Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-13 / 19. szám

ház a ti egyházatok, s mindeniknek emelkedése a ti emelkedésiek, és bukása a ti bukástok! Ha szivesen és őszintén ajánlott gyökeres átalakítási békeföltételeimet, csak lenézve*), de meg nem cáfolva, s jobbat fel nem mutatva, s azok helyett csupa toldozás-foldozást ajánlva visszalöknétek: akkor csak liadd folyjon hát tovább az a régi harc... uj erővel; hadd lövöldözze egymást a jobb és bal oldal tüzes.... szemekkel; hadd vagdalkozzanak kíméletlenül éles.... szavakkal; hadd rabolják egymástól még századával az élettel egybecsü...időt; s hadd ömöljék patakmódra az ártatlan.,., tinta! Litkei P. — — Tekintsük egyházunkat ne csak ideális, hanem reális oldalánál fogva is. IV. I. J. ur azt mondja, liogy az önkénytes adományozás j elvét, a perselyt kell az egyház jövedelmének bő forrásává tenni, nem pedig az egyházi adó kivetését s annak törvényes végrehajtással beszerzését. —• Hogy az egyház jövedelmének ezen forrását nem szabad bedugulni engednünk, sőt azt időről-időre tágítanunk is kell, — senki sem tagadhatja; de egyházunk physicai fentartását merőben erre fektetnünk annyi volna, mint annak reális oldalávali ismeretlenségünket elárulnunk. Nem akarok homályt vetni jelen korunk vallási buzgóságának képére, de ignorálhatók-e, miszerint egyházunk régi adományozóinak sorában Rákócziak, Lórandíi Zsuzsannák, Bethlenek és Apátiák tündöklenek ? Más részről azon- ; ban a nélkül, hogy e régi nagyok egyházi adományainak ; erkölcsi becsét csökkenteni volna hajlamunk, nem kényszerít-e minket a história annak bevallására , hogy még e kegyes adományozók is részint világi hatalmuk, részint tetemes adományaiknál fogva, egyházunknak ha nem is fejedelmi főnökeivé, de félelmes patronusaivá váltak ? ! pedig a protestáns autohomiáva). és tudattal kevésbé birom a patronatust, mint az egyházi adót s annak szükség esetében birói behajtását megegyeztetni. A kötelezett teherviselés , az adózás elve, az alkotmányos életnek elmaradhatlan mozzanata. Különben az egyházi adó — bár mennyire idegenkedjünk e nevezettől — az önkénytes adományozás mellett is megvolt s jelenleg is megvan egyházunkban, és igy az egyházi adó és önkénytes adományozás nem oly ellenei egymásnak, hogy egyik a másikat okvetlenül kiszorítaná az egyház köréből. Ugyanis minek nevezzük, hanem ha egyházi adóuak, azon részint pénz-, részint terményekben fizettetni szokott tartozást, melyet a gyülekezeti tagok a lelkész és tanító fizetésének s egyéb gyülekezeti szüksé- ; geknek fedezésére évenkint beadni kötelesek ? Ha az ily egyházi tartozás beadása köztudomásilag az egyháztagoknak egyenesen csak vallási buzgóságától föltételeztetnék s nem állana a háttérben fenyegetődzőleg a birói végrehajtás szigora, teljes biztossággal mondhatom, hogy az egyházi tartozásnak 3

/4

-de be nem adatnék s ily arányban számíthatna a lelkész és tanító is évenkinti fizetésére; — pedig uraim! hogy a lelkész és tanító fizetésöket pontosan kikapják, ezt nemcsak a jogosság, de a méltányosság is parancsolja s épen azért, ha többnek nem, de gyöngédtelenségnek nevezhetem azon olykor olykor hangoztatni szokott gyanusítgatást, mely a lelkészi s tanítói fizetés pontos kiszolgáltatásának sürgetésében anyagisághoz tapadó önzés- ! nél egyebet látni nem akar. A lelkész és tanitó buzgóságánait s munkásságának megzsibbasztására nem csekély mérték*) Szomorú volna, lia ily lelkes szavak találkoznának, s én bizton hiszem és reméllem, hogy többen felveendik e szép keresztyén themát és megvitatják. Szerkesztő. ben járul azon pontatlanság, melylyel sok helyt azok fize! tése kiadatni szokott, és azon gyakori huzalkodás, nem ritkán nyilt háború, melyben a lelkészek és tanítók nem fizetni nem képes, hanem fizetni nem akaró hallgatóikkal élnek és égnek, — s a mely bajon pedig —• az egyházunk életgyökerén rágódó baj ! •— erélytelenségre kárhoztatott egyházi kormányunk a prudentia pastoralissal hiába igyekezett eddig segíteni. Ha csupán a perselyre támaszkodnánk, gyülekezeteink nemcsak lelkészt és tanítót nem tarthatnának, de csak az egyházi épületek tetemesb javításait sem volnának képesek megtenni. Ezer lélekből álló falusi gyülekezetnek évi perselypénzét (kivévén az egyes rendkívüli adományozás eseteit, de a melyek p. o. Baranyában nem igen fordulnak elő), a lelkész eléggé buzgó működése s a hallgatók eléggé szorgalmas templombajárása mellett is, 200 vftnál többre tenni nem lehet, pedig mily csekélység ez a gyülekezet évi rendes kiadásaihoz mérve is! Egyébiránt nem példanélküli dolog az sem, hogy a gyülekezet perselye több vasárnapok eltelte után is felnyittatván, benne csak azon pénzdarabok találtatnak, melyeket abba koronkint a lelkész és családjának tagjai vetettek. — Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak! ezen tényigazságra az egyházi törvényhozóknak jó lesz figyelemmel lenniök. A falusi presbyterium ha templomot stb. akar építni vagy javítani, nem bizza a dolog végrehajthatását a persely és önkénytes adományozás bizonytalan, mondhatni meddő alapjára, jól tudván azt, hogy igy nem sokra boldogulhatna ; hanem költségtervet készítvén, minden családra a tagok számához és birtokarányhoz képest kiveti a tartozást s azt a szokásos mód szerint, t. i. ugy a hogy lehet behajtja. Falusi gyülekezeteinknek kevésbé müveit s nagy számú osztálya csak a gyülekezet legközelebbi szükségeinek érzékelésére bir organismussal, ugy azonban, hogy még saját temploma, parochiája vagy iskolaházának is ha csak azok be nem csurognak vagy épen falai ki nem dőlnek — reparatióját évekig elhalogatja; de a távolabbi, p. o. közegyházi szükségek elevenebb érzésére és tudatára emelkedni nem képes ; — hogy ő a superintendentia iskoláira is áldozzék, ennek szükségét vagy egyenesen be som látja vagy önzése miatt be látni nem akarja. Ez az oka annak hogy több gyülekezeteink a superintendentia köziskoláira szükségelt pengő krajcárokat — ezt a lehető legcsekélyebb közegyházi adózást — vagy egyenesen megtagadták, vagy hanyagul fizetik. Pedig ne véljük uraim! mintha a nép már nem birná a terhet. Falusi népünk — az a melyet parasztnak szokás nevezni — kényelemben él, és sorsához képest kevesebb szükséget lát még a mostani időben is, mint a nagyobb földbirtokok tulajdonosai; s csak kevés jóakarat kivántatnék tőle, hogy minden egyházi tartozásait pontosan teljesítse, s mind saját gyülekezeti szükségeit, mind a közegyházi szükségeket kellőleg fedezze. De mivel falusi népünkben, sőt talán városi népünknek is némely részében ez a kevés jóakarat is hiányzik, — mit csináljunk, mihez nyuljunk, hogy segítsünk egyházunk anyagi szükségein? Iskoláink a válság pontjára jutottak, — egymást érték a lelkes főpásztori felhívások, a lelkészi buzdítások, — perselyeztünk, mondhatni koldultunk mindenfelé, s mi lett az eredmény ? azon tényigazság, hogyha egyházunkat s iskoláinkat fentartani s virágzóbb létre emelni akarjuk, az egyház szükségeihez képe-;r adóztassuk meg magunkat, s az ekként kivetendő adót -- ha másként nem — birói uton is ne szemérmeteskedjünk behajtatni. Jaj de erre azt felelik, hogy ezen eljárás az áldozati buzgóságnak fogná egyházunkban a halálos döfést megadni. Nem osztom ez aggodalmat. Mert mi az áldozati buzgóság? nemde a szoros tartozásnál többet tenni kész erkölcsi erő? Az erkölcsi erő pedig nemcsak föl nem lázad a jogos tartozás ellen, sőt aziránti köteleztetését készséggel elismeri. Jézus Krisztus azt mondá : nem azért jöttem, hogy a törvényt elrontsam, hanem hogy betöltsem: minden kifej-