Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-06 / 18. szám

senki máselömbe törvényt nem szabhat s physicai kényszerítő eszközt irányomban nem használhat. Ez alanyi viszony körébe tartozik a lelkiismereti szabadság, az egész keresztyéni élet munkásságának gyakorlása, az önkénytes adományozás , a persely. — E viszony körében — mely az egyház eszményi oldalával ériilközik — I. J. ur nézete joggal követeli a méltáuyoltatást. De ha magamat ugy tekintem — pedig igy is kell magamat tekintenem — mint egyháztagot, akkor már én egyéb keresztyéntársaimhozi viszonyban nézem magamat, kikkel én egy társaságot képezvén , nekem azok iránt, de azoknak is én irántam, és igy kölcsönös physicai k ö t eleztetéseink állanak elő. E viszony körében egyedi autonomicus létem szabadsága bizonyos határok közé vonul ; mert az egyházi élet közmunkásságának (igehirdetés, sacramentomok osztása, egyházi törvényhozás és igazgatás) én is oly alárendelt tárgya vagyok, mint X v. Y. egyháztagtársam. E különbségtétel egyenesen kezünkbe adja a keresett egyezményi kapcsot. Az egyházi és keresztyéni életmunkásság köreit tehát, bár egymástól teljességgel nem szabad külön szakítanunk, de más részről meg is kell tudnunk egymástól különböztetni, hogy sem az egyház önálló s független léte az egyháztag-ok egyedi szabadságának, sem ez amannak áldozatul ne essék. Az egyháznak igen is gondoskodnia kell a keresztyéni önmunkás életnek folytonos képzéséről, mert ettől föltételeztetik annak virágzó léte, emelkedése; de hogy az egyház ezt tehesse, szükség, miszerint ö maga elébb physice létezzék s íentartassék, mert physicai létén alapul annak morális létezhetése, az az morális életerejének kifejthetése is. — Mivel a bármely társaságban együttélés egyszersmind physicai viszonyt is tesz föl, az ezen viszonyból eredő kötelességek is egyszersmind physicai természetűek, és igy azokra nézve a physicai kényszerítés elve teljesen igazolt.Tegyük meg az alkalmaztatást s biztosan fog következni, hogy mig a íisztán keresztyéni kötelességeknek csupán morális alapjuk van, s igy a kikényszerítés határaiba nem esnek, az alatt az egyház társulati szerkezetéből folyó kötelességek már phys:

cai alappal is birnak, és igy a külkényszerítés fogalmát is magákban hordják. Hisz még a socialis munkásság terén is, mihelyt valamely egylet megalakult, az azon tudattal s annak szükségérzetével kezdi meg autonomikus munkásságát, hogy törvényei minden tagjain végrehaj tandók, ha másként nem, legalább annyiban, hogy a nem engedelmeskedők a tagok sorából kitöröltessenek, — s ezen tagsági kizárásban is nem egyenesen a külkényszerítés eiemére ismerhetünk-e? Ha e szerint még egy socialis közösség is támaszkodhatik hozott törvényeinek egyszersmind kiilkényszerítő alapjára, — jogos avagy tanácsos volna-e ez alapot az egyház — mint ugyancsak társaság — alól kiütni?! Midőn én az egyház körében használandó physicai, és igy kikényszerítésről szólok, az eddig mondottak után bizonyosan nem fogja vélni a t. olvasó, mintha én az alatt valamely lelkiismeretet terrorisaló, inquisitio-féle kikényszerítést értenék; oly kikényszerítést értek én itt, mely az egyház autonomicus lényéből is önként foly. Ha az egyháznak — mint ez kétségtelen —• autonómiai joga van, ezt nemcsak az állam, de saját tagjai irányában is érvényesíteni tartozik, igy lesz ő saját én-jének, és igy függetlenségének teljes birtokában. Az egyház pedig öntagjai irányában az által szerez érvényt autonómiájának, ha nem mulasztja el fölhasználni azon eszközöket, melyek által törvényeit, — mint a melyeknek hozatalába az egyes tagok közvetve vagy közvetlenül, de mindenesetre organice különben is befolytak — saját tagjain foganatosíthatja. Igyekeznie kell ugyan azon, hogy ő ezt, a mennyire csak lehet, a valláserkölcsi okok hatása által eszközölje; de törvényeinek teljesítését, még akkor is, midőn a valláserkölcsi okok hatásának megcsontosult önzés, szűkkeblűség vagy tudatlanság áll útjában, csupán a belső í érvtől föltételezni, annyi volna, mint társulati szerkezetéi 1 nek lassankinti felbomlását előkészíteni s minden egyházi kormányzatot lehetetlenné tenni. Minő volt eddigelé hazai prot. egyházunk autonómiája? E kérdésre csaknem azt mondhatjuk : difficile est satyram non seribere. Megvédelmeztük ugyan az egyház autonómiáját,— ugy, ahogy a külső interventio, de nem egyszersmind önmagunk ellenében; hoztunk törvényeket, de azoknak jóformán csak az engedelmeskedett, a kinek tetszett. Az egyházi kormány csak a tanítók, caudidatusok és lelkészek irányában birta a hozott törvényeket foganatosítani; egyebek irányában nem volt ereje és igy erélye sem lehetett. Ezen abnormis létállapotot ki akarhatná továbbra is fentartani? A törvényeinek érvényt bíztosítni nem akaró v. nem tudó testület, autonómiája felett magamondjaki a kárhoztató Ítéletet. A bajon csak ugy segíthetünk, ha az egyház társulati szerkezetéből folyó kötelességeknek s e minőségben hozott vagy hozandó egyházi törvényeknek physicailag is kényszerítő erejét bevallani s elismerni nem vonakodunk. Egyházalkotmáiíyi tekintetben is sokszor történik hivatkozás az apostolok idejére, a midőn pedig az egyház a világi birói végrehajtást, és igy a physicai kényszerítő eszközt nélkülözte. E fontosnak látszó ellenvetésre szabad legyen most csak röviden annyit megjegyeznem, hogy az egyház mostani élő lombozatával együtt, ugy a mint van, emberi tényező hozzájárultával is ugyan, de azért mégis a Krisztus által letett mustármagból kelvén és fejlődvén ki, ennél fogva egyházalkotmányi kérdésben csak az egyházalkotmány históriai fejlődése egész folyamának tekintetbe vétele mellett lehet érvényes az apostolok idejére hivatkozás. Egyébiránt tudnunk kell azt is, hogy az egyházban mig az apostoli erő teremtő melege ki nem hűlt, a keresztyéni és egyházi élet teljesen egy és ugyanaz volt, de időnkben már nem az ; — sem a tanítók nem apostolok, sem a hallgatók ' nem azok többé, kiknek egymással mindenök köz vala. Különben az apostolok idejében is, még hanem tekintjük is az egy házbóli kitiltások eseteit, képviselve volt az egyházi munkásság végrehajtó szigora — legalább az apostolok idejében. Péternek Anániás és Saphirával, Pálnak Barjesussali elbánása csakugyan az egyházi végrehajtás szigorának drasticus példái. De meg már az egyházba beléphe-i tés is eleitől fogva azon egyszersmind külső, physicai | kényszerüségü cselekménytől is volt föltételezve, hogy az Atya, Fiu és Szentlélek nevébeni megkeresztelés tettleg véghezvitessék. Ennél fogva bátran kimondom azon elvet, miszerint az egyházi törvényeknek, —• föltéve, hogy azok a szabály' szerű autonomicus életműködés szüleményei, — mindenki, mig azon egyháznak tagja marad, nemcsak moraliter, de egyszersmind physicailag is köteles hódolni, s ha a physicai engedelmességet azoktól megtagadta, physicai kényszerítő eszközök által is hajtható és hajtandó azok teljesítésére. Csak ezen alapon iehet egyházi törvényhozásunknak jelentése és kellő súlya, egyházi kormányzatunknak erélye és eredménye, fegyelmi rendszerünknek szilárdsága és hordereje, és igy az egyházi életmunkásságnak is biztosabb erkölcsi sikere. Ezen alap nélkül bármennyi egyházi választmányok működjenek, bármennyi tervezetek készüljenek, az egyház- és iskolarendezés tárgyában bármenynyi üdvös szabályzatok s törvények hozattassanak is, — az egyházi levéltárak becses irományai ugyan szaporodni fognak, de a régi amabilis confusio, s egyházi és iskolai életüuk nyomorult anyagi és szellemi állapota továbbra is következetesen megmarad. Az itt emlegetett physicai kényszerítő hatalom és eszköz — fölösleges is mondanom — az állam kezében van. Az állam az öt illető jus advocatiae-nél fogva, a hol szükséges, az egyházat törvényei végrehajtásában világi hatalommal is támogatja, — e támogatást egyházunk sem nélkülözheti, a minthogy ahoz eddigelé is több izben volt kénytelen folyamodni. E támogatásnak igénybe vétele sera az