Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-01-30 / 5. szám

bremus.^ De Ágoston ezen mondatát cum grano salis kell vennünk. Mert a1

szombat megtartása sokkal szigorúbb volt, mint a1

vasárnapé, miután a' zsidóknak szombaton még főzni is tilos volt, holott ez a"1

keresztyéneknek vasárnapon is megeng-edteték. — Figyelemreméltó tovább Tertullián (de corona militis) állítása, miszerint a' régi keresztyének vasárnapon soha nem szoktak böjtölni és térdelni: „Die dominico jejunare vei de geniculis orare nefas ducimus.Eadem immunitate flexis genibus non orandi, per omnes dies intra pascha et pentecostein gaudemus.''4

Ugyanezen szokásról írá Dnrandus (Ration. div. oflíc. lib. 6. de diecinerum): „Die dominico nondicitur: flectite genua. Nam qui die dominico genua flectit, dominum surrexisse negat.'1

.

Miből kettőt tanulunk; először, hogy a' nem térdelés hajdan olly szent szokás volt vasánapon, hogy az ellen vétők eretnekeknek vagy hitetleneknek tartatnának; másodszor, hogy a1

régi keresztyének, az úrvacsorával nem térdelve, mint ez nálunk történik, hanem állva éltek. — Végre a1

régi keresztyének vasárnapon alamizsnát is gyűjtöttek. Cyprián is bizonyítja ezt, egy gazdag nőhez intézett eme szavaiban: (tract. de eleemos.) „Tu dives es, et putas te celebrare diem dominicum, licet cor bonum vei aerarium pauperum non respicias. Tu partém de sacrificio tollis, et ipsa non offers." Ezen régi szokás következménye még nálunk az egyházi beszéd közbeni erszényhordozás, melylyet, valamint a' gyónó pénzt is ideje volna már egyszer egyházainkban megszüntetni, és czélszerübb adózási rendszert behozni. — Következő idökhen a' vasárnap megünneplése körül némelly babonás vélekedések is kezdtek elterjedni. Példát hoz erre Cranzius Olao dankirályról,ki egykor vasárnapon midőn eszmélkedve állna és tollkésével körmeit metélné, az oldalán állótól tréfából meginteték, mért szentségteleníti ekként az iinne- i pet; nyomban azt, mit lemetélt, gondosan felsze- : degeté és tenyerén megégeté, hogy önmagán i boszulná meg az Isten törvénye megszegését. — ] Némelly vasárnapjaink nevezetéről megjegyzen- < dö, hogy azok nevöket azon napon olvasni vagy i énekelni szokott sz. Írásbeli helyektől vették, így i p. o. Esto inihi (Zsolt. 71, 3.); Invocavit (Zsolt, J 91, 15.); Reminiscere (Zsolt. 25. 6); Oculi j (Zsolt. 25, 15); Laetare (Ezs. 66, 15); Judica í (Zsolt. 43, 1.); Quasimodogeniti (1 Pét. 2, 2.); t másként fehérvasárnap (dominica in albis), mivel í hajdan a'húsvétkor kereszteltek egy hétig fehér- ! ben tartoztak járni és fehérruhájokat csak ezen i vasárnapon tehették le a' templomban. — Mise- í ricordias domini (Zsolt. 23,6, vagy 89, 2.); Ju- Í bilate (Zsolt. 66, 1.) ; Cantate (Zsolt. 96, 1.) ; 1 Rogate (Math. 7, 7.); és Exaudi (Zsolt. 27, 7.) í — még az Adventi és Virágvasárnapjára nézve megjegyzendők; miért az elsőre nézve négy va- i sárnap tartatott ? ennek okául Hildebrand J. Krisz- € tusnak négyféle eljövetelét említi; u. in. a1

testbe, i a szívbe, a' halálra és az utolsó Ítéletre. Az egyházi i új év pedig azértkezdödék adventtel, mivel Kristus , testbejövetele mindenek megújulásának ideje volt. Régi szokás szerint Adventben menyegzök sem tartattak, melly szokás a' VI. század elején tartott Ilerdensi gyűlésen megerősíttetett. Későbbi években, Karácsont megelőző három napokban babonás szertartások is gyakoroltatlak, mellyeknek némi nyomai még fenmaradtak. — Virág vasárnapja azért neveztetik e' névvel, mivel ezen napon a' Jeruzsalembei menetel emlékezetére pálmafa-ágakkal ünnepélyes menetet vala szokás tartani. — A' mi általában a' vasárnapok megünneplését illeti az ős keresztyén egyházban az igen fontos dolognak tartatott. Osszegyülekezésül, — néha félrevont helyeken — elébb a1 nap kelte előtti idő használtatott, nem balvélekedésböl, hanem azon okból, miszerint ez időszakban az üldözök kegyetlenségitöl biztosban menekülhessenek. Csak a' szelídebb indulatu fejedelmek alatt kezdtek a' keresztyének napkelte után istentiszteletet tartani. Midőn pedig N. Constantin után még templomokat is építhettek, nagyobb kényelemmel intézkedhettek összegyülekezéseik körül. Sok helyütt, főleg népesebb egyházakban, két szent beszéd tartatott vasárnap, reggeli és esteli; néha pedig ezen utolsó helyett pusztán imák mondattak, mellyek azonban olly nagy tiszteletben állottak, hogy az azokat elhanyagolok vagy honnvégzök szigorún feddelnének. A' kik sürgetős szükség nélkül az istentiszteleten meg nem jelentek, feljegyeztettek. Három vasárnapi istentisztelet elmulasztása az egyházbóli kizáratást vonta maga után; ki az egyházi beszéd alatt a' templomból eltávozott, szinte megfenyíttetett. Az egyházi beszéd után imázni vagy úrvacsorázni vonakodók is kizárattak. Külön, magányos istentisztelet gyakorlata is tilos volt. Vasárnap böjt nem tartatott, N. Constantin mindennemű törvénykezéseket is megtiltott; csak elhalaszlhatlan szükségü és jótékony cselekvények engedtettek meg. Nyilvános játékok és látványok is tilosak valának. — Egyházunk azon lelki szabadságnál fogva, — melly annak belső éltető eleme — jelenleg ugyan külső kényszerítő eszközöket nem használ az istentisztelet gyakorlata körül: de kétségkül az egyháznak szolgái, kik hivatalukat lelkismeretesen teljesítik, annál kevésbbé mulasztják elhasználni e' tekintetből az istentiszteletet elhanyaglók körül az erkölcsi kényszernek eszközeit. Vajha az egyháznak minden hivei a' lelki szabadságot méltányolva még ezen kényszert is feleslegessé tennék, nem feledve, hogy Isten senkinek szabadságot nem adott alkalmul a' bűnre. 2) Karácsony. Theophil, antiochiai püspök, Kr. u. 170. körül volt az első, ki húsvéti levelében ezen ünnepről emlékszik. „Sub finem sec. III.,