. Az egyházi beszéd mint alkalomszerű, tárgyát kimerítő, gazdag keresztyéni szellem ömleng rajta át. Én pusztán a II ik részben a lelkipásztornak önmagávali kiizkodését szerettem voína megemlíttetüL 25. sz. a. Zsinati beszéd Szász Károlytól, Tudományosan készített mű, milyet szerzőjétől várhatni. Szabad legyen azonban megemlítenem, hogy a thema nem épen helyesen van választva a szövegből, pedig ebben tetszik ki a szónoki ügyesség. Továbbá, csekély nézetem szerint, egyházi szónoknak nem épen szép szószéken nyilatkoztatni ki, hogy erre vagy arra büszke. Egyébiránt ez semmit sem von le a beszéd érdeméből, mely mint mű, ha gazdag és szép tartalma nem mosódik el annyira a hosszas terjedelemben : sokkal tökéletesebb leendett. 26. sz. a. A pesti ref. egyház kettős jubilaeumi ünnepen mondatott jeles egyházi beszéd van, Báthory Gábor dunamelléki superintendenstől, alkalomszerű elő és utó imával. A beszédben lelkes szavakkal adatik elő a pesti egyház régibb állapota, s viszontagságai. -— Méltán megérdemli a figyelmes olvasást.