Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-03-26 / 13. szám
gosságát sz. miként az 52^-53 lapon olvasható, okirati tárgyavatottsággal férfiasan védi, 's megmutatja, hogy a' nevezett megyék valódi magyarországi, 's nem slavoniai megyék. A' tiszántúli kerülethez igen helyesen számítja az annyi keserű vitákat fölidézett plaga controversát, az elszakadt részeket. E' felosztást követik a' szabad kerületek, köztük foglal helyet Kövárvidék is, mellyet sz. mint a' partiumok kiegészítő részét, bátran a' tiszántúli kerülethez számíthatott volna, a' mennyiben vannak kormányszéki intézmények, mellyekben e' vidék „Kővár-megye" néven fordul elő. Ezek után jő „Slavonia" névvel a1 mai Horváthország. A' „Slavonia" nevezet helyességét is, a' „Horváthország" nevezet ellenében hiteles okirati és történeti adatokkal támogatja, miként ez a' 83—4 lapon szemlélhető. Berekeszti az egészet a' Végörvidékek leírása. Ennyit vázlatképen e' munkáról, most 2) Lássunk valamit a' részletekről. — Achillest, miként a' hitrege mondja, nem fogta a' fegyver, de bokáján mégis sérthető vala : sz. is meglehetősen körülhálózta magát a' védelem pánczélával, de gyönge oldala mégis van. így a' 10-ik lapon honunk különböző lakóiról szóltában, különkülön megemlítendő lett volna azoknak eredete, közénk lett származása, mivel a' vizsgáló észt, melly az eredménynél megállapodni nem tud; csak okok képesek kielégítői. Ha virágos kertemben exoticus növények, jelesen óriásvirágu „datura arborea," sudár „paulowna imperialis" 'stb. díszlenek, nem elég ezekről csak azt tudnom, hogy virágim közt léteznek, acclimatizáltattak, hanem az eredeti földövet is, melly azoknak bölcsőjét rengeté, kijelölni tudnom kell. Ennélfogva a' magyar tanulónak érdekében áll tudnia, honnan jöttek M. országba, — mikor 's mi oknál fogva települtek le honunkban az oláhok, egervölgyi és bánáti francziák, örmények (czinczárok) a' tótországi — sz-ként drávántuli — clementinek, czigányok, a' kétféle u. m. karaita és rabbinita zsidók ? Ezeknek, 's a' belföldi szabad kerületek népeinek, — millyenek a' jászok, kunok , hajdúk , túrmezöi , szentgáli , egyházi nemesek, sajkások, szepességi 16 városok — okadatolt 's történettani leszármaztatása egy külön rovatot megérdemelt volna. 11. lap. „Széchenyi a' magyar akadémiára 60 ezer pftot, tehát legtöbbet, adott." Helyén van, hogy a' gyermek korán tanulja ismerni a' hazának azon férfiait, kik tetemes ajándokot hoztak's hoznak a' nemzetiség oltárára. E' nemes példa szent tüzének melege lassanként csirára kelti a' magot, mellyet a' jóakarat a' kis ember keblében elhintett. De épen ezen indoknál fogva sz. még másokat is fölemlíthetett volna, kik hasonlóan szép áldozattal járultak e' nemzeti intézet gyarapításához. Megemlíthette volna p. o. többek közt a' gr. Batthyáni és gr. Teleki-családot, melylyek pénzbeli segélyen kivül könyvtárakat ajándékoztak az akadémiának,'s hogy az utóbbi családnak — mert az elsőről nem szólhatok — Öszszes adománya pénz- és könyvekben semmivel nem kevesebb értékű 60 ezer ezüst forintnál, hiteles adatok nyomán állíthatom. 12. 1. Miként a' közlekedési eszközök mérlegénél gr. Széchenyi érdemei mint legtöbb sulylyal bírók hozatnak fel : épen olly joggal lehetett 's kellett volna Kossuth Lajosnak kitünö, ,'s tőle soha senki által el nem vitázható érdemeit a' gyáriparüzleti rovatban fölemlítni. — Mi eddigelö mint kizárólagosan földmivelő — tehát a' nomádoknál fölebb csak egy fokkal álló — nép, kenyeret minszorgalmunk által szerzénk magunknak ; de bizton mondhatjuk, hogy ruhát Kossuth adott ránk, 's ez által minket az idegen gyárnokok, — hazánkra nézve szinte olly káros mint nevetséges, gyáva, 's nemzethez illetlen — tu~ telaris clientelajának boszantó nyűge alól már eddig is sok részben fölmentett. Ö első karolta fel — más rokon érzelmüekkel — atyailag a' hon iránti szent kegyelet érzetével a' sok vajúdások között megszületett csecsemő védegyletet, nemtöjét jövendő müiparunknak, drága zálogát egykori nemzeti létünknek. Ö ápolta keblének hő szerelmével az alacsony gunyhókban Ínségesen tengő magyar kézművest, csüggedetlen közbenjárásával buzdítá, sziveket hódító, veséket rendfUi szózatával bátorítá a' félénk gyárnokot, ki a' tönkrejutás égető kínaitól rettegve, megtagadá önmagzatát, mert megfosztá a' „magyar" keresztnévtől, 's idegen név álarcza alatt mutatá fel müvét honfiainak, hogy kedvessé, hogy kapóssá tegye azt. Ezért kellett az aszódi tűnek „feine englische Nadel" firmát öltenie, hogy keletre tegyen szert. K. volt egyik, ki lerántá a' magyar gyártmányról e1 méltatlan álarczot, saját nevén nevezte a' hon míiszülöttét, visszadá elorzott jogát a'vétlen bujdokiónak, hogy megóvná müszorgalmunkat az átkos vértagadástól. így lön, hogy K. neve jó szellem gyanánt lebegne a' szerény iparos műhelyekben. És nem ok nélkül. Elhagyta ö saját tűzhelyét, el nőjét, el gyermekét, hogy árván ne hagyja a' közügyet, hogy méltó gyermeke, . . . nem gyermeke. > . édes atyja legyen az édes honnak. Jött ment, futott fáradott, lelkesedést osztva a'közérdek iránt szóval, tetttel, tollal, 's e' lankadatlan munkásságnak közepette egyetlen óhajtása vala, 's az ájtatos volt : a' haza felvirulása, mellyért bámulatos elszántsággal küzdött, és küzd ernyedetlenül. — Ennyi áldozat tehát megérdemli, hogy vérünk sarjadéka megismerje a' férfiút, ki mindnyájunkat megruházott. 16 1. Az ország ékszerei elsorolásánál a' királyi pálczáról mondatik, hogy az „egészen öntött arany." Ugy van-e ez valósággal vagy nem, a' tanuló rajta nem aggódik : annyit azonban hiba* *