Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-25 / 12. szám

a komor kinézésű vártemplom felé, hogy a már ott általam egybeseregleni képzelt hívekkel együtt mondjam el Isten előtt e helyen támadt világosságért, hálámat tolmácsoló buzgó imámat. Azonban, — ki tudná leirni fájdalmas meglepetésemet ?!!... a reformatiónak ősi szent oltára körül,— hol hajdan Isten szent lelkétől megvilágosított férfiak, ezerek előtt hirdették az üdvre vezérlő mennyei tudományt, most: alig találtam egynehány kegyes Tábitát! A mily leverő volt már reám nézve Németország több városaiban tett ilyszerti, s csak fájdalommal elmondható tapasztalásom, ép oly lélekemelőleg, oly lelkesítőleg hatott reám, e közönyösségnek egyenes ellentéte, a valódi benső buzgóság, melyet itt Hollandus hitrokonaink között tapasztalék, s melynek itt csaknem naponként örvendező tanuja vagyok. Midőn ezelőtt mintegy három hónappal Németországot elhagyva, egy zivataros téli vasárnapon Utrechtbe megérkeztem, legelőször is egy utamba eső templomba tértem be, honnan, az általunk is használt zsoltárok egyikének ismeretes melódiája hangzott felém. Oh mily édes volt örömöm s meglepetésem ! midőn itt a dühöngő zivatar dacára is, nagy számmal láttam egvbeseregelve, az itteni egyháznak kitűnő míveltségü, s többnyire dúsgazdag, de azért valóban buzgó, vallásos tagjait. - S méltán növekedett ez íjrömöm s meglepetésem, midőn később tapasztalám, s folyvást tapasztalom, — még pedig nem csak Utrechtben, — hanem Amsterdam, Hága, Leyda, Rotterdám, szóval az egész Hollandiában, — hogy a legelőkelőbb családokat is, nem hogy egy kis kellemetlen idő, — de zivatar sem tartóztatja vissza az Urnák házától. Fényes határokon robognak dús gazdag Hollandus hitrokonaink a hivek gyülekezetébe, s nincs terhükre még a legfőbb rangú nőknek sem, énekeskönyvükön kivül, magukkal hozni egyszersmind minden napi kedves olvasmányukat, a bibliát, *) melyben — mind a szent lecke szavait, mind a tanításban előforduló egyébb szentirásbeli helyeket, — ügyes avatottsággal kikeresik, s ezekhez mérik mintegy a lelkésznek minden szavait; s midőn igy azoknak igazsága felől, valóban bensöleg meggyőződnek: nem elégednek meg csupán azzal, hogy azokat hallották, hanem igyekeznek azokat meg is tartani. Igyekeznek, — az Írásnak, emez általuk igen jól ismert, s mindenkor szem előtt tartott szavai szerint: „mikor alamizsnát osztogatsz, ne tégy annak cégért sípolással s ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik jobb kezed", a felebaráti szeretet munkáit gyakorolni; a szegény a maga fillérei, a gazdag pedig az ő forintjai által; a mint ennek nyilvános bizonysági azon számtalan jótékony intézetek,— árva-, kórházak stb.,— melynek Hollandia minden városa, sőt falujában is, a hívek önkéntes adakozásából a legvirágzóbb állapotnak örvendenek; nem különben Német hitfeleink saját vallomása szerint, **) azon németországi prot. egyházak is, melyek a Hollandus testvérek gazdag adományi , által mentettek meg a végenyészettöl; sőt élő bizonysági ennek végre azon magyar prot. egyházak és iskolák is, melyek, — a velők közlött jótétemény eredeti forrását is ismerve, —• buzgó hollandus hitrokonaink segélyezésében részesültek. Kátai Márton. — T jÉL. » C2 A.. VH. Patkó A. testvérünk Ibránybail érteni fog minket, ha azt mondjuk , hogy jeles cikkét ugy mint ő irta meg, ki nem *) Sokan, az előkelőbbek, ezt, eredeti nyelven is olvassák, sőt a közelebb mult évben, a „Nahuis" nevü ős hollandi grófi családnak egy ifjú nö ( !) tagja még hymnusokat is irt héber nyelven. **) Lásd: Die Niederlandische Ref. Kirche von A. Köhler. Erlangen 1856 118-ik lap. K. M. adhatjuk. Rendetlenségünk egyik fooka épen az, hogy a meg nem erősített canonok nem léptettek életbe; különben már most több volna a rend. Aztán az egyházi adózásra átmenőleg tiltakozik olynemü kivetés ellen , mely karhatalommal hajtatnék be, ettől „borzad a háta." „Fizessen engem az, kinek szolgálok, — de fizessen— ezt kell rendezni. Ugy-e? Hic labor, hoc opus est. No de mindennek van módja, csak el kell találni." —Abban megegyez, hogy a hitet kell ébreszteni s a h i t pótolandja a szükséget, erről nincs kétsége, — csak a mód, a rend az, melynek behozatalát mind az adományok beszedésébe mind kiosztásába sürgeti. S ebben nagyon igaza van, ugy annyira, hogy nem is arról kellene vitatkoznunk, önkénytes vagy kényszeres adományok-e, hanem arról, melyik a legbiztosabb mód, mely szerint az önkénytes adományok szaporíthatok, beszedhetők, kezelendők, kiosztandók stb. Végül nem állhatjuk meg, hogy ide ne .igtassuk következő szavait: „Hát oly nyomorultak volnánk mi, két magyarhoni protestánsok, hogy nem bírnánk fenntartani magunktól egy független egyházat , hiszen akkor nem vagyunk méltók, hogy éljünk ! Teremtsünk népes gyülekezeteket; ne forgácsoljuk el egyházainkat ; ne tartsunk papot harminc, negyven családnak ; kössük össze a nagyon közel lévő egyházainkat. Ne attól féljünk, hogy Pásztor nélkül eltéved a nyáj , hiszen nem hagyjuk pásztor nélkül, ott lesz a praeorans, kinek sorsa már sokkal javul, a papi fizetés egy nagy részének odáengedésével, ott lesz a jobb sorsú lelkész mikor kell, megőrzik azok a nyájat az elszéledéstől. — Ezt csak ijesztgetésnek tartom és ürügynek, hogy továbbra is emészszen a szűkölködő szegénység. — Hanem attól tartsunk, hogy oly egyházaink pusztulnak el híveikkel egyetemben, melyek nem képesek magokat fenntartani. Hol a lelkipásztorban a vallás martyrját, az egyház minden épületeiben csődöt látunk, és a misera plebs oda megy, hol ingyen , vagy legalább olcsóbban hallgatja az igét! Ezt nem az ujamból szoptam uraim, megmondhatják Biharban vagy Beregben, mit szül a nem bírt teher." „Nem akarok én kerületi papságot alakítani, nem akarom én, hogy az Ur örökségén gazdag urak zsarnokoskodjanak, csak akarom, hogy ti világ savai, ne legyetek a polgári világ salakjai, hiszen ki szeretné vezérül vállalni el egy éhes és rongyos embert !! és mégis azt fogják rájok szegényekre, hogy hierarchiára hajlandók. — Máskor többet." VIII. Patkó testvérünkkel, egészen más előzmények után, ugyanazon eredményre jut IVa^y Mihály verőcei lelkész ur is, ki a népiskolák javításának segédeszközeiről értekezvén, s itt kiemelvén először, hogy a tanítókat jól kell fizetni, másodszor hogy jó tanítókat kell nevelni, harmadszor mindent elkövetni, hogy a gyermekek rendesen járjanak iskolába ; de minthogy negyedszer ez falun ki nem vihető: „köteleztessenek minden önálló anya, söt még a leányok is, még a kisebb egyházak is kisdedóvodák létesítésére." Ámde ezt nehéz levén szegény egyházakban kivinni, szerző igy szól: „A kisebb anyaegyházak , hol a lelkész- és tanító-fizetés együttvéve is igen kevés csak egyik hivatal tisztességes fenntartására is, ürességbe jővén a lelkészi állomás — csatoltassanak más egyházhoz mint leányegyházak." Érdekes még az is, hogyan indokolja Nagy M. ur a nyári iskolázás lehetetlenségét. „Kimennek nyáron a szülék korán reggel a mezei munkára, magukkal vivén csecsemő , vagy ha nagyobbak, egy évesig gyermekeiket, a 2, 3, 4, 5 évesek hon maradnak, azoknak gondviselésére bízatva, kik iskolábavalók. — Mezőn munkálkodnak a szülök napestig. Soknak a mezőben végzendő munkája fél, vagy egész órányi távolságra — sokszor még ennél is messzebb lévén a helységtől, helyén van kérdezni, vájjon haza mehet-e az édes anya, vagy akárki a családtagok közül 7—8 órakor csupán azért, hogy gyermekét az iskolába felküldje? — mert hazulról távoztakor hajnalban ezt nem teheté; — és ha haza ment, hon maradjon-e mindaddig, mig amazok az iskolából hazatérnek, a kisebbek gondviselése végett? ha igen, akkor nem foly a munka; ha pedig ismét kimegy a mezőre , a kisebb gyermekekre házát nem bizhatván, be kell azokat zárnia , s egyúttal a majd az iskolából visszatérendőket a házból kizárnia. Mind ez igy van, nem lehet máskép !!.. — Tehát itt mind a jóakarat, mind a legfelsőbb parancs hajótörést szenvednek." Végre figyelmet érdemel azon indokolás is, melylyel a kisdedóvodák behozatalát tá-