Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-03-12 / 11. szám

megigazulásban keressen lelki békét. Calvinnak iskolai pályája mutatja, hogy a' világi elem tu­sakodott benne a' vallásival. Maga megvallja, hogy annyira körül volt hálózva r. katholicus kö­telékekkel, hogy Isten különös kegyelme adott neki eröt azokat szétszaggathatni. — Egyszerre ragadta öt meg a' hatalmas gondolat : ,,Isten az , a' ki mindent megtehet's e' gondolat le­helli át minden müveit : „Az övé a megváltás dicsősége Krisztus által."' Szerinte tehát, a' pa­pismus az Urnák dicsőségét kevesbítette meg, midőn azt Máriának, az egyháznak, 's a' pápának adja által. „Tehát Istené a' dicsőség'' e' gondo­lattal ö földhöz sújtotta az egész pápai institutiót; 's hirdette mindenfelé, hogy e' tannak fénye átlö­velli Krisztusnak egész anyaszentegyházát.E' jel­szó volt kitűzve az ö zászlóján: „Jézus Krisztus" Illy szellemi készülettel 's fegyverzettel lé­pett ki Calvin a' reformatio küzdtérére. Mikép hatástalanul nem maradhattak Pál szívében a1 haldokló István szavai; vagy mikép Gamálielnek bölcs beszedi a' tanácsban visszhangtalanok nem lehettek : azonkép a' lelkes Wolmár szelíd taná­csai, a' tüzes Luther hatalmas szavai, 's a' napon­ként áldozatul hullott vértanuk példái, az ö ifjú lelkére megtették erős benyomásukat. Itt látjuk Calvint a' reformatio nyilvános té­rén. — 1532-ben — nem 33-ban, mint Béza írja, — mint 22 éves ifjút látjuk öt, atyja és anyja ha­lála után, midőn már ezek tekintete sem tartotta vissza — Párisban, hol az új tan elleni gyűlöl­ség legjobban dühöngött. Oldala mellől esik el a' lelkes Caturce, Etienne de l'Forge és Pointet se­bész ; többen elvonultak a' vész elöl, — mások, mint Béza, Wolmár, Lefevre, hallgattak. Calvin magasabb erőtől ragadtatva meg, minden ve­szélyek 's ólálkodások daczára munkájához kezd. — Ez időben titokban tartogatták az évangyél­miak, összejöveteleiket, Calvin mindenütt velők, tanítá 's lelkesíté őket. Nyilvános helyeken is föllépett, szónoklatokat tartott; de nem is maradt el az ellenségek ólálkodása; a' parlament titkon 's nyilván cselszövényeket tervezett ellene. Azt mondja Béza, hogy az ö párisi mulatása hason­lít Luther vormsbani mulatásához : mindkettöjö­ket, az Istenbe vetett erős hit őrizte 's tartotta meg. Ebben az időben adta ki Margaretha navarrai királynő, „a' bűnös lélek tüköré" czimü mun­kácskáját, ez Bédát, 's az egész Sorbonnet any­nyira felingerelte, hogy ez ellen nemcsak nyil­vánosan nem szónokoltak, hanem egy színházi előadást terveztek ki, mellyben Margaréthát egy királynő képében szerepeltetik, ki nöszokás sze­rint szövéssel, fonással, varrással, főzéssel fog­lalkozik. Calvint egy furiának festik, ki a'király­nőhöz fáklyával közelít, 's arra ösztönözi, hogy a' töt, guzslyot vesse el 's az évangyéliomot ve­gye fel. A' királynő ezt megteszi, 's ebből a' jót is ferdítve tanulja el; majd zsarnoknövé lesz, sok ártatlanokat képzelhetetlen módon kínoz és ül­döz. E1 gúny Calvinba még több bátorságot ön­tött, mint Béza írja, „most már nemcsak a' hívők kis seregében munkál, hanem a' tévtanok ellen nyilvánosan ír és szónokol, bátorítja a' félénke­ket, lelkesíti a' szerencsétleneket, igazságtalanul elnyomottakat : ugy hogy egészen beteljese­dett, mit egy, ezidöbeli pápakatonája írt róla. Ez az ember a' maga tudománya 's könyvei kö­rében, hihetetlen mozgékony 's ingerült, hogy önpártjának ügyét előmozdítsa. Mi néha fogháza­inkat tömve látjuk szegény megcsalatott embe­rekkel, kiket ö elámított, kiket lelkesít, vigasz­tal, kikhez a1 tömlöczbeis eljut tanításaival; mert különös kémjei voltak, kik előtt a' tömlöczök aj­tai felnyíltak, habár a' mi tömlöcztartóink még egyszer éberebbek lettek volna is. Illy utakon tört ö elébbelébb a' mi Francziaországunkat meg­hódítani ; 's miután hajlandók voltak iránta a' szí­vek : papokat hozott be, kiket prédikátoroknak neveztek, kik Paris minden szögletében titokban tanítottak, még oda is eltolakodva, hol a' mág­lyák lobogtak." — Ez guny volna, —- de kér­dem , vonhat-e ez homályt Calvin nevére ? ? ítéljék meg, kik jól látnak és érzenek, de nem az ultramontanismus,sem a'jezuitismus szemüvegén. Calvinnak példája sok meggyőződött lelkeket feltüzelt, kik más kisebb gyülekezetekben taní­tottak, kiket Lutheránusoknak, Hugonottáknak nevwek aamboisei összeesküvéstől. Ezek va­lami toht elragadtatástól áthatva dolgoztak. Né­metország » dtvágyok tüzpontja,mint valamelly lángoszlopra néztek e' helyre, hol már 1830-ban nagy volt a' reformatio győzedelme. Őseik — az albigensesek és valdensesek emlékezete nem ha­gyott nekik nyugtot, — kiindulási reménypont­jok volt, hogy az ősök által megkezdett nagy munkát, mint méltó unokák, bevégezzék; a' Rhe­nuson keresztül hangzott a' vers : „S a g t maii, dass Luther sei schuldig einiger Kettzeraien, —• Ei so muss daan Christus gelbst dieses L a­slers schuldig s ein." A' tanítás, a' nyilvános szónoklat igéje nyügzö bilincseiből ebben az időben szabadulván ki a' népek, a' bibliát már olvasták, sőt olvastak min­denféle vallásos iratokat : „egy legfőbb csapása a' reformatio pallosának a' pápai egyházon mint Görres elménczkedve mondja. Calvin tehát ekkor már mint író is akart hatni; de ifjúi sze­rénysége érzette, hogy még mint rendszeres hit­tudós fel nem léphet; de nem is tartotta tanácsos­nak, hogy egy átalakulás vezére, minek öt tar­tották, középszer, 's jelentéktelen müvei álljon elő, — azért készítette magát institutiójához, — 's azért először egy erkölcsi tartalmú munkával lépett fel. Nagy és dühös levén az üldözés min­denfelé, egyházi beszédet tartott, mellyet nyom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom