Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-25 / 12. szám

hogy személyes hiúság őt sok százados életével ösz­szeforrott intézményeitől megfoszsza. De sőt Rómá­ban nemcsak a kettőselnökség, ott kár nélkül meg volt még sokáig a harmadik is, a néptribunusnak ne­gativ-elnöksége, mely vétójával semmivé tette a ha­talmas tanácsnak határozatát. Tudom, hogy a hasonlatosság nem tökéletes, mert viszonyaink nem ugyanazok. De használható annyiból, hogyha a kettőselnökség kárt nem okozott, ott, hol az kevésbé volt a helyzet által indokolt, hanem inkább csak pro superabundanti alkalmazott; annál­inkább nem lehet rosz kovetkezésü ott, hol az némi­leg a viszonyok belső exigentiáinak eredménye. Nézzük a kettőselnökséget gyakorlati alkalma­zásban. Eltekintve attól, hogy egyik tárgyban egyik­nek , másikban másiknak szokott lenni nagyobb jár­tassága, s hogy mily nagy nyeremény az, ha egy embe­ren esett véletlenség által, a testület ügyeinek folya­ma meg nem szakad. •— Nemde a bizodalom azon médium, mely potencirozza mindenütt az erkölcsi erők hatályát. Akarunk valamit tenni. Feltámadnak magunkban, másokban belső reactiokint a kételyek, s rendesen annál nagyobb mértékben, minélinkább van elménk képesítve különbféle combinatiokat tenni. Bizalmunk a kedvező sikerre nézve ingadozik. Nem kell-e bizalmunknak, erélyünknek emelkedni, ha né­zeteinket, számításainkat rendesen nem egészen azon szempotból itélő hivatal társunknak józan elméje ál­tal is helyeselve, támogatva látjuk; mert hisz a köz­mondatkint: több szem többet lát. Magunkkal íme tisztában volnánk. De mit fog mondani a felsőbbség, mit a közvélemény? A felsőbbség, a közvélemény nemde mindjárt nagyobb tisztelettel és bizalommal kell, hogy visel­tessék minden nyilatkozat iránt, melyet már a testü­letet vezérlő elnökség miatt is kevésbé lehet ugy te­kintenie, mint egy csekélyebb párttöredék egyoldalú nézetét. Képzelhető lenne talán a papi osztályban, hogy a buzgóság túlságokra menve, kelesztgetné a fanatismus és hierarchia csiráit; de nem feltehető-e, hogy a világi elem, mely nemcsak a felekezet embe­rét , de a honpolgárt is kiválólag egyesíti magában, ennek azonnal útját állana. — Képzelhető volna ta­lán , hogy a világi osztályban lenne hajlam az egy­ház terét polgári szenvedélyek terjesztésére felhasz­nálni ; de nem kell-e feltenni, hogy a békeség elvei­nek azon hirdetői, kik már hivataluknál fogva tar­tózkodóbbakká, félékenyebbekké fejlődtek, azonnal ellene ne dolgoznának oly iránynak, mely rájok hasz­not nem, csak kellemetlenséget hozhatna, s mely megzavarván az Isten igéje által megindított csendes fejlődést, kivenné kezükből a zászlót s aláásná nép­szerűségüket. A kölcsönös egyensúlyozás legjobb biztositéka a méltányosságnak a közvélemény előtt is. — De hát a vezetett közönség nem fog-e megté­vesztetni néha a fönt elhangzott ellenmondások által? A köznép rendszerint saját értelmetlenségének és jellemgyengeségének arányában szokott bizalmatlan lenni felsőbbjei iránt. Ezen bizalmatlanságnak egy részét neutralisálja az, ha az elnökség két ellentétes elemnek képében szól hozzája. Ha a pap szól, gya~ nakcdik, hogy a pap csak maga hasznáért beszél; de ha egy más értelmes embertől, kinek érdeke kü­lönbözik a papétól, ugyanazt hallja, maga is szégyen­li, hogy elébb gyanakodott. Szintúgy, ha kaputos ember szól elébb, annak sem hiszen, mert megszokta a kaputost barátjának nem tekinteni; de ha a kapu­tost saját választott papja igazolja, mindjárt több fontosságot kezd adni szavának. Igy a két elem egy­mást támogatván, egymásnak szolgál tekintélyül. Mely tekintélyt annálinkább fogja tiszteletben tartani mindenik, minél inkább meggyőződött annak hasz­nosságáról a gyakorlat által, mi tovább meg fogja mindenik félt tanítani arra, hogy használják egymás irányában a szeretet és bizalom fegyvereit, s ne com­promittálják magukat oly kezdeményezés által, hol a másik félnek határozott ellenzésére számíthatnának. Tekintetbe vévén azért a történeti alapot, nem­zeti jellemünket, egyházunk természetét és a gyakor­lati hasznosságot, álljunk tovább is a kettős elnökség mellett. Nincs az akadékunkban, sőt fényoldalai ta­gadhatlanok; s bajaink, mik vannak, megjöttek volna a nélkül is, még pedig nagyobb mértékben. Ne gondol­! juk, hogy segítünk egyházunkon, ha azt német vagy francia divat után öltöztetjük. Annak magából kell kifejlődnie saját történeti és természetes alapjain. Emeljük a lelket, világosítsuk a szellemet és erősít­sük a jellemet, s ne háborgassuk a formákat, mert a forma nem menti meg a lelket, hanem elvesztheti könnyen, ha sokat abajgatjuk. Azért azt gondolnám, hagyjuk a formulázást a zsinatra vagy a zsinati előkészítő választmányokra; itten pedig mondjuk ki az elvet határozottan: hogy a kettőselnökséget, mint egyházunk története, szerke­zete és érdeke által megállapíttatott, hatóságaink min­den rétegeiben alkalmaztatni óhajtjuk. Lesznek, kik erre azt mondják: hogy magam­mal jövök ellenkezésbe, mert túljárok a történeti ala­pokon. Mert e szerint ott is lenne egyházi elnök a városokban, hol eddig nem volt, és ott is lenne vi­lági elnök a műveltebb osztályt nélkülöző falvakban, | hol eddig nem volt. Ne ijedjünk meg tőle. Egyházunk zömében meg­állapodott a kettőselnökség, és jót szült; nem fog az roszat szülni a részekben sem. Városokban túlnyomóbb a világi rend művelt­sége, semhogy a lelkésznek közvetlen befolyása a ta­nácskozások vezetésére azon rendnek méltányos ér­dekeit legkevésbé is kockáztathatná, és csakugyan | gúny az, hogy midőn másutt kevesebb képességgel j biró lelkészek elnökösködnek, a városi rendszerint kitünőbbek, hivataluk tekintélyével ellenkező aláren­deltségre kárhoztatvák; holott sok tekintetben éppen a városokban volna kivánatos érdemlegesebb részt engedni a kormányzatban azon elemnek, mely hiva­talánál fogva utasítva van lenni rendes ügyvezetője az egyháznak, lenni hű őre a városi féltudósság által leginkább veszélyeztetett vallásosságnak, s lenni vé­dője az általános testületi szellemnek, hogy a többi kisebb gyülekezetek csoportazatának ellenében sepa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom