Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-06 / 18. szám

Dydimus tanítványuk Ammonius lemetszi fülét, hogy a predikátorságrai alkalmaztatástól megszabaduljon: azon elvből indulva ki, hogy kisebb egyházakban is pap kell, oly könnyen megnyitni Jézus lakodalmas házát, hogy csonkák és bénák foglalják el azt; és más részről pályát választani belső hivatás nélkül oly pályát, hol egyetlen egy jutalom, mint volt a mesteré: a világ által számunkra készített töviskorona elviselésére lelkesítő Öntudat. Ki magát az egyháznak szenteli — mond D a u b — s végre theologiát tanul, elhibázza célját, ha ugyanaz abban áll, hogy az egyházbani hivatal által magának életet, fentartást, jóllétet, becsületet, kényelmet szerezzen: ruert a mennyiben a hivatalt . mint eszközt, s magát, vagy vágyainak kielégítését, mint célt tekinti és használja, sohasem emelkedbetikegyházi hivatalnokká, csupán napszámossá lesz az egyházban. 1. Theol. tud. enc. 9. lap. A papi hivatalra nélkülözhetlen e belső hajlamnak már kiskorunkban kell kebleinkben megfogamzani. Ugyanazért már az iskolákban nagyobb gond fordítandó a papi bajiamra; erre azonban, ugy hiszem, a papnövelde fog valaha segíteni. Addig is a káplánságra alkalmazásnál, Wimmer ama szavaiban: „azt, ki gyermekeket nem tanított, pappá sem tenném," foglalt értelmet pártolom. És ezt azért: mert tanítói pálya az, hol az ifjú saját hajlamival, de a ta- ! nítás kedvetlenségeivel, titkaival. modorával is megismer- j kedik. Ha valakinek nincs pénze iskolai pályája folytatására, annak orvossága nem az, hogy pappá tegyük, „hanem hogy tanítói pályára utasítsuk, ott pénzt is gyűjt, magát is kiismeri." Krisztus maga is előbb pusztába vonult, azután fogott lelkitanítói hivatalához ; tanítványaira évek multával küldötte el a felszentelő lelket; hogy ne mutassam Herkulest, ki noha istenek elnökének fia volt, mégis elébb kínjai lángjában volt kéntelen feloszlani, hogy olympusba juthasson. Ez értelemben mondja Harless is: „hogy a tanítói pályára való törekvésben, s az az iránti szeretetben nyilvánul közelebbről a theologus saját tehetsége, s hogy ez annak, ki magát megkísérteni akarja, az első és legjózanabb kritériuma." Theol. tud. enc. 12. lap. Nem szólok itt az úgynevezett akadémiákat látogatott egyénekről; sok itt tanult, s magát szakadatlanul hivataluknak szentelő férfiak szolgálnak hasznosan, dicséretesen, közkedvességgel kis gyülekezetekben; mig világot látott, s jeles iskolai bizonyítványaikon tétlenül szunnyadozó üres fők füstölnek, intonálnak fényes egyházakban. Nem szólok a facultatio tekintélyéről sem. Annyit azonban idetartozónak látok megjegyezni: miszerint mint a könyv, ha egyszer az „imprimaturt" a censor ráirta, világ eleibe kerülhet ugyan, de becsét, kelendőségét csakis a világ fogja véglegesen meghatározni; ugy van itt a dolog. Vizsgáltassanak meg igen is az iskolából kijövő ifjak az iskolai tudományokból ott és akkor: de az egyházvidék vegye vissza haladéktalanul feletteki vizsgálati jogát a gyakorlatiakból; i mely vizsgálatot nevezhetnénk aztán „érettségi vizsgálatnak;- mert tudhat valaki sok, minden iskolai tudományt, de hogy e vagy ama pályára megérett ? a gyakorlati élet határozza meg. Akkor azonban, miután valaki mint káplán szolgált, akkor kellene e vizsgálatnak megtörténni; tötekintettei arra, hogy váljon nincsen-e iskolai, s másféle bi- i zonyítványainak erkölcsi árnyoldala ? inkább alapos , mint terjedelmes ismeret tesz bennünket emberré; tanítói hivatalra pedig képesekké, erőteljes szellem, elmélkedni sze- j retö krisztusi komolyság, cselekvő lélek és szennytelen jellem, erkölcs, hogy még Pilátus is azt kényteleníttessék felőlünk mondani: „én ez emberben semmi bünt nem találok." Minthogy pedig előre nem tudhatni, csak Isten tudja, mi lakik — a káplánságot kérő — emberben: a káplánkodás ideje alatt szerezhetvén meg magának az egyházvidék egyik vagy másik ifjúról a kellő ismeretet, ennél fogva azok értelmét pártolom: kik a káplánokat majd itt, majd amott kívánják felváltva szolgálni. Igen szép intézkedés — azt olvassuk Theol. tud. enc. 402. lap-^-Poroszországban, hogy az ifjú lelkészek közköltségen utaznak, hogy az egyházi állapotokat szemléljék, a mi nemcsak a lelkipásztori theologiára, hanem tudományos érdekekre, s az egyházi szervezetek ismeretére is fontos. Egyébbiránt jelen helyzetünk ben annyit lehet és kell is kimondanunk : mikép mint a ren des lelkészek elhelyheztetését, sokkal inkább a káplánságrai alkalmazást az egyházvidék magának tartsa fen, mind annyiszor, legalább assessori összejövetel által mondatván ki a káplántarthatás szüksége és joga, és a folyamodónak alkalmaztathatása; az olyanokat, kiknek csak esperesi engedélyök van, s felhatalmaztatásuk, magáéinak az egyházvidék nem ismerhetvén; azokra, kik hiányosoknak találtatnak , kedvezést nem ismerő szigorral alkalmaztatván az V. canon ama szavai: „si rudes pláne, et illiterati comperiantur, rejiciendi, ac ad aliud vitae genus remittendi sunt." (Vége következik.) B a 11 a László, lelkész. ISKOLAÜGY A nyilvános protestáns gymnasimnok. *) I. A magyarhoni protestantismus, az idő viszonyainak hatalmánál fogva, sajátságos helyzetbe jutott. E helyzet sokkal ismeretesebb, sokkal jobban érezzük azt mindnyájan protestánsok, semhogy tüzetes fejtegetése szükségeltetnék. Legnagyobb baja egyházunknak az , hogy concentratio hiával van, érdekeit, ügyeit, erkölcs-vallási céljainak ápolására s igy öufentartására megkívántató intézkedéseit szellemében és joga alapján nem eszközölheti, azaz: nem tarthat zsinatot, mely egyedül volna feljogosítva az egyház s annak körébe tartozó szellemi intézeteknek szervezésén tüzetesen munkálkodni. — Az egyes superintendentiák egészen magokra hagyatva, csak az összes egyház által magáénak vallott elvek és jogok határain belől működhetnek, s ekként megszorítva, még az egyház által elismert tökéle tesedés elvét sem alkalmazhatják kellő terjelemben. E kivételes állapotnak leginkább azon sajnos következménye van, hogy magok az egyes egyházkerületek sem tudhatják, mennyire bocsátkozhatnak némely az egyházat égetőbben illető kérdések megoldásában , mint azt a tanintézetek, különösen a gymnasiumok szervezését illetőleg bő vebben van alkalmunk tapasztalni. Ezeknek alapján iskoláink, kivált gymnasiurnainfcjelen helyzetéről kívánunk szólani, különös tekintetbe vévén azoknak nyilvánosságát, vagy államérvényességi jogát az egyház jogaihoz viszonyítva. A magas kormány kiadta a tanintézetek, különösen a gymnasiumok szervezésére vonatkozó rendeleteit, kivánatait, követelését a most már általánosan ismert „Tantervezetében." Tagadhatatlan, hogy e tantervezet az állam céljait tartja leginkább szem előtt, — de mégis szerencsés viszonyba hozható az bármely hitfelekezet szellemével.. A protestantismust pedig a m. kormány tantervezete szellemi tekintetben készületlenül nem találta, mert az már évtizedek előtt komolyan gondoskodott tanintézeteinknek a kor- és az egyház tökéletesedési eszméjének mindinkább megfelelő szervezéséről; — de készületlenül találta anyagi tekintetben, legalább nagy részt, mi annyival inkább éreztetett általa, mert ez utolsóra, a magas kormány is nagy súlyt fektetett. A protestáns egj háznak erőtfeszítő anyagi áldozatokat kellett tenni, kell tennie még most is tanintézetei érdekében. És valamint szellemi tekintetben folytonos emelkedés vehető észre iskoláinkon, — ugy szinte egyetlen hazai iskolája, kivált gymnasiuma sincs egyházunknak, mely az utóbbi időkben anyagilag is ne emelkedett legyen. A protestantismus tehát iskoláinak érdekében, mely egyszersmind az egyház érdeke, sokat tett, sokatakar tenni. *) Főleg az ág. hitv. evang. gymnaaimaokat értjük. ö. I.