Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-03-12 / 11. szám

tatás alá is bocsátott, a' „türelemről" Seneca ,,Clementia" czimü könyvét választotta, 's arra nagy tudományossággal felvilágosításokat írt. Tudtára adta ebben az uralkodónak, „melly veszélyes, ha egy fejedelem korlátlan dühnek adja magát ; hiszen seregestül támadhatnak fel a' boszulók, 's elégtételt vesznek; ha a1

fejedelem, úgymond, teljes biztosságban van is, a' kegyetlenség átokra méltó. Ezenkívül sok egyeseknek megromlása, szenvedése, a' föhatalomé is : ellenben a' népnek jóléte, szilárdítása a' felségnek is." E' müvet, — mellyben Ferenczet Néróhoz hasonlítja, a' Mommor családnak legtisztább hálajelül ajánlotta az író; mégis a' rágalmazó Audin azt mondja róla; „hogy ha Calvinon állott volna , a Mommor-családot örömest megégette volna.u

Ez volt Calvinnak mint írónak legelső nyilvános föllépése a' reformatio mellett; müvét, — mint ifjú, kiről az előítéletes világ keveset szeret feltenni, — félelmek közt eresztette át a' nyilvánosságnak, mondván: „hamindenemet oda kell is adni, mivel birok, a' nyomtatásért; ha ruhátlanul maradok is, mit tesz az nekem, ha jobb szállást keresve romlékony testemnek, a' szabad ég alatt fagyok is meg." 'S félelme nem is ok nélküli volt; mert a' szenvedelmek viharos tengerén ; a' nagy zaj és moraj közt kevéssé hallatszott az ifjú reformátor szava, mint hajdan, a' philosophoké Rómában : letette mindazonáltal a' főlépcsőt, mellyröl tovább lépdelhetett; a' tudós világ figyelmét felébresztette, 's JBucer akkori slrassburgi tanár, és mások útat készítettek neki Helvéczia felé. Az ifjúnak ez elég volt, sokra nem számolva, csalódása sem nagy volt, nem ollyan, melly elkezdett szép munkájának folytatására szükséges kedvét 's erejét leverte volna. Kun Bertalan. Merengések. III. Jajdulások és ohajtások. Második számú merengéseim végén azt mondám, hogy vannak egyéb óhajtásaink is, mellyek az utolsó vallási törvényen kivül fekszenek, melylyek a' társak által megpendítve voltak 's melylyekre visszatérni kötelességemnek tartottam. Ezen óhajtásokról kívánnék ezúttal szólani, mely-Ivek jajdulásoknak is neveztethetnek, a' mennyiben ezekből szoktak fakadozni. Nem fogok nagy leneket kerekíteni 's mit különben szeretek tenni, magasabb elvek és álláspontokból sem indulni ki ; hanem értekezéseim cziméhez híven a' koronként 's esetlegesen itt vagy ott hangzó jajdulások és ohajtozások után indulva töredék-észrevételeket közölni. Van a1

protestáns egyháznak egy három százados panasza, melly a' legrégibb jegyzökönyvek lapjain megírva van, melly a' mai gyűlésekben fel-feljajdul gyakran és hangosan, melly Is-! tenhez, a' trónhoz 's a' nemzethez intézett kérelmekben évről évre felkönyörg, melly az egyházát szerető protestánsban aggodalmas fohászokban nyilatkozik. Azon panaszt értem, hogy a' protestáns egyház e' honban a tökéletes kölcsönösség alapjára még mind e mai napig nem állíttatott, hanem kénytelen egyes jogokat és kedvezményeket folytonos kopogatás, könyörgés, küzdés 'stb. által vívni ki magának, 's valahányszor illy töredékes kedvezményben részesült, egy felöl ollyféle nyilatkozattal bocsáttatnia el: no, ezzel aztán beérjétek ám! másfelöl pedig a' ki nem elégített méltányos vágyakból eredő fájdalommal's keserűséggel térni haza 's vagy ezen állapotban kilátás nélkül sínlödni, vagy a' könyörgést,kopogtatást,küzdést a' teljesedés kétes reménye fejében újra kezdeni. Ki volna képes előszámlálni azon csapásokat, mellyek e' nemzetet három századon keresztül ezen állapot miatt sújtották? A' protestantismus itt van, eltagadni nem lehet. Eltörlése lehetetlen, ezt bevallaná még Pázmán Péter is. Mit tegyünk tehát vele ? Tűrjük ? Ez nem elég. Ez elég lehetett volna akkor, midőn még a' protestantismus , valamint mosta'németkatholicismus felöl nem tudtuk, hogy millyen fán terem. De most, mióta régen tudjuk, hogy a' protestáns két egyház, a' r. katholikussal közös ösalapon, a' szentíráson és az apostoli symbolumokon nyugszik, különösen pedig az ágostai és helvét hitvallásokon 's mint illyen, annyi békeszerződések és koronázási kir. oklevelek és törvények által biztosítatott : sem nem emberi, sem nem keresztyén eljárás, de akárhogyan vesszük a' dolgot, nem is tanácsos azt tovább is tűrt állapotban hagyni, hanem az isteni, emberi keresztyén eljárás az volna, hogy az a tökéletes kölcsönösség alapjára állíttassék s reája ezen tökéletes kölcsönösség,minden eredményeivel együtt kiterjesztessék. 'S ez volna az egyik egyetemes óhajtás, melly amaz egyetemes panasz- és feljajdulásból fakadoz 's hegyen 's völgyön hallható és hallható leend, mindaddig, mig meghallgattatni és megszüntetni nem fog. Tehát tökéletes kölcsönösség „perf'ecta reciprocitás" a'mint nemzetünk atyja, felséges urunk 1844-dik mart. 25-ki kir. kegyes válaszában nyilatkozott, éspedig mint mi esengve óhajtjuk, a' tökéletes kölcsönösség, minden eredményeivel együtt. 'S mik volnának ezen eredmények ? A' perfecta reciprocitás alapkövét azon elv teszi, quod unt justum alteri aequum, vagy Krisztussal szólva : a'mit akartok, hogy az emberek nektek tegyenek, ti is ugyanazt tegyétek nekik. Melly elvnek alkalmazása egyes esetekre, szülendi az eredményeket, mellyekröl szólunk. Ugyanis addig, inig a' tökéletes kölcsönösség elve törvénnyé nem lesz, minden egyes, akármellyik felekezet részére hozott, még olly kedvező törvényeknek is fenmarad sérelmes oldala. Alkalmazzuk ezen állítást akármelly vallási tör-