Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-11 / 10. szám

botlásaikért, ha kellene, világi hatóság assistentiáját is igényelnünk lehetne vagy kellene. De azért, hogy én az említett munkálatokban ilyesmit nem találtam, nem következik, hogy olyasmi bennök nincs is, hát uraim! csak elő vele, hadd lássuk! Vagy tán jövőre akarjuk a felelősséget behozni V Ám legyen! de azon esetre is speciális eseteket megnevezve kérünk, mert azt a pusztán oda vetett felelősség vagy nagyon bő, vagy nagyon sziik, vagy elvégre semminő takaró lehet és mondjuk meg mindjárt, hogyha csakugyan beáll a feleletre vonásnak valamely esete, mi legyen annak következménye is? kerülve azonban a csabaiak nyomdokát, kik az ügyelőt az általok kiemelt esetekben a presbyterium által is elmozdíthatónak határozták (Prot. egyh. s isk. 1. 6. sz.), mert tán Törökországban sem történik már, hogy a vádló fél önligyében biró is legyen. De igy is csak nem lehet mind a két elnököt feleletre vonni ?! Uraim! nem mind rosz az, a mit apáinktól örököltünk. Apáink az ikerelnökségi jogokat elméletileg ugy osztották meg, hogy közigazgatási ügyekben világi, tisztán egyháziakban, minők péld. a dogmaticumok, liturgicumok stb. egyházi egyén az elnök. Miért nem lehetne e megosztást jövőre is megtartani s ha kellene, a tárgy minősége szerint vagy a világi, vagy az egyházi elnököt feleletre vonni? Hát a végzések végrehajtásáért? A kit azzal megbízunk. D a r u. Győzzön a mi jobb! Jeszenszky László ur „Nem-merengésében" határozottan a pap egyedüli elnöksége és kormányzata mellett szavazván, ezt oly lényeges ügynek, oly nélkülözhetlen kelléknek állítja a protestáns egyházra nézve, hogy a nélkül nem lát üdvöt, nem boldogulást az egyházi élet terén. Tisztelem véleményét és meggyőződését, de ne vegye rosz néven, ha nem osztom. Nekem lelkem azt sugallja, hogy az egyház felvirágoztatásának sark és próbaköve korántsem a pap egyedüli elnöksége, hanem egészen más ; t. i. a papnak hit teljes lelke, igaz istenfélelmet és erényt világoltató élete és hivatalának lelkiismeretes, hiveinek s egyházának szellemi és anyagi jólétét eszköz 1 ő buzgó és fáradha11 an működése. A cultus, az elemi iskolák, a nyáj legeltetése követeli tőlünk az elnökséget ? Hogy világi tag akart volna e részbeni jogtól minket lelkészeket megfosztani , arra tiz évi papságom alatt példát nem tudok, de arra igen is sokat, hogy a világi elnök az egész presbyteriummal sürgette újra a lelkészt, az iskola szorgalmasb látogatása- és felügyeletére, az istentisztelet lelkiismeretesb végzésére, a reá bizott nyájnak gondosabb őrzése- és boldogítására, s vajha ezt magunkról ne kellene bevallanunk. Vagy az elnökség maga magában már tettleg megadja azon kenetet, melynél fogva a gyarlóságból kivetkőzve, mások fölötti tökély és hibátlanság sajátunk? Nincsenek-e egyházaink, melyekben nem a papi, hanem a világi elnökség, vagy mindkettőt háttérbe szorítva, egyik vagy másik lelkes presbyter vetette meg a jólét alapját? melyekben a világiaknak éber és buzgó őrködése ellensúlyozta a lelkész hanyagságát, pótolta ki tétlen életét, mentette meg az enyészettől az egyház már már elmerülő hajóját? S ha ez áll, ezt pedig igaz lel kismer ettel nem tagadhatjuk? mi akkor a következmény? Hiedelmem szerint az: hogyha papságra adtuk magunkat, legyünk mesterünknek igaz követői, kiknek jelszavuk nem az uralkodásvágy, hanem az legyen: a ki közöttetek első akar lenni, legyen utolsó, jól tudván azt, hogy a mi országunk nem e világból való; az, hogy távol óhajtván egyházunk köréből az egyenetlenség viszályát, a buzgóság és erélvben egy részről vagy más részrőli meghűlést, az idők viszonyai által honunkban meggyökeredzett, a nemes elődök jótéteményei által kegyelet és tiszteletre méltó s egyházunk javát jelenleg is előmozdító kettősj elnökséget hagyjuk továbbra is karöltve haladni, általa igyekezzünk világi urainkat az egyház boldogságának eszközlésére megnyerni, nekik buzgóságuk gyakorlására ingert kölcsönözni s ezáltal is annyiban biztosítani, hogyha egyik elnök elhanyagolná teendőit, a másik tudja azt helyrepótolni; az, hogy elvünk legyen, nemcsak a quid juris, hanem quid consilii is, nemcsak a theoria, hanem a praxis javaslata is, nem a ki és mi vagyok az egyházban, hanem főképen az, ; mit kiván tőlünk egyházunk boldogsága és én ugy hiszem, hogy ezen elv mellett boldogulni fogunk s j világi egyháztagjaink mindenkor szivesen kezet fogj nak velünk a jó és szent cél sikeresítésében. En nézetem szerint, csak igy vélem biztosíthat: ni a békét, csak igy fentarthatni az egyházhozi szol ros és szeretetteljes ragaszkodást, csak igy emelhetni az egyházunkat felvirágoztató buzgóságot és áldo-I zatkészséget. Épen azért én nem azt mondom J. úrral világi urainknak. — mit ők is viszont szemünkre lobbanthatnak : „Ne rontsátok kedvünket, ne zsibbasszátok buzgóságunkat, ne gyengítsétek erélyünket a világi elnökséggel," hanem ezt: „emeljétek kedvünket s ezt az által, hogy buzgóságtok, egyházszeretetek oly lángoló legyen, melynél fogva keresve i keressétek minden fokon át az elnökséget, az egyház-1 ügyeiben való részvételt s igy karöltve építsük Isten országát s virágoztassuk fel az ayaszentegyházat." Hozzá tevén egyszersmind azt, hogyha az egyedüli nem-elnökölés és kormányzat elkedvetlenít, buzgóságunkat meghűteni és erélytelenné tenni képes, akkor mi lelkészek szánandó szóigái vagyunk a Krisztusnak s nyomorult utódai Pál apostolnak. De vájjon nem dönti-e meg ellenvéleményemet a békési esperességnek J. ur részéről a papelnökség mellett döntő támaszul felhozott bizonyítéka ? En ugy hiszem nem, még pedig azért, mert szeretem hinni, hogy a szarvasi gymnasiumot a tejjel-mézzel folyó