Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-06 / 18. szám

egyház lényével, sem protestáns tudatunkkal nem ellenkezik ; söt az ellenkezik ha valaki egyházi kötelességeit kész szívvel nem teljesíti, s arra magát physicailag kényszerítteti. Minthogy az egyháznak joga van, söt kötelessége önfentartásáról gondoskodni, s e tekintetből tagjaira, azaz saját magára terhet róni: ennél fogva ha egyszer törvényileg kimodta azt, hogy minden tagjai a felveendő kulcs szerint a gyülekezeti (lelkész, tanitó stb. részére) és közegyházi szükségekre évenkint ennyit v. amannyit fizessen, bármily visszatetszőt találjanak is ebben némelyek, a fizetni nemakaró, és igy az egyházi törvénynek nem engedelmeskedő egyháztagok irányában jogi szempontból mindenkor használhatja a világi hatalom általi támogattatást, a a polgári birói végrehajtást, De tán ezt az egyházi adó ellenei sem vonják kétségbe s azok is óhajtják, miszerint egyházi törvényeink az állam által is elismert s támogatott kötelező erővel bírjanak minden egyháztagra nézve, inkább csak azt vitatják, hogy bár joga van az egyháznak magát megadóztatni s társulati törvényeinek teljesítése körül — ha épen ugy kívántatik — a világi hatalom kényszerítő erejét is igénybe venni, azonban aqnid consilii szempontból nagyon tanácsos e joggal egyházunknak nem élnie. Vitassuk meg e nézetet is! (Vége következik.) F i 1 ó L aj o s. Káplárt rendszer körüli nézetek. *) Midőn a magyarhoni prot. anyaszentegyház néhai **) ^nagybecsű közlönye: „a Prot. Egyh. s Isk. lapokban" felemlített, több, javításra, rendelkezésre várakozójtárgyak között, a káplánok ügyében is , annyi eszméket, indítványokat, söt ittott határozatokat is olvastunk: még akkor, e tekintetben, egy házvidékünk ben semmi eltérés, hogy ne mondjam, botrányos visszaélés nem mutatkozott. A legközelebbi idő bűnei közé sorozhatjuk azon eltérést: miszerint a káplánok — a kegyeletes pártolást igényelt kegyelem-évek- kijátszásával ***) — sok előléptetésre méltó lelkészek elkeserítő, boszantó mellőzésével, esperesi önkény szerint léptek be; a sorsukat önkénytől feltételezni kénytelenek között van már olyan is, ki folyvásti elmellőztetés miatt, szinte feledésbement, és vagy másutt kell végre is kenyeröket keresni, vagy mihelyt beléptek, felbátorodnak magoknak lehető legjövedelmesb állomást követelni; — hogy ne mondjam — mennyiben a subplantatio olyan előttem, mint a hetedik parancsolat bűne, mind a kettő sokképen elkövethető, mind a kettőben sokan lélekzenek, mind a kettő nehezen bebizonyítható — görbe utakon tolakodni. Ezeknek meggondolása birta alolirtat a zsinati teendők között, a káplánrendszert indítványozni, s addig is — nemcsak jogunk, de kötelességünk levén a hibát orvosolni, folyvást és megállapodás nélkül reformálni, minden, a vallás- és egyházra veszélyes visszaéléseknek ellenmondani, protestálni — Szinér-Váraljai legközelebbi gyűlésünk figyelmébe ajánlani. És mi lett az eredmény ? fájdalom ! igy irja azt le, azon gyűlésünk vázlatát közlő, a Politikai Újdonságok 1857-ki 14-dik számában — hogy a korszerű indítvány, az idő rövidsége miatt, nem tárgyaltathatott eléggé, hanem *) E nézetek fotmulázására a szövegben olvasható felhívás; azon felhívásra pedig az ezen u.-bányai egyházvidékben a legközelebbi időben esperesi önkény szerint kezelt, káplánok s illetőleg lelkészek sorsa által igényeltetett indítványom adott alkalmat 5 s bár e szerint tulaj donkép megnevezett egyházvidékre vonatkoznak : mindazáltal, hogy e közérdekű ügy minden oldalról megvíttattassék, jónak látom közzétenni. **) Célzás a Prot. lapok előbbi folyamára. ***) Megjegyzendő: mik ép azon időben , melyre vonatkoznak jelen nézetek, a több egyházak által megajánlott, de mindig kijátszott kegyelem-év, épen az akkori esperes özvegyének adatott meg legelőször. 1857

/g

-dik évre. elvárjuk az indítvány formulázott megújítását, sa visszaélések megszüntetése végett, az egyházvidéki tanács e részbeni célszerű intézkedését. A visszaélések megszüutetésc végett mulhatlanná lett célszerű intézkedéshez tehát irányadóul, van szerencsém ezennel idevonatkozó igénytelen nézeteimet a kővetkezőkben bemutatni. Meghatározandóuak véleményezem: I. Kik mellé, s hova alkalmazandók a káplánok'? II. Kik alkalmazandók'? III. Mi szabály lenne követendő rendes pa;ii hivatalba lépésöknél? 1. Krisztus maga semmi szertartást, cerenomiát nem rendelvén az anyaszentegyházban azon kivül, hogy utasításul hagyta a tanítást és keresztelést, a sacrainentomok kiszolgáltatását; és azon tanítási kötelességnek — ha meggondoljuk, mit azok, kik nem ismernek más elfoglaltatást, mint híveik folyvásti tanítását, tapasztalnak, mikép a gyülekezet legfeljebb megbámulja, az vagy más színezetű, rendkívüli papoló , hali-idegeit csiklandoztató szónoklatát, mikor a prédikációkban kikiáltott, másoktól kedvetlenül vett, hatástalanul elhangzott igazságokat olly örömest hallgatja rendszerinti tanítójától, kinek már csak jelenléte, szemeinek járása, beszédének hangja felbuzdítja, s oktatása, mint atyai intés foganatosan működik szivében és cselekedeteiben — annyira szivén kelletvén lenni annak, ki magát emberek tanítására szentelte, hogy megbocsáthatlan bűn nélkül senki azt közönbösnek nem tekintheti: csak ott e szerint, hol a gyülekezet tanítása, és a sacramentomok kiszolgáltatása veszi igénybe a segédpapot; csak ott, hol a rendes lelkész — milyenekül kívánjuk tekintetni superintendenst és esperest is — lelkészi hivatala mellett oly más egyházi hivatallal van elfoglalva, mely miatt nem lehet elég ideje a szent dolgok kiszolgáltatására; csak ott, hol az idő által megviselt, elöregedett, vagy elbetegesedett egyházi szolga tehetetlen lett hivataloskodásra; és csak ott, hol a két lelkész tartásra nem képes egyházban — ha szintén az úrvacsora kiszolgáltatásán kivül, szolgálata nélkülözhető is — az iskola fenállása, az iskolatanitó kápláni minőségétől feltételeztetik, véleményezem a káplánalkalmaztatást. Több egyházvidékek közt, melyek a kápiántarthatást határozatilag szabályozták, ily értelemben kelta szabolcsi egyházvidék 1843. évi apr. 16-kán tartott gyűlésének végzése. 2. Azon kérdést illetőleg: kik alkalmazandók káplánságra? Mind az ó, mind uj testamentomban ugy találjuk, mikép Isten, és szent fia, barompásztorság, vámszedés, halászat stb. mellől hivott el országa terjesztésére embereket. Nem szenved kétséget, hogy ott a belső bajiamra volt tekintet. Ezt tartom ma is főkelléknek abban, ki káplán, s majd pap akar lenni. Mily becsületére válik Gelei Katonának a XVI. ama canon: „vocationem autem debent habere duplicem, internain et externam," épen ugy, az ezen canontól eltérve, egyik néhai esperesünk: „fac me talem talis ero" elvéből indulva ki, interna vocatio nélkül alkalmazni valakit káplánságra, majd papságra: legnagyobb szerencsétlenség! A ki hallotta, hogy a „tiszteletes" címmel díszített egyén ekép nyilatkozott: „addig vagyok pap, mig a templomban vagyok;" a ki látott mindenre másra ügyes, alkalmatos, de a lelkészetre tartozókban ügyetlen munkásokat, s látta, mikép Jézus bit- és erkölcstanának oly gyér gyümölcsözése nagy részben az ilyeneknek tulajdonítható : erről kételkedni nem fog. Nem kevesebb szerencsétlenség az magokra az egyénekre nézve is, kik a nélkül, hogy arra legkisebb belső hivatásuk volna, kedvező alkalomnál fogva, vagy csupa szélességből káplánok, s majd hivatalukat kicsinlő, annak kedvetlenségeit tűrni kislelkü, örökre elégedetlen s folyvást azt kérdező papokká lesznek: mester! mikor építed meg izraelnek az országot? Valóban nagy szerencsétlenség, midőn Mózes rebegő nyelvével mentegetődzik; Jerémiás fiatal korával; Jónás tengerre száll, hogy elkerülje Ninivének megtérést prédikálni, és Origenes és