Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-25 / 12. szám

ratisticus tendentiákra ne csábítson a szűkkeblű elbíz ottság és egyéni hiúság. A mi illeti a falusi gyülekezeteket: nem látom át, mi veszély eredhetne abból, ha ad normám caeterorum egy a közbizalom által kijelelt, s a fölsőbb egyházi hatósági helybenhagyást megnyert érdemes, habár közrendű egyéniség neveztetnék a gyülekezet felügyelőjének és elnökének a helyett, hogy most gondnokának neveztetik. Ezen megkülönböztetés emelné tekintélyét, emelné hivatalos buzgóságát, s legtöbb esetben nagy könnyebbségére válna a lelkésznek , kinek általa kellő felvilágosítás után sokszor könnyebb volna hatni a tömegekre, mint közvetlenül , mi nem ritkán egy kis veszélyeztetésével is jár az egyházi tekintélynek. Az ujabb kor nagyrészben lerontotta a rangosztályokat, melyeket a testvé- ! riség alapján épült egyházunknak ismerni ugy sem kellene. Most már nehéz megtalálni az elválasztó vo- j nalt ur és paraszt közt. S a hol Istennek nyája van, nem lehet, hogy ne legyen közte egy-két kiváló, ki érdemes arra, hogy például s őrül állíttassák föl a többinek. A ki képes vinni a helység bonyolultabb ügyeit, az vagy egy másik afféle miért ne vihetné a lelkész vezetése, utmutatása mellett inkább csak mint helyettes vagy szükségben segítő, a gyülekezet szűkebbkörü dolgait. A lelkésznek általában kötelessége | künn és benn emelni, nevelni híveit. Okosan teszi, ha a jobbakat kiválólag veszi figyeleme alá, hogy neveljen belőlük támaszokat maga és az egyház részére. Igy aztán lenne felügyelőnek való ember minden gyülekezetben, s szükség esetében, midőn a lelkész vezetésétől a gyülekezet elesnék, nem lenne az egyszerre fejetlen láb, hanem lévén még törvényes elnöke megtartaná tovább is organicus alakját. Azért én általában oda szavazok: „Éljen a kettőselnökség!" Eőri Sándor. Népiskoláink. (Vége.) Tegyük fel, hogy az előadott értekezlet szellemében csakugyan rendbe hoznók az annyira árvaságra jutott népiskolákat, megelégednénk-e azzal, hogyha egy szép reggelen arra viradnának fel népiskolatanítóink, miszerint mindeniknek megküldöttük a kész tantervet, a hamarjában öszszekerített s szükségből használható kézi könyvek lajstromát , és egy utasítást, melynek nyomán tanítsanak és neveljenek. Bármilyen ügyesen lennének mindezek kidolgozva, bármilyen szépen kérő avagy szigorúan parancsoló hangon lenne az utasítás megirva; én részemről nem sokkal tarta- j nám ezen eljárást célravezetőbbnek, mintha semmit nem ten- j nénk. — Elhangzanának ezen szép szavak épen olyan csendesen, mint elhangzottak a 1811 óta működött, s tagadhatatlanul jót akaró superintendentialis literaria deputatiók folytonos nógatásai. Ugyanazért az a terv, azok a jó kézi könyvek, mind csak szép szavak magokban, melyek az iskolai ügynek se nem ártanak, se nem használnak ; — ezek az ügy előmozdítására csak nélkülözhetlen eszközök, de se nem physicai, sem nem morális mozgató erők. Ezekhez pénz és 1 e 1 k e s vezetők kellenek, kik életet öntsenek beléjek, s íme fontos eszközök által hassanak egész erővel. Ez ügyben azért komoly szándék, erős és állhatatos akaratot kell kifejtenünk , és pedig nemcsak a közelebbi tényezőknek, a tanitó és lelkipásztori karnak, hanem mindnyájunknak, kik magunkat protestánsoknak nevezzük. Mindnyájunk része ez ügyben az iskolák és tanítók mostani rosz anyagi állapota rendbehozása, legalább tűrhető állapotba való helyheztetése. — Ez az ügy fejlődése s kifejlése „sine qua non"-ja. Azért az ügy ezen legfontosabb oldalát komolyan ajánlom minden buzgó protestáns figyelmébe. — A mozgató erkölcsi erők másik legfontossabbika a tanítói osztály. Ezen tisztes osztályban, annyi szenvedések közepett is, sok nemesen gondolkodó és előre törekvő férfiú van. Ezen férfiak az iskola ügyeinek éltek eddig is, s mit Isten tudniok adott, meg is tettek ezen ügyért mindent—, őket már ugy is birjuk. — Ha látják, hogy mi mindnyájan közakarattal karoltuk fel az ő ügyeiket, ha látják, "hogy nemcsak szellemi oldalról támogatjuk őket, hanem anyagi helyzetök könnyítésén is komolyan gondolkozunk s azon fokozatosan haladva bár, de mindenesetre segítünk; kétszeresen fogjuk őket birni, és sokszorosan fog bennök az eddig, annyi szenvedések, nélkülözés és nem ritkán lenézés között gedelgetett lelkesedés, magasan felmelegülni, és kevés idő alatt csodákat fognak cselekedni. — Azamegbecsültetés,aza figyelem és az aszeretet hatalmas rugói az emberi cselekedeteknek! Tegyük fél már, hogy egyegy egyházvidéken csak néhány tanítót lelkesítettünk fel megbecsülésünk s gondoskodásunk által; már ezen néhány egyéniség példája rövid időn más néhányat fog a jóban maga után húzni. — Ugy hogy amaz előzmények után, egy pár év alatt kiismerhetjük, kik a tanítói osztály azon tagjai, kik figyelmünket és megbecsülésünket megérdemlik, és kik ismét azok, kik ezekre nem érdemesek.— És ezen ismeretünknél fogva segíthetünk bajunkon, ha csakugyan mégis lesz — segíthetünk pedig jogosan, mert miért táplálnánk mi szeretetünkkel olyan egyéneket, kik a mi szeretetünket viszonozni nem akarják ? Ha majd ezen ismeretségünk és szeretetünk alapján a tanitói testület és egyház minden hivői között a kölcsönös szeretet, az egymásért élés, csakugyan kifejlődhetik, megerősödhetik , — oh akkor, csak akkor lesz boldog a protestáns egyház! Virágozzék fel tehát közöttünk minél hamarább egyházunk feje, a Krisztus példája és tanítása: a szeretet, — erre fektessük, mint rendítlietlen alapra, iskoláink ügyét; — ki ezen alapban bizik, az soha meg nem csalatkozik. Tanítsuk és vezéreljük a mi tanítóinkat szelídséggel; fogadják tanítóink tanításainkat — még ha öregek is, — ugy mint a mi szeretetünk zálogát. — Ne vegyék azt rosz néven, ha a jót akaró lelkipásztor, ki hivatala és hivatásánál fogva, a tanítónak is vezére, ha hozzájok intőleg, tanítólag szól, — ha nehéz pályáikon velek együtt kivánja a járatlan ösvény rögeit megtörni. Hiszen a tanítói testülettel együtt, az iskolák kifejlése és fennállhatásában ugy is a főbb mozgató erkölcsi erők sorában áll a lelkipásztorok testülete; nálok nélkül az iskola fönélkül való test.— Lelkipásztorainkat az egyház tanította a szelídség- és szeretetre, az egyház bizta meg, hogy hirdessék és tanítsák a szeretetet. — Az egyház hatalmazta fel, hogy igazgassák a reájok bizott hívek kicsinyjeit és nagyjait. — Ki tehetné fel, hogy a lelkipásztorok ennyi és ilyen szent bizalomnak megfelelni ne kívánnának, és tudnának, sőt megfelelni szent kötelességöknek ne tartanák ? Azért a tanítók ne idegenkedjenek a lelkipásztor felsöségétől, mert ők nem bánhatnak velek máskint, mint Krisztus tanítása szerint — szeretettel. — Azért a lelkipásztorok — ha 7annak ilyenek — ne higyjék, hogy a tanítókkal máskint kell, mint szeretettel bánniok, ne tartsák magokat, — megint ha vannak ilyenek, — felmentetteknek