Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-04-29 / 17. szám
azért, hogy csak a papságban legyen meg a nagykorúság minden kelléke, hanem hogy arra egykor az egész emberiség is elvergődhessék. Épen ezért mondá ki ama örökidőkre kiható roppant nagy elvet: „mindnyájan szent papság, isteni nemzetség vagyunk;" azaz: mindnyájunknak oly szellemi nagykorúságra kell jutnunk, mint a milyennek eszményképéül a papság állíttatik föl. Már most az a kérdés, hogyan érhető el e magas és dicső cél ? Egyelőre csak kétfélekép gondolható, vagy ugy hogy a dolog élén tisztán a papok, vagy ugy, hogy tisztán a világiak álljanak. Volt már időszak elég mind Krisztus előtt, mind utána, midőn a népeket csak a papság vezeté, de bukott is ám a nagy elv, s a népek a helyett, hogy a nagykorúság felé közelebb segíttettek volna, inkább még messzebbre taszíttattak vissza a kiskorúságba. Nagyon természetes. Az emberi gyöngeség mindnyájunkkal közös. Ezen gyöngeségnél fogva, a nagykorúságra jutott testvér többnyire arra használja föl kis öcscsei fölötti gyámatyaságát, hogy ezeket minéltovább visszatartsa a kiskorúságban , hogy igy a közös vagyon és erő fölött annál tovább rendelkezhessék egészen szabadon. A papság tehát egyedül maga épen nem alkalmas ama nagy elvnek valósítására, Hát talán a világi elem ? Ez is szintoly veszedelmes magában , mint, amaz. Ha tisztán a világi elem vergődik a főpolcra, akkor ez vagy szövetkezik a papi elemmel, vagy rabjává teszi azt; első esetben egy koppasztó helyett, kettő ül a neveletlen gyermekek nyakán, második esetben az emberiség fosztatatik meg a nagykorúság eszményképétől, a minek következtében lelki léhaság és vég-elszegénjedés áll be. Még igen sokat lehetne itt szólni, azonban elhallgatok, csak azt mondom ki végre, mi a fentebbiekből önként következik, hogy a ker. vallás által kijelentett nagy elvnek valósítására csak egy ut van hátra, az, melyet honi történetünk is elénkbe szabott, az egyháziak és világiak közös kormányzása. Tisztán papi kormányzás : ez mindig a nép kiskorúságának jele; tisztán világi kormányzás : ez a szellemi nagykorúság eszményképének vesztése, s épen azért még nagyobb veszteség. Azt mondhatná valaki, merő agyrém protestáns egyházban papi kormányzás mellett hierarchiától félni, s igaz; olyan hierarchiától, mint a milyennek azt a történet értelmezése után venni kell, protestáns egyházunkban soha nem félek , hanem rettegek egy koldushierarchiától, mely mig egy részről magát szolgának és eszköznek veti oda, addig más részről kezeltjeivel csak zsarnokilag fog bánni. Arról, hogy valaha valaki maga mellé szövetséges társul egy szegény protestáns lelkésztestületet vegyen föl, szó sem lehet; de az bizonyos, mikép ha egyedül egy magára hagyatik: más mint egy csekély-zsoldu dísztelen szolgahad nem is válliatik belőle. Mirenézve a protestáns egyháziaknak csak a világiakkal párosulva lehet biztos és díszes jövőjök; midőn elíenben azoktól elszakadva csak önmagukat vetik el, s az egyházat kockáztatják. A két elemnek ezen párosulá- j sa, de azon módon, melyen azt nálunk a történet kimutatta, csak egymásnak dísze, támasza és biztossága; s a keresztyén vallás nagy elvének, melyért küzdenünk kell, leghívebb kinyomata. Azt, mintha kettőselnökséggel kormányozni testületet nem lehetne, a mult idők megcáfolták. Az, hogy világiaink közt sokan az elnökséget csak fényvadászatból keresék, csak egy kis ferde kinövés volt, de a miből korántsem következik az, hogy egy ferde irány miatt az egész fát levágjuk; hanem inkább az, hogy a kinövéseket nyesegetve, az egyház életfájának minéljobb irányt adni , a világiakat hivatásuk magas érzetére fölemelni igyekezzünk, hogy igy mind ők tisztulva nézeteikben javulhassanak, mind pedig közremunkálásuk által a hajdan kimondott nagyszerű életelv, a lelki nagykorúságnak elve, az emberiségben minéljobban megvalósíttassék. Azt mondá egy valaki e lapok elején bizonyos tárgyban, „nem, nem, mind halálig nem!" már én ezt csak azért sem mondom utána, mivel ő mondá, de azért mégis igy szólok, nem, a kettőselnökséget mind halálig nem engedjük ! S o p r o n y i. Nyíltlevél. Z—ytöl. Miskolc , április 24. — A közelebb lefolyt négy napon, t. i. április 20-, 21-, 22-és 23-dik napjain tartatott itt a tiszáninneni helv. hitv. egyházkerület közgyűlése, ApostolPál, superintendens, és F á y G u s z t á v, gömöri, mint legidősebb segédgondnok elnökség alatt, Mártonfi Dienes, borsodmegyei főnök, cs. k. helytartósági tanácsnok, mint országfejedelmi biztos jelenlétében. Mindjárt a verificatio alkalmával szemmel láthatólag kitűnt, hogy mulaszthatlan lenne minél előbb szervezni egyházi gyűléseinket. Midőn egyik egyházmegyéből hat, más sokkal kevesebb lélekszámú egyházmegyéből 14 követ küldetett; midőn egyik egyházmegye döntő szavazattal csak két legidősb tanácsnokát ruházá fel — más megyei követek ennek ellenmondva, ugy látszék, egyenlő, szavazatot követeltek magoknak minden ügyekben. Voltak, kik ezen belügyek rendezése végett, bizottmányt kívántak kineveztetni ezennel: de az ohajtott zsinat reményében, az indítvány többségre nem talált, maradt a régi ingatag és bizonytalan állapot. Ha már megyénkint történik is a szavazat, legalább annyit ki kellene mondani: hogy minden egyházmegye nem több, mint négy szavazattal bir. Ezen verificatio alkalmával igen meglepő jelentése olvastatott fel az abauji egyházmegyének, melynek egész tartalma s terjedelme ez: báji Patay Sámuel, eddigi segédgondnok hivataláról lemondván, helyettes segédgondnokká köz s egyező akarattal elválasztatott J a k a b fa 1-vayAndrás, a szükség ugy kívánván, a kettőselnökletben azonnal részt vett. Minden, az egész haza földjén, ki evangyéliomi egyházunk jelen irodalmát figyelemmel kiséri, s olvassa azon terveket, melyek annak felvirágoztatására, f'öleg kormányzatára nézve, magán-, köz és nyilvános körökben, Írásban és nyomtatásban tétetnek, minden mondom, megvallja, hogy ezen abauji történet sokkal nagyobb s hatályosabb, mint látszik. Ez is mutatja, mint gúnyolja és cáfolja meg az elméletet gyakran az élet és gyakorlat. Jakabfalvay ur nem mindennapi theologiai, egyházjogi és történelmi ismerettel felkészülve, egyik alaposabb védője az egyfejü és egyedül papi elnökségnek; és a mennyire közönségesen ismerjük, szive minden hiú dicsőségtől ment, az evangyéliomi egyház javait és virágzását óhajtja, s forrón kívánná eszközölni. És az elmélet s egyéni meggyőződése ellenére, enged s engednie kell a közkívánatnak, oly ügyben, mely nem dogma, melyről az egyház egyedüli ura, feje nem határozott semmit, csak legfőbb elveket mondott, dc a melyek a földi viszonyok s körülmények között fejlődnek ki; s igy fejlődött ki hazánkban, mind a két hitv. evang. egyházban a kétfejű elnökség, és mondhatjuk , hogy EZ RZ egyház célját, a vallásos és erkölcsi tökéletesedést nem akadályozta, hanem inkább előmozdította közöttünk. Valóban mondhatják a kétfejű elnökség védői: veni, vidi, vici. Mi üdvözöljük Abaujt. Üdvözöljük Jakabfalyay András urat, vezesse ez uj pályán is őt a főelv: a szeretet és egyesség. A másodszori szavazatok az egy. ker. aljegyzői hivatalra a gyűlés szine előtt felbontatván : 199 szavazattal Kun Bertalan, miskolci lelkész, az egyházi szónoklattan szerzője lön elválasztva s felesketve. Kedvesen fogadtatott azon nemes ajánlata, hogy ezen hivatala diját az özvegy- s árva-tárra ajánlja, ellenben azon nyilatkozata el nem fogadtatott, hogy jegyzői hivatalát csak három évig fogja folytatni. Legfőbb és legnevezetesebb közügye volt e jelen gyűlésnek a népnevelés, melynek előmozdítására a mult őszszel Jánosiban kinevezett központi választmány eddigi munkálatait a közgyűlés elébe terjeszté: a népiskolai kományzatról, néptanítói értekezletekről, s a praeparandia szervezetéről , a népnevelés ügyében, a több testvér egyházkerületekkeli egyesülhetés módjáról s elveiről. Ezen egyesülésre