Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-14 / 2. szám

ni, annak idejében nemesíteni tartozzanak. Megjegyezve, hogy ezen tartozást mindig a becsületérzés és nemes vetélkedés által kell a gyermek lelkében kötelesség érzetté fejleszteni. A buzdítás és kitüntetés, helyes tapintat mellett, mely azt sem hiúsággá, sem dicsekvéssé nem engedi fejleni, nagyszerű dolgokat idézhet elő az iskolában. A termesztmény egy bizonyos részét mintegy egytizedét a gyermekeknek kell adni, hogy nekik szintúgy, mint a szüléknek is, ez ösztönül szolgáljon a szorgalmas munka élesztgetésére, a nagyobb részt pedig az iskola szükségei fedezésére kell fordítani, melynek árából taneszközöket lehet szerezni. — Az iskola által nevelt fácskákat megveheti maga a község, és közhelyei, országútai szépítésére fordíthatja. Az iskolák ilyen munkálkodásából kiszámíthatlan haszon fog hárulni a hazára. Tanulástól szabad óráikban bármely munkával foglalkozzanak a gyermekek, mihelyt a tanitó iránt bizalmasak, munkájok közben annyiféle gondolat keletkezik lelkökben, annyi kérdéssel ostromolják a tanítót, hogy ez a feltett kérdésekre felelni is alig bir. Es midőn ezen célt a munka által elértük, elértük legtöbb céljainkat: megszerettettük magát a munkát, és a gyermekek lelkében felébresztettük a t u d v á g y a t. A munkálkodás közben keletkezett gondolatok, kérdések, a kérdések helyes megfejtése (bár ez nem rendszeres tanulás), sok hasznos ismeretre juttatja, a mi legfőbb pedig: Öngondolkodásra és okoskodásra szoktatja a gyermeket. Ilyen móddal értelme és esze kifejtését hatalmasan elősegítvén, ügyesekké és élelmesekké teszszük őket. Ez a valódi praxis. Ha már ilyen eljárás mellett nem is lebegne szemünk előtt az, hogy a munkáltatás által életrevaló ügyességekre tanítjuk a gyermeket; elég okunk volna, csupán azért munkáltatni a gyermekeket, hogy ezen fogások által az igazi tudvágyat észrevétlenül ébeszszük fel lelkeikben, hogy ismereteiket nem csak a puszta theoreticai, hanem főleg a természetes és gyakorlati úton is szaporítsuk és tegyük emlékezeteikben maradandókká. Az a nevelő az igazi mester, ki a gyermeki lelket úgy tudja hajlamainál fogva tevékenységbe, mozgásba hozni, hogy míg a gyermeket foglalatosság közben örömre buzdítja, egyszersmind elbirja felejtetni vele azt, hogy azon munka, a mit tesz, nehéz, melyet ha szárazon dob elébe, vagy ha ráparancsol, bizonyosan megutál és kerül. Az az igazi mester, ki a munkaszeretet kifejtése közben úgy tudja a munka tárgyait forgatni, kedvessé tenni, hogy a gyermek nem csak magokat a keze alatt levő tárgyakat kívánja vizsgálni, hanem önkénytelenül ujabb, a tárgy által ébresztett gondolatokra ébred, ki a gyermek anyagi munkásságát természetes nton tudja átvezérleni a szellemi munkásságba. Azért mondom én ismét, és ismét hogy a nevelés nem áll pusztán a tantárgyak megtanításában, hogy ahhoz még egyéb is kell, — és ezen egyéb az előadott és körvonalozott eljárás. De hogy a tangvárgyak megtanítása is természetes menetű legyen, azok tanítása közben is kezet, szemet, figyelmet és lelket egyaránt kell foglalkoztatnunk. Az értelem csupán tárgyak szemléltetése és vizsgálása által képezhető ki. Ha a mondott természetes utakon felébresztett tudvágyat úgy akarjuk kielégíteni, hogy a szerzett ismeretek rendes tudománvnyá (kis körű de kerekded ismeretté) alakúljanak, ezen gyakorlat által szerzetteket elméleti úton is kell szaporítanunk és rendeznünk. Ugyanazért népiskoláinkban az értelmi nevelést a tantárgyak tanításával is kell előmozdítanunk, a szerzett ismereteket rendeznünk. Az értelmi nevelést következő tantárgyak által mozdíthatjuk elö. l. Az értelem észfejtegetésére szolgáló gyakorlatokkal. 2. Vallás. 3. Rajz. 4. írás és olvasás. 5. Számvetés tanításával. Az értelem és észfejtegető gyakorlatok, a gyermek iskoláztatása kezdetén pótolják a szülék azon mulasztásait, melyeket a kisded körül elkövethettek — a tárgyakról való fogalmaikat tisztázza — azokat részleteiben megismerteti. ; A tárgyakon tett vizsgálódások által szerzett ismeretek ! rendeztetése, a másik legfontosabb paedagogieus fogásnak szolgál alapul, mely szerint a gyermek beszélő, logicai rendben előadó képességét fejtjük ki. Az értelem és észfejtő gyakorlatok alkalmával, végre kifejthetni, meg lehet a gyermeki elmében szlilettetni a tantárgyak elemeit, és meglehet vetni az ész természetes úton való fejlődésének alapját. Ezen alkalommal ébred fel a vallásos érzés és fejlik ki a vallás mint tanitmány, a számvetés, az irás | és olvasás tudásának szüksége. Ámbár amaz elszámlált ötféle tantárgy elégségesnek látszik lenni, minden gyermek értelmessé képezésére; az értelem és észfejtegetés alkalmával olyan térekre is vezé-I reltetik el a figyelmes nevelő, melyek nemcsak természetesen tünedeznek fel útjában, de mint ismeret-tárgyak is a ; léleknek természetes szükségei és valóban a tantárgyak sorában ott is kell állaniok. Vizsgálván ugyan is a körültünk eső tárgyak miséigét: külalakját, nagyságát, részeit, anyagjái, készítőjét és célját, ilyenkor egyszersmind a mennyivel; számtani, egyszersmind pedig természetraj zi fogalmakkal van egyszerre dolgunk. A tárgyak készítője minden lépten nyomon kérdés tárgya levén, mihelyt a füvekre, fákra kerül ! a sor, azonnal a teremtőre kellett fordítanunk a gyermek figyelmét, s ime a vallásosérzelmet ébresztettük fel. j Ez a vallás eleme. De a vizsgáitatás közben kinek kerülj hetné a figyelmét el, hogy a vizsgálat alatt levő tárgy hol ! szokott lenni; hol találtatik? S ime, a helykeresés és vizsgálás egy ujabb tantárgy elemét csúsztatta tanításunk folyamába és ez a hely tan (topographia), mely a földleírás n a k szülőanyja. A hol térről van szó, ott az emberi : szellem szoros postulatuma, hogy a dolog egymás utánjáról ! (fejlődés, származás és elenyészés) is gondolkozzék, és ha a gyenge gyermeki ész nem gondolkoznék, a tanitó szoros ! kötelessége, gondolatát ezen útba téríteni, mert igy lesz ! fejlése természetes. Ki mulaszthatná tehát el, hogy a gyer! meket ne figyelmeztesse a napra, — nappalra, éjjelre — j hold és csillagokra, az időre: (órára, napra, hétre, stb.) világosság és sötétség, meleg, hideg, felleg, eső, hó, szél ! stbre; s mik ezen tigyelmezések egyebek, mint a természettan előfogalmai ? Ezen közben szoktattuk a gyermekeket a rajzolásra. És mig ezen. vizsgálódásunk, de mindig tárgyilagos | vizsgálódásunk folyamán a tárgyakon szerzett ismeretei[ ket rendre előbeszéltettük a gyermekekkel, szépen kiké-I peztiik a beszélő és logikai rendben járó előadási téhetsé-I get; helyes felfogást nyújtottunk nekik az előttök különben ismeretes, de igazán csak ezen úton megismert tárgyak| ról; az alatt elértünk azon pontra, hogy a gyermeket önnön magára is figyelmeztessük. Feltűnő, de mégis igy van, a gyermek ritkán jön azon gondolatra, hogy magán vizsgálódjék, s miután igy van, a tanítónak is követni kell azon természetes útat, mely szerint a gyermekre magára, és ő általa az emberre legutoljára kerítse a sort. Ezen természetes állapoton nem fog senki csodálkozni, ha meggondolja, hogy az emberi nemzet mivelődése is ezen úton fejlett és haladt. A legrégibb emberek mindig a tőlök legtávolabbit keresték — elébb adták ők magokat az égi-testek, mint a körültök eső tárgyak vizsgálására, már ki volt fejlődve a csillagászat, a világ és istenségről már philosopháltak, mikor a földi egyes dolgokról és saját magokról gondolkozni kezdettek. Ne csudálkozzunk tehát, ha