Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-22 / 16. szám

követeljenek, hanem elégedjenek meg a stolákkal, és inkább azon legyenek, hogyha lehetséges, a legkisebb gyülekezet is el legyen látva tanítóval. Vagyonosabb községek lelkészei buzdítsák híveiket, hogy oskoláiknál 1—2—8—10, mentül több, annál jobb, vidéki gyermekre állítsanak alumneumot, vagy nyújtsanak hetenként egyegy élelmezési napot; példa mutatásra, vegyen a lelkész magához 1—2 gyermeket szegény községi testvéreinktől, kik nem képesek míveltebb tanítót tartani ; hagy terjedjen a világosság. Jelentsék fel a kerületnek hány ily gyermekre van hely egyházukban, hogy az onnan küldhessen tanulót, hol az oktatás szüksége legnagyobb. Véleményem szerint ez eszmék korszerűek; fejtegessük többen, hogy tisztuljanak. Kezdjünk a cselekvéshez mentül elébb, mindenütt egyszerre, és csudálkozni fo gunk: mi nagy lesz az eredmény. Tiz év múlva a legelszigeteltebb családnál is lesz egyén, a ki a kátéban, olvasásban, írásban, számvetésben oktathatja a gyermekeket, elé olvashatja a bibliát. Még egyszer elmondom: Egyesüljünk! és emlékezzünk meg a meséről: „a nyirfa-veszszőkről." Néhány szó a lelkipásztori hivatal gyakorlati ügyvezetéséről. „Egy papi palástot felöltetni, — egy papi kalapot feltenni, — egy bibliát hóna alá szorítani, s ezzel minden dologtételtől elbúcsúzni, mégis az uri táplálódásra, — a társaság munkás tagjainak tiszteletére számot tartani; ez olyan könnyű dolog, hogyha csak ennyiben áll a papság, igy nem győzöm eléggé csudálni, hogy minden emberek papokká nem lettek, s lesznek; s hogy nagyobb része azoknak, kik azokká lettek; azt csak ennyiben állani képzelték, onnan gyanítom, mivel nincsen talán egy állapot is a földön, a melybe annyi csonka bonkák gyűltek volna össze, mint a papi állapotban. Azonban vegyük csak ugy a papságot, a mint kell annak lenni, — kössük hozzá a papi öltözethez a papi kötelességek hív teljesítését is; értsük belé a papi kalapba a papi főt is; vegyük együtt a papi palásttal a papi szivet s erkölcsi charactert is, mely jóllehet a papi palást alatt is mindenkor csak emberi szív marad: mind azon által lelkesen törekedik arra, hogy soha magaviseletével meg ne hazudtassa azt, a mit erősített nyelvével; szólani egy sokaság előtt, melynek fele része sem volna alkalmatos itten szólani, mégis mindenik tud a szólóban hibát találni stb. stb. — Ime É. H. a papi hivatal ugy, amint kell annak lenni, fontos hivatal, terhes kötelesség, oly terhes, hogy mikor egész kiterjedésében elgondolom, már most nem azt csudálom, hogy minden emberek papokká nem lesznek, í hanem azt, hogy mertem én azzá lenni!" Ezen szavakkal kezdé Szász Mózses a kolos vári unita- i rius templomban jul. 9-kén 1809-ben hivatalába beköszöntő predikátióját. Szeretik sokan, kik a lelkipásztori hivatal sok apró szembe nem tűnő teendőivel nem ismeretesek, papoknak különösen falusiaknak azt a szemrehányást tenni, miszerint a társaság egyébb tagjaihoz képest, sine cura élnek, mégis az irodalommal nem gondolnak, *) a haladó kor szellemével lépést nem tartanak, sőt hivatalok adta sztinórái miatt tespednek és a kortul el-elmaradoznak. Ezen életpályát, különösen a falusit oly valami könnyít és kényelmesnek szokás tartanig mintha ebben minden nagy erőltetés és fejtörés nélkül a legkellemesb kenyérkereset j fogna nyilni. „Mi? — szokás mondani —hetenkint egy *) azaz: Ha mindenféle előfizetési íveket, melyekkel megkerestetnek, be nem töltenek; pedig sem erszényök, sem idejök nem engedi. Szemrehányást érdemelnek csak, ha a theologiai irodalommal nem gondolnak — ez vétek volna, theologusnak neveztetni, s fegyver és szerszámról elfelejtkezni. s prédikátió, mi volna abban sok dolog, arra is legfelebb, ha szombaton készül, vasárnap elmondja — a többi napokat egy protestáns falusi pap csakugyan munkátlanul tölt; heti." Igy szólnak az avatlanok. Hogy a társas életben ily fonák ítéletek felmerülnek, az még nem volna oly igen nagy baj. Mert ha fájdalmas és kellemetlen is szorgalmatos és buzgó embernek az emberi társaságban herének tartatni; a buzgó és lelkiisméretes pap vigasztalja magát Pál apostol eme szavaival (I. Kor. 3,13.): „Mindennek munkája nyilván lészen, mert a nap megmutatja; mert a tűz által megjelentetik ; és mindennek munkája, minémü legyen, a tüz megpróbálja. Ha kinek munkája, a melyet épített, megmarad, jutalmát veszi." Azonban baj csakugyan az , hogy ezen balhit a protestáns falusi papi hivatal könnyű és kényelmes voltáról belopódzott magokba a tantermekbe is, ugy hogy különösen a legújabb időkben, mióta rendes főpásztorainktól megvagyunk fosztva, tapasztaljuk azt, miszerint a gymnasiumból kilépő ifjak, ha irtóznak az uj rendszerszabta érettségi vizsga *) letételétől, a theologiának vetik magokat karjaiba, mint a hol a kormány teljes szabadságot engedett, magunknak engedvén egyházunk jövendő hivatalnokait, egyházi s tanodai férfiainkat kiképezni. Itt a m. kormány semmi megszorításokat nem tett, pedig ez hatalmasabb tényezője egyházunk felvirágzásának, mint a coordinationalis Entwurfról való meddő okoskodások és az elnöki kérdés által támasztott izetlenkedések. Vagy mint protestánsok , kik a történelmi alapot nem akarjuk lábunk alól elveszíteni, azt kezdjük már hinni, hogy épen a prot. papi pálya az, mely a többi életpályákkal egybevetve különös kiváltsággal bir a tudatlanságra ? — Ki ne érezné magát ezen körülmények közt ösztönözve Krisztus urunkkal felkiáltani: „Ha a só megizetlenül, mivel sózattatik meg ?" Mát. 5, 13. — Már bold. ör. Szeberényi János, miután az ő remek müvében „De praecipuis ideis theologiae pastoralis evangelicae," azon tanokat elősorolta, melyek a prot. papi hivatalban okvetlenül megkívántatnak, eképen sohajtozik fel: „Mit mondtok mind ezekhez ti, kik alig egy két félévet szenteltetek igazán a theologiának ? vagy ti, kik kérdhetitek: „Ugyan az istenért, mi lehet a theologiában négy öt éven keresztül az a sok tanulni való ?" De itt csakugyan magunk is vétkezünk, kik jól tudva, mit kívánna a theologiai tudományosság eszméje, mégis ezen bajt, mely egyházunknak annyi ártalmára, az egyházi rendnek annyi gyalázatára vált, nem orvosoljuk. Onnan van, hogy kik más életpályákon nem boldogulnak, a mi zászlainkhoz folyamodnak , hogy Ízleljenek meg valamit a theologiából a nélkül, hogy valaha komolyan gondolkodtak volna a theologus eszméjéről, vagy a lelkipásztorság nagyszerű feladatáról." A törvénytudók, az orvosok, a mérnökök rendje minő gonddal és szigorral őrködnek a felett, hogy készületlen és tudatlan ne koszorúztassék meg az oklevél babérjaival: a mi rendünkbe, azt hiszik, betolhatja magát az is, a ki csak árnyéka is alig a tudósnak! Váljon a mi életnemünk oly *) Ha irtózunk a kormányszabta érettségi vizsgák letételétől, és ok nélkül semmit kezünkből ki nem adni jónak látjuk: határozzuk meg magunk annak módját, de a theologiai pályát választókat vessük alá azon érettségi vizsgálatnak csak ugy, mint a többi tanulót. Hatalmazzuk fel valamennyi nagy gymnasiumainkat, nem tekintve azt, hogy magános-e valamely intézet vagy nyilvános, a theologiára készülő ifjak érettségi vizsgálatára! Vagyha már theoljgusoknak nézzük azon ifjakat — noha sem Németországban, sem Svajcban még azoknak nem tartatnak —: nevezzünk minden nagy gymnasiumunk mellé egy szakavatott theologiai férfiakból álló vizsgáló bizottmányt, melybe megvethessük bizodalmunkat, a theologiára készülő ifjak érettségi vizsgálatára, a mint ezek a gymnasiumból kilépnek. De tegyenek le minden áron érettségi vizsgálatot a theologiára készülők is; különben csakugyan meg fog a só izetlenedni.