Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-13 / 19. szám

ne fojtassék; azonban a kiknek külingerre szükségök lenne, ott van a főbb hivatalokra törekvés, ott lesz, — a mi igy bizonyosan divatba fogna jőni, — hogy ritkább, kiválóbb érdemli lelkészeknek, egyesek, sőt egyházak is, megelégedésök jeléül, évenkint bizonyos eharitativumot — szeretet ajándékát — nyújtanának; és ha épen a mostani fogalmakkal saturált többség akarná, be lehetne hozni superflua cautelanak e canont: „a prot. pap hivatalánál fogva a ker. szellembem haladás vezére tartozván lenni, ő benne a tespedés nemcsak gyalázatnak, hanem hivatal elleni sarkalatos bűnnek bélyegeztetik." Es a rend ügye nyerne-e ? A rend megtartása— törvény megtartása; s ugyan kinek állhatna érdekében megsérteni akarni olyan törvényt, mely nemcsak közigazságon, de azonfölül még a szabadság és szereteten alapszik. Ha rendnek a2,t nevezzük, hogy az nyerjen előbb alkalmazást a segédek közül rendes papságra, ki legrégebben szolgál, ilyen rendet, az igaz, nem várhatunk; s nem fognak hiányzani az áldozatok , különösen addig, mig nyilvánosabb és szigorúbb eljárás nem hozatik be a káplán-képességadásnál. De nincs rajta miért töprenkedni. Mert olyan egyéneket nem nyerhetni meg e pályának, kik még ifjú korukban sem akarnak kelleni senkinek: nem nagy veszteség. Tisztelet, becsület, de igazság is, az ily ifjú Miet igen solid tudós, lehet igen feddheti en erkölcsit ember, lehet egyre, másra nagyon képes; hanem bizonyosan hiányzik belőle valami e pályára, melyért sem ő annak díszt, sem az neki megelégedést soha nem adna; azért jobb, hogy minél előbb más téren keresse szerencséjét. Tekintély, ha annyi nem lesz is, a mennyi egykor volt, de csalhatlanul több lesz, mint most van, részint azért, mert a lelkésznek egyesekkel semmi anyagi — és igy épen a legc-siklandósabb — súrlódásai nem lesznek; részint, mert az ily módon rendezendő lelkészi pály a — a helyett, hogy visszataszító lenne, mint most, — vonzó varázszsal birandván, a legtelietségesb ifjakat nyerendi meg; részint, mert az együvé nem valók idejében szétválván egymástól , nem keserítik egymást a végletekig, s nem történhetik az, a mi most igen gyakori, hogy némely dominasta egyházak minthogy a lelkészt kimozdítas niok nem lehet, azt hatásából vetkeztetik ki, ignorálván ; vagy ha moccanni mer, letiporván és annihilálván; — minek gyász eredménye nemcsak azon egyénre magára, hanem az egész pályára kihat. Méltányosság ? Már az maga igen nagy nyeremény lenne, hogy méltánytalanság oly mértékben, mint most napi renden van, nem történhetnék. Hány nagyra termett talentum kénytelen most egész életen keresztül az anyagi szegénység iszapjában evickélni, és igy kifejletlen, használatlan veszni!! Ekkor az nem lenne többé, a valódi anyagi és szellemi szükségek kielégíthetése mindenkinek baj nélkül biztosítva lévén; a fölöslegesek hiánya pedig nem igen bántó. Hogy a különböző érdemek irányában gyakorlandó méltányosságot, mint lehetne egy szemig teljesíteni, abból magunknak scrupulust ne csináljunk. Mert bizonyos az, hogy épen a legérdemesebb, tehát jutalomra legméltóbb emberek szoktak legkevésbé követelők és arrogansok lenni; a hiú, önbálványzók pedig hadd zúgolódjanak, magok magokat igy büntetvén. Aztán az érdemnek valódi méltánylása nem is annyira az anyagi díjazás, mint a szellemi elismerés, vagy ha az is liiányzanék, sőt annak épen ellenkezője adatnék.,... az igazi jutalom még akkor sem marad el. mert még mindig ott lesz az a mások által valamint nem adható, ugy el sem vehető legbecsesebb dij, mit az öntudat ad. Az „egyenlő jog, egyenlő teher" axiómának egyházi életünkre leendő alkalmazásából, hogy miud ezen előnyök, sőt még jóval többek származnának, az én szempontomból minden kétségen felül áll. Azonban ha valaki másként gondolkodik, ha mindenek előtt már magát a lelkészek előszöi'i szabad hivathatását is, annyivalinkább azoknak koronkinti megujithatását általában károsnak tartja; ha ugy érzi, hogy azon szónok, kit ezer ember hallgat, nagyobb dijt érdemel, mint az, a kit száz — ha szinte egyéb különbség nincs is a beszédben, mint a nagyobb és kisebb hang; ha ugy van meggyőződve, hogy az rendin van, az igazságos, sőt ker. szellemű, hogy minden egyház maga küzködjék a maga bajával, s Debrecenben, mert az egyház nagy, az, ki legtöbbet fizet, ezután is csak 2 frtot fizessen, Szabolcson pedig, mert az egyház kicsiny, csak fizesse ezután is a négy ölfát, négy köböl két véka gabonát, egy köböl és fél véka búzát, 4 frt. 30 krt., s ezeken kivül fordítson még néhány napot az egyházi földnek mívelésére; ha ngy van meggyőződve, hogy a vallás malasztjai csak személyekre hatván ki, terhei is csak személy után, tehát lélekszám arányban — tekintet nélkül a birtokra — viseltessenek; s végre — hogy egyebeket mellőzzek — ha sürgetendőnek véli, hogy az egyházak stb. szavazata ne curiatim, hanem viritim, azaz! a lelkek számának arányában számíttassák, azt figyelembe veendő körülménynek épen nem találván, hogy egyik egyházban például ötezeren viszik nagykönnyen az anyaegyházság terheit, melyeket másutt — a szakadásig küzdve — ötszázan emelnek: tehát fogja tel a tollat és irjon! Egy igaz protestáns sem haragszik az övével bármennyire ellenkező véleményért, mihelyt meg van győződve, hogy az, a véleményezőnek igazi, önlelkéből kelt, vagy átsajátított, de tiszta meggyőződése. Sőt én a helvét hitvallás előszava szellemében, örömest;

sőt köszönettel fogadandom: „si quis meliora docebit." Biztos reményem van, hogy a mennyi a fentebb előadott reformtervek, életbeléptetésénél rajtunk lelkészeken fordulna meg, mi nem fognánk útba állani, sőt a felmutatott nagy és szent elvek diadaláért, a kiknek közülünk áldozniok kellene is, nemes resignatioval tennék; csak ti egyháztagok vegyétek az ügyet azon magas és legkeresztyénibb szempontból, hogy nemcsak az az egyház, melyben történetesen laktok a ti egyházotok, hanem — hogy egyelőre szélesebb kört ne mondjak — minden magyarországi prot. egy-