Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-06 / 18. szám

senki máselömbe törvényt nem szabhat s physicai kénysze­rítő eszközt irányomban nem használhat. Ez alanyi viszony körébe tartozik a lelkiismereti szabadság, az egész keresz­tyéni élet munkásságának gyakorlása, az önkénytes ado­mányozás , a persely. — E viszony körében — mely az egyház eszményi oldalával ériilközik — I. J. ur nézete jog­gal követeli a méltáuyoltatást. De ha magamat ugy tekintem — pedig igy is kell ma­gamat tekintenem — mint egyháztagot, akkor már én egyéb keresztyéntársaimhozi viszonyban nézem magamat, kikkel én egy társaságot képezvén , nekem azok iránt, de azoknak is én irántam, és igy kölcsönös physicai k ö t e­leztetéseink állanak elő. E viszony körében egyedi autonomicus létem szabadsága bizonyos határok közé vo­nul ; mert az egyházi élet közmunkásságának (igehirdetés, sacramentomok osztása, egyházi törvényhozás és igazga­tás) én is oly alárendelt tárgya vagyok, mint X v. Y. egy­háztagtársam. E különbségtétel egyenesen kezünkbe adja a keresett egyezményi kapcsot. Az egyházi és keresztyéni életmunkásság köreit tehát, bár egymástól teljességgel nem szabad külön szakítanunk, de más részről meg is kell tudnunk egymástól különböztetni, hogy sem az egyház ön­álló s független léte az egyháztag-ok egyedi szabadságá­nak, sem ez amannak áldozatul ne essék. Az egyháznak igen is gondoskodnia kell a keresztyé­ni önmunkás életnek folytonos képzéséről, mert ettől fölté­teleztetik annak virágzó léte, emelkedése; de hogy az egy­ház ezt tehesse, szükség, miszerint ö maga elébb physice létezzék s íentartassék, mert physicai létén alapul annak morális létezhetése, az az morális életerejének kifejthetése is. — Mivel a bármely társaságban együttélés egyszersmind physicai viszonyt is tesz föl, az ezen viszonyból eredő kö­telességek is egyszersmind physicai természetűek, és igy azokra nézve a physicai kényszerítés elve teljesen igazolt.Te­gyük meg az alkalmaztatást s biztosan fog következni, hogy mig a íisztán keresztyéni kötelességeknek csupán morális alapjuk van, s igy a kikényszerítés határaiba nem esnek, az alatt az egyház társulati szerkezetéből folyó kötelessé­gek már phys: cai alappal is birnak, és igy a külkényszerí­tés fogalmát is magákban hordják. Hisz még a socialis munkásság terén is, mihelyt valamely egylet megalakult, az azon tudattal s annak szükségérzetével kezdi meg auto­nomikus munkásságát, hogy törvényei minden tagjain vég­rehaj tandók, ha másként nem, legalább annyiban, hogy a nem engedelmeskedők a tagok sorából kitöröltessenek, — s ezen tagsági kizárásban is nem egyenesen a külkény­szerítés eiemére ismerhetünk-e? Ha e szerint még egy so­cialis közösség is támaszkodhatik hozott törvényeinek egy­szersmind kiilkényszerítő alapjára, — jogos avagy taná­csos volna-e ez alapot az egyház — mint ugyancsak tár­saság — alól kiütni?! Midőn én az egyház körében használandó physicai, és igy kikényszerítésről szólok, az eddig mondottak után bi­zonyosan nem fogja vélni a t. olvasó, mintha én az alatt va­lamely lelkiismeretet terrorisaló, inquisitio-féle kikény­szerítést értenék; oly kikényszerítést értek én itt, mely az egyház autonomicus lényéből is önként foly. Ha az egyháznak — mint ez kétségtelen —• autonó­miai joga van, ezt nemcsak az állam, de saját tagjai irá­nyában is érvényesíteni tartozik, igy lesz ő saját én-jének, és igy függetlenségének teljes birtokában. Az egyház pe­dig öntagjai irányában az által szerez érvényt autonómiá­jának, ha nem mulasztja el fölhasználni azon eszközöket, melyek által törvényeit, — mint a melyeknek hozata­lába az egyes tagok közvetve vagy közvetlenül, de min­denesetre organice különben is befolytak — saját tagjain foganatosíthatja. Igyekeznie kell ugyan azon, hogy ő ezt, a mennyire csak lehet, a valláserkölcsi okok hatása által eszközölje; de törvényeinek teljesítését, még akkor is, mi­dőn a valláserkölcsi okok hatásának megcsontosult önzés, szűkkeblűség vagy tudatlanság áll útjában, csupán a belső í érvtől föltételezni, annyi volna, mint társulati szerkezetéi 1 nek lassankinti felbomlását előkészíteni s minden egyházi kormányzatot lehetetlenné tenni. Minő volt eddigelé hazai prot. egyházunk autonómi­ája? E kérdésre csaknem azt mondhatjuk : difficile est saty­ram non seribere. Megvédelmeztük ugyan az egyház autonó­miáját,— ugy, ahogy a külső interventio, de nem egyszers­mind önmagunk ellenében; hoztunk törvényeket, de azok­nak jóformán csak az engedelmeskedett, a kinek tetszett. Az egyházi kormány csak a tanítók, caudidatusok és lel­készek irányában birta a hozott törvényeket foganatosítani; egyebek irányában nem volt ereje és igy erélye sem lehetett. Ezen abnormis létállapotot ki akarhatná továbbra is fentartani? A törvényeinek érvényt bíztosítni nem akaró v. nem tudó testület, autonómiája felett magamondjaki a kárhoztató Ítéletet. A bajon csak ugy segíthetünk, ha az egyház társulati szerkezetéből folyó kötelességeknek s e minőségben hozott vagy hozandó egyházi törvényeknek physicailag is kényszerítő erejét bevallani s elismerni nem vonakodunk. Egyházalkotmáiíyi tekintetben is sokszor történik hi­vatkozás az apostolok idejére, a midőn pedig az egyház a világi birói végrehajtást, és igy a physicai kényszerítő esz­közt nélkülözte. E fontosnak látszó ellenvetésre szabad le­gyen most csak röviden annyit megjegyeznem, hogy az egy­ház mostani élő lombozatával együtt, ugy a mint van, emberi tényező hozzájárultával is ugyan, de azért mégis a Krisz­tus által letett mustármagból kelvén és fejlődvén ki, ennél fogva egyházalkotmányi kérdésben csak az egyházalkot­mány históriai fejlődése egész folyamának tekintetbe véte­le mellett lehet érvényes az apostolok idejére hivatkozás. Egyébiránt tudnunk kell azt is, hogy az egyházban mig az apostoli erő teremtő melege ki nem hűlt, a keresztyéni és egyházi élet teljesen egy és ugyanaz volt, de időnkben már nem az ; — sem a tanítók nem apostolok, sem a hallgatók ' nem azok többé, kiknek egymással mindenök köz vala. Kü­lönben az apostolok idejében is, még hanem tekintjük is az egy házbóli kitiltások eseteit, képviselve volt az egyházi munkásság végrehajtó szigora — legalább az apostolok idejében. Péternek Anániás és Saphirával, Pálnak Barje­sussali elbánása csakugyan az egyházi végrehajtás szigo­rának drasticus példái. De meg már az egyházba beléphe-i tés is eleitől fogva azon egyszersmind külső, physicai | kényszerüségü cselekménytől is volt föltételezve, hogy az Atya, Fiu és Szentlélek nevébeni megkeresztelés tettleg véghezvitessék. Ennél fogva bátran kimondom azon elvet, miszerint az egyházi törvényeknek, —• föltéve, hogy azok a szabály­' szerű autonomicus életműködés szüleményei, — mindenki, mig azon egyháznak tagja marad, nemcsak moraliter, de egyszersmind physicailag is köteles hódolni, s ha a physi­cai engedelmességet azoktól megtagadta, physicai kénysze­rítő eszközök által is hajtható és hajtandó azok teljesíté­sére. Csak ezen alapon iehet egyházi törvényhozásunknak jelentése és kellő súlya, egyházi kormányzatunknak eré­lye és eredménye, fegyelmi rendszerünknek szilárdsága és hordereje, és igy az egyházi életmunkásságnak is biz­tosabb erkölcsi sikere. Ezen alap nélkül bármennyi egy­házi választmányok működjenek, bármennyi tervezetek ké­szüljenek, az egyház- és iskolarendezés tárgyában bármeny­nyi üdvös szabályzatok s törvények hozattassanak is, — az egyházi levéltárak becses irományai ugyan szaporodni fognak, de a régi amabilis confusio, s egyházi és iskolai életüuk nyomorult anyagi és szellemi állapota továbbra is következetesen megmarad. Az itt emlegetett physicai kényszerítő hatalom és eszköz — fölösleges is mondanom — az állam kezében van. Az állam az öt illető jus advocatiae-nél fogva, a hol szük­séges, az egyházat törvényei végrehajtásában világi hata­lommal is támogatja, — e támogatást egyházunk sem nél­külözheti, a minthogy ahoz eddigelé is több izben volt kény­telen folyamodni. E támogatásnak igénybe vétele sera az

Next

/
Oldalképek
Tartalom