Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-18 / 11. szám

egyetemes egyházi gyűlésén, mindkét hitfelekezet által korelnöklet alatt, — már ez akár egyházi, akár világi egyénre essék, — titkos szavazattal választatik két elnök, egyik az egyháziak, másik a világiak közül. — A két elnök közül, sorshúzás határozza el, melyik legyen a zsinat rendes elnöke; ennek akadályozása esetében, a választott másik elnök foglalja el az elnöki széket. Szinte sorshúzás fogja elhatározni azt is, hogy mikor a két felekezet közös ülést tartand, a két rendes elnök közül, melyik ül a közös zsinaton az elnöki székbe. Ezek voltak eddigelő, az elnöki kérdés tárgyában, nézeteim, ezek ma is; s ezek maradnak mindaddig, mig vagy jobbra nem taníttatom, vagy a zsinati többség e kérdést illetőleg dönteni, véglegesen határozni nem fog. És e határozat álial, bár üttessem el nézetemtől, a helyett, hogy a szakadás s meghasonlás lobogója alá szegődném : biztosítok mindenkit, hogy a többség akaratának hódolni, erkölcsi kötelességemnek ismerem. Hanc veniam pétim usque damusque vicissi m. Isten velünk !— béke köztünk! Hajnal Ábel, helv. hitv. lelkipásztor. Az első és második helvét hitvallás keletkezésének rövid története. (Vége.) A második helvét hitvallás keletkezésének története. A sákramentomok feletti kemény vitatkozás tüze, melly a két protestáns felekezet közügyének nagy kárára, oly régóta dúlt és pusztított, Luthernek 1546-, Melanchthonnak 1560- sCalvinnak 1564-ben történt halálával sem csendesedett le, sőt ujabb erővel látszott kitörni, s mély gyökeret verni. Ily körülmények között, midőn már a reformált felekezet gyakorlati egyházi élete és hitelvei, különösen Calvin nagy hatású működése következtében, mindinkább határozott saját alakot és idomulást nyertek: a két felekezet közti egyesülésre többé gondolni is alig lehetett; de annyival inkább igyekezni kellett azon, a mire már Calvin is buzgón törekedett, hogy t. i. legyen a különböző országokban szétszórt reformátusoknak is oly összetartó hitvallási kapcsuk, mint a milyen már ekkor, az ágostai vallástétel a lutheránusokra nézve volt. Bármint óhajtották is azonban elérni ez üdvös célt a helvét egyházak és theologusok, s ezek között bármily nagy tekintélye lett légyen is Calvin halála után Bullingernek és Bézának : mégis aligha sikerülhetett volna e cél elérése, ha némely külső körülmények is közre nem munkáltak volna e részben. A tekintélyesebb lutheránus theologusok türelmetlensége ugyanis már odáig ment, hogy általok a reformátusok az anabaptistákkal s az államhatalom és fenálló rend ellen lázongókkal egy fokon állóknak és közmegvetés tárgyainak tekintettek. Ily körülmények közt méltán tartani lehetett tőle, hogy azon német birodalmi gyűlés, melyet II. Maximilian császár 1566. január 14-re Augsburgba hivott egybe, de a mely aztán csak március 23-dikán nyittatott meg, ellenséges indulatu lészen a reformátusok iránt, s a római katholikusok és protestánsok közötti azon békéből, mely e birodalmi gyűlésnek főcélja vala, mind általában a reformált felekezet, mind különösen a pfalzi derék választófejedelem III. Fridrik ki fog záratni, mivelhogy ő 1559-ben nyilván a reformátusok közé lépett, s értelmökkeli teljes egyezéséről, az ő indítására keletkezett s tekintélye alatt elterjedt heidelbergi kateehismussal ünnepélyesen vallást tett. Az 1565-dik év novemberében irt tehát a kegyes fejedelem Bullinger Henrik, zürichi lelkipásztorhoz, a német reformátusok akkori méltán legnagyobb tekintélyéhez, s felkérte öt mind általában a birodalmi gyűlésen leendő magaviseletére vonatkozó tanácsadásra, mind különösen arra, hogy irjon egy oly bővebb vallástételt, mely már nemcsak a helvét, de a német és francia reformátusok értelmét is világosan előadja, s mely meggyőzze az ellenkezőket a reformált felekezet értelmének egységes és szent írással egyező voltáról. Az 1564-dik év gyászos vala Bullingerre és az ő házanépére nézve. A döghalál, mely akkor igen nagy pusztításokat tőn, elragadta tőle nejét, három gyermekét és legjobb barátit; ő is tehát, mint bölcs és hü keresztyénhez illik, készen tartván magát a halálra, megirá a maga végrendeletét, s egy általa, valószínűen még 1562-ben fogalmazott vallástételt mellékelt ahoz oly célból, hogy az a zürichi kormánynak átküldetvén, legyen a zürichieknek a hit dolgában biztos vezérök. De az élet és halál ura meghallgatta a zürichi népnek az ő lelkipásztoráérti hü könyörgését, s annak végóráját nem hozta még el. Bullinger tehát, válaszul a III. Fridrik felszólítására, ezen ő végrendeleti vallástételét küldötte meg, melyen a figyelmes olvasó bizonynyal észreveheti azon lelki nyugalmat és méltóságot, mely a nagy lelkek sajátja szokott lenni, a halállal szemben. 3

) Még előbb hogysem Bullinger magán-vallástétele III. Fridriknek megküldetett volna, a zürichi, ber^i és genfi tudósok folyvást munkálkodtak az óhajtott egyetemes vallástétel létrehozásában, s e végre a zürichiek a maguk 1545-diki vallástételét óhajtották alapul vétetni, s az ezeni szükséges változtatások megtételére egy Bernben tartandó gyűlést javallottak. Ezen gyűlés tartását azonban, a zürichi és berni kormányok helyben nem hagyták, mert tartottak tőle, hogy a lutheranismushoz közeledő baseliek akár megjelennek, akárkizáratnak, vészélyeztetni fogják az óhajtott egyesülést, s az ügy békés elintézését. A zürichi, berni és genfi theologusok tehát levelezéssel tanakodtak az Ugy felett, s most már az 1545-ki zürichi vallástétel mellett, az 1534-ki haselit, s az 1536-ki első helvét-hitvallást is kívánták alapul felvétetni. Épen az alatt, hogy a theologusok ekként tanakodtak, érkezett Bullingerhez III. Fridrik válasza, melyben az ő vallástétele felett nagy helyeslését nyilvánítja s felkéri öt, hogy azt német fordításban minélelébb közzététetni engedje. A zürichiek felbuzdulván e vallástételnek a legtekintélyesebb református fejedelem általi ily kedvező fogadtatásán: legott felszólították a bernieket s a többi testvér helvét egyházakat, hogy e vallástételt közakarattal fogadják el. E felszólításnak sikere nem ís késett, mert legelőbb Bern és Genf s mindjárt azután a többi német és francia ajkú kantonok lelkipásztorai elfogadták e vallástételt; de a baseliek, kik kryptolutheránus antistesöknek Suizernek befolyása alatt állván, erősen ragaszkodtak | az első helvét hitvalláshoz s a másodikat szükségtelennek tartották, majdnem egy századdal későbben, 1644-ben irták alá ennek nevöket. Érdekes, de az említett körülményekből tisztán indokolható, hogy a második helvét hitvallás, a zürichiek indítványára , a polgári kormányok tudtával és beleegyezésével ugyan, de nem azoknak tekintélye alatt, hanem csupán a prédikátorok által, s nem a császárhoz, vagy birodalmi gyűléshez, mint a választófejedelem akarta, hanem általában minden hívőkhöz intéztetett; a mint azt a vallástétel címe s 1566-ki március 1-sőjén kelt clőbeszéde is mutatja. A cél ugyanis nem az volt e vallástétel létrehozásában, hogy uj kötelező hítágazatok állíttassanak fel abban, hanem az, ; hogy határozottan és tisztán előadassék, a helvét és más reformált egyházak különböző vallástételekben már közönj ségesen elfogadott értelme. Megjelent, vagyis kinyomatott e vallástétel latin eredetije, á

egy időben a maga Bullinger által készített német 3) Szépen jegyzi meg Thomas (La confession helvetique. p. 143) hogy e vallástételt két izben szentelé fel a halál keresztsége. Származásakor t. i. és Bullingernek 1575-ben történt halála előtti napokban, a midőn lelkész társait s a theologiai tanárokat halálos ágya mellé hiván, mind maga részéről kifejezte a helvét hitvalláshozi ragaszkodását, mind társainak különösen szívökre kötötte.