Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-15 / 15. szám

A szent vacsora szerintünk lényeges velünk közöltetése a Krisztus testének s vérének, mely a keresztfán megáldoztatott, a feltámadásban s égbemenetelben pedig megdicsőíttetett, melynek testszellemi ereje a kenyér s bor vételénél fogva adaték minekünk bűneink bocsánatjára, s bensőbb egyesülésre Jézussal is az ő testének minden tagjaival és az égi dicsőségnek szilárdabb reménységére. Isten igéjének tisztán hirdetését s a sakramentomok kiszolgáltatását ismerjük el Jézus rendelete nyomán, a keresztyén tanítói hivatalban fő kötelességnek, melyet az Ur maga rendelt, és a Szent-lélek az apostolokban s azoknak utódaiban megerősített. Hol ezen kötelesség pontosan teljesíttetik: ott az Ur egyháza létezését elismerjük, s nem követeljük azt, hogy az egyházi külső rendtartás és gyakorlat mindenütt egyforma legyen, mivel ezeket illetőleg különböző időkben s helyeken különböző szükségek merülnek fel. Csupán arra helyhezünk legnagyobb súlyt,hogy az egyházban minden Isten igéjéhez szabva legyen és semmi se taníttassék, semmi intézkedés ne tétessék, mely az Isten igéjének betűivel s szellemével ellenkeznék. E felett őrködni a községeknek szintúgy mint a lelkészeknek kötelességük. A lelkészek az egyházban ne rendelkezzenek mindenről egyedül magok, hanem közösen az egyházközönséggel, melynek ehhez annál több joga van, minél több élő hittel biró lelkek találtatnak benne, kikre a Péter apostol nevezetes kifejezetei: „választott nemzetség, királyi papság, íjrökség szent népe" rájok alkalmazhatók. Hogy az ily kegyes keresztyének száma mindinkább növekedjék, azért imádkozzék minden szorgalmatosan. Minél több papság és könyörgés : annál jobb igazgatás, prédikáció, közösség, és minden külső és belső ellenségek legyőzése. Szívből fakadt imák, valamint szilárd hit Isten igéjébe, ezek az egyháznak legerősebb fegyverei, s az öt illető áldásoknak leggazdagabb kútfejei. Azt óhajtjuk mi, hogy ily könyörgések találjanak helyet részint a magánosok szobáiban, részint különös összejövetelekben, melyekben a község élénkebb hittel biró tagjai egyesülnének a végre hogy imádkozzanak a Szent-lélek böv mértékben kitöltetéseért magokra és a világra, barátaikra és elleneikre, keresztyénekre és pogányokra. 6) Hisszük, hogy mindazon lelkek, melyek igy a Szent-lélek és az egyház kegyelmi intézetei által Istenben való uj életre engedik vezéreltetni magokat, eljutnak amaz örvendetes reménységre, hogy a halálnak ő rajtok semmi hatalma nincs, és hogy az Ur az ö lelkeiket magához veendi, a maga mennyei dicsőségében részeltetendi, sőt az ő halandó testeiket is a maga megdicsőült testéhez hasonlókká teendi. Ellenben az olyan lelkek, melyek a bűnben és hitetlenségben megátalkodnak, reménység nélkül való halál által kinteljes örökkévalóságnak mennek eleibe: azért minden embernek első és legfőbb gondja a legyen, hogy bizonyos reménységgel bírjon az örökélet felöl, melyet csak Jézus Krisztus a minden üdvösség egyedüli közbenjárója adhat minékünk az ö szent lelke által. 7) Mindazok, kik az itt előadatott igazságokat, bűnbánó és Istennek szentelt érzelemmel fogadják, és Isten tiszta igéjét teszik éltök zsinórmértékévé, a szentek egyességéhez tartoznak, mely nem egy valamely külön egyházhoz kötött, hanem a Jézus Krisztusnak, alap, lényeg, s cél tekintetében egységes szent, közönséges egyháza. Ezen valódi egyház le fog győzni utoljára minden most fennálló választó falakat, s mindent mi az Isten országával ellenkezik, és birja (Ján. 10, 16. szerint) azon nagy Ígéretet, hogy valaha egy akol lesz, az egy pásztor Jézus Krisztus alatt; kinek békeországában teljesedésbe megy a mindent ölelő szeretet ama szent esküje (Esaiás 45. 23—25):Minden térd meghajol nekem, és minden nyelv esküszik „Csak az Úrban van az igazság és erő." VII. Az igazi evangyeliomi hitnek ereje, joga és gyümölcse. A hit az, szeretett testvéreink, mely a mi legdrágább tapasztalataink szerint, a nyugalom után epedő sziv s gondolkodó lélek legmélyebb szükségeit kielégíti; a hit az, mely a nagyobb sötétségből világosságra, a legnehezebb küzdelemből szerencsés győzedelemre, pokolból mennyországba emel; a hit az, mely minden fennhéjjazást és álszenteskedést lever, s mégis a legszebb erényekhez vezet, mely a meggyőződés és érzelemteljes szabadj sága mellett, mégis a leghívebb engedelmességet eszközli minden isteni s emberi rendelvények és igy minden felsőbbség iránt; a ' melynek uralma bizonynyal békét és üdvöt hozna az élet belső és külső minden viszonyaiba, miért is láthatjuk, hogy fajunknak legnemesebbjei és legbölcsebbjei ezen szent igazságok felé forj dúltak. Ezen hitért a ti őseitek vagyonukat és vérüket tették kockára, és ez régibb mint az, a melyet azokra mint egyedül üdvözítőt rájok erőltetni akartak. Igy azon 80,000 Waldensisek, kik már 1300-dik év körül a ti völgyeitekben, Istent lélekben és igazságban imádták, s a kik felől ellenségeik is minden gyalázásuk mellett kéntelenek voltak megvallani, hogy jobb erkölcsüek, mint más keresztyének, és hogy ők semmit mást, hanem csak Isten igéje szerint való egyszerű hitet akartak. Épen igy a Cseh testvérek, és sok más hittanúk, kik szóval és Írással, karddal és kereszttel, Fejedelmek és nép előtt, egyházi s világi felsöbbségek előtt oltalmazták az igazságot. — Igy azon feledhetetlen férfiak Husz és Hieronym, kik ezen hitben erőt találtak a legnehezebb szenvedésekhez, annyira hogy Aeneas Sylvius, ki azután Pápává lett, kéntelen volt rólok ilyen bizonyságot tenni: „Egy philosoph sem tűrte még oly nagy lélekkel a halált, mint ezek a máglyahalált; a tűz közé lépdelésök közben dicsérő énekeket énekeltek, mintha mennyegzőbe mentek volna." Hasonlóan tüntette ki a mi legszentebb bibliai hitünk az ő csudaerejét több vértanukon is, kiknek vére a ti különben mosolygó mezőiteket pirosította, kiknek hamva a ti szép folyóitokba szóratott. Miként vonakodhatnánk mi attól, hogy e hitet teljes bensőséggel öleljük, s buzgó lelkülettel felőle az egész világ előtt vallást tegyünk? Miként tehetnők mi az emberi intézményeket és emberi bölcseséget, bár honnan jöjjön az, felibe a mi Istenünk szavának, melyet az ő szolgái a próféták és apostolok által nyilatkoztatott? Ezen beszédekről áll az a mit az Ur mond: Az ég és föld elmúlnak; deaz én beszédim soha elnem múlnak. Miért is a legmélyebben kell fájlalnunk azt, hogy a régi gonosz ellenségnek sikerült kegyes őseink hitét megingadoztatni, az Isten ellen szegült észtévelygéseivel, mely fennhéjjazásában s világba merültségében Isten szent törvényeit s igazságait lenézte, a bűnt többé bűnnek nem tekintette, és ezért az engesztelést szükségtelennek hitte, s az égbe vezető utat nagyon elszélesitette, mintha nem is volna szent és szoros igazságú Isten és amaz örökkévalóságban semmi Ítélet és semmi pokol nem volna. A rationalismusnak ezen alapjában hamis tana ugy bánt Isten igéjével, mint valami agg regével, — a mit neki tetszett, kitörlött belőle. Gyakran nagy tudományosság álfénye csatlakozik ehhez, és sok féltudós azt mondja, hogy a tudomány ujabb búvárlatai, főként a természettudományokéi megannyi cáfolatai a szent iratoknak, mig azonban a legnagyobb természetvizsgálók mind a régibb mind az ujabb korból, épen ugy mint a legmélyebben gondolkozó theologusok és pliilosophusok, ujolag és folytonosan legerősebb alapokokkal bizonyítják: hogy a szentírásban előadott történetek s tanok semmi ellentétben az észszel nem állanak, ha ugyanaz az ész Istennek dicsőséget ád, róla hozzá méltó fogalommal bir, — mindenhatóságát, bölcseségét, igazságát elismeri, s a bűnnek és a megváltás szükséges voltának alázatos elismerésében, az isteni világosság előtt felnyitja szemeit. Azért mondjátok azt bátran minden oly theologusnak és philosophusnak, ki az Isten igéjétől eltávozik, hogy az ő bölcsesége bolondság Isten előtt és minden mélyebben gondolkozó ember előtt, az ö hit nélküli, vagy félhitüsége eltépi az Isten s emberek közötti szent kötelékeket, mélyebben dönt a világias érzületbe, s az önkénynek és test kívánságainak ajtót kaput nyit, ugy, hogy igazságosan állithatni, hogy a hitetlenség erkölcstelenekké, a hit jó erkölcsüekké képezi az embereket. A forradalom is természetes gyümölcse a hitetlenségnek, mely maga is az Isten akaratja és igéje elleni fellázadás. Valóban a ki megteszi azon próbatételt, melyre Krisztus utasít: „az ő gyümölcseikről ismerjétek meg őket:" ugy fogja találni mindenkor, hogy mindazok, kik az Isten igéjével könnyen bánnak,a mások iránti kötelességeik teljesítésére nézve is csak addig teszik, a mivel tartoznak, mig érdekök vagy becsületük kívánja,