Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-02-27 / 9. szám

van, mellyet egyebek élőnek neveznek, de melylyet én éltetőnek szeretnék nevezni, mivel általa van csak életünk, erőnk Róm. 1, 17. A' léleknek élete az a' Jézus Krisztus által Istenben, melly e' földről az érzékiségen is áttörve, kihat a' nagy istenbirodalomba; ez életcsónakunk iránytője, melly mindig egy helyre mutat, oda az igaz hazára; ez a' valódi horgony, 's a" révpart, mellybe kapaszkodik, a' jövő. Nem tévelyeg, nem eviczkelödik, bolondoskodik, fetreng a' bűnben az, ki ez által magát a' földről fölegyenesítvén, Istenéhez kapcsolá. Az már jól tudja 's látja, habár tükör által is., honnan való ö, hová 's merre kell mennie. Ez a' valódi organuma az embernek. Hiszem, hogy ki minél jobban égfelé vette irányát, kiben ez minél erösebb, elevenebb, annak öt érzékiségei is annál nemesebbek; hiszem, hogy ki minél jobban aláfelé irányzá élete módját, kiben a' hit igen gyönge, vagy egészen hiányzik, annak öt érzékiségeire sem lehet támaszkodnia, az önmagát könnyen elámíthatja. Azért hozza elő odafön Strauss a' sinnorgánokat, mivel azon angyal, kiről az idézett helyen szó van, Zakariás, K. János apja, által láttatott 's beszélni hallatott, tehát szeme 's fülébe kelle ütköznie. Ezt ö lehetetlennek tartja. Előttem pedig, miután az istenvilágban a' szellemi erő, lény 's nyilatkozat útjában semmi határt, akadékot nem tudok gondolni, ez sem látszik lehetetlennek azért, mert, mint fejtegetni kezdtem, hiszem, hogy a' mint a' testiség szellemiségünk fölébe emelkedhetik, 's azt bennünk egészen megsemmisítheti, melly esetben ama ^VEV^A TOV &SOV nem sétálgat, röpköd ide lek lényege 's nyilatkozata közt választást tenni nem akar, mert azt jól tudja, hogy valamint a' mi énünk 's hatásunk vagy nyilatkozatunk közt van egy kis különbség: ugy a' sz. lélek 's azon galamb is különböznek egymástól. Véghetetlen a* sz. lélek, 's mindent betölt az, de épen azért nyilatkozhatik mindenütt. Nem kell járnia, mindenütt ott van ö. Csak ha észrevehető vé, láthatóvá akarja magát tenni, kell mintegy megvillannia. Egész magát, mint véghetetlenség, nem teheti oda orrunk elébe, csak hatása 's nyilatkozatának adhat szembetűnő alakot. Hogy pedig a' nyilatkozat épen galamb-ábrában történt, mi megütköző van ebben? Nincs az a' sz. iratban mondva, hogy azon kis fehér állat valóságos galambtojásból kelt volna ki, 's az Isten lelke ugy bujt volna bele, mindenestül, sőt világosan azt olvassuk, hogy annak nyilatkozata csak hasonlíta a' galambhoz : xai elSs ro Ttvevfia TOV ítsov xaTafíuívov w a e t TitQiOTeQciv Mát. 3, 16. 'S a' többi évangyélistáknál is csak a>oei vagy wg találtatik, mi hasonlítást jelent, Nem testesült tehát a' sz. lélek madárrá, nem vett magára galambvért, csontot, hust, tollat, hanem csak ollyan ábrában jelentkezék. Mi ellen ugyan kifogásunk nem lehet, mert tudjuk, hogy az isteni, szent lelki nyilatkozatok mindig hozzájok illő ábrákban, symbolumokban történtek meg. Csóka, lud, pacsirta vagy más madáralak bizonyosan nem illett volna oda. Azután meg abban találni kifogást, hogy a' sz. lélek az égből leszállani, tehát ide 's tova mozogni látszott! Jól tudom azt, hogy csaknem végkép barmokká válhatunk, még csak külsőképen hordozván magunkon emberiségünk billeget: ugy viszont a' hit által fölébresztett szellemiségünk is annyira föleinelkedhetik, hogy bennünk az az anyagiságot majd egészen semmivé teheti, melly esetben már e' földön inkább égiek, mint földiek, a' szellemi nyilatkozatok látása vagy hallására is alkalmasok lehetünk. Hát Zakariás, kiről irva van Luk. 1, hogy az Isten elölt igaz vala, 's az L^r minden parancsolata 's rendelésében feddhetetlenül élt, nem tarlozhata-e azok közé, kik megmosattak, szenteltettek 's igazítattak az Isten lelke által? 1. Kor. 6, 11. De menjünk tovább. I. B. 2. Ahsch. 2. K. 376-ik lapján ezt olvassuk : wie ist es mit richtigen Begriffen von dem heiligen Geiste, als der göttlichen, Alles erfüllenden Kraft, zu vereinigen, dass sich derselbe, wie ein endliches Wesen, von einem Orte zum andern bewegen, und vollends gar in einer Taube sich verkörpern solle ? Vegyük csak jól figyelemre a' dolgot. Itt t. i. arról van szó, hogy mikor Krisztus a' Jordánban megkereszteltetett, a'megnyilatkozott egekből az Isten lelke galamb-ábrázatban reá szállá. Strauss abban ütközik meg,hogy a' véghetetlen szent lélek hogyan járhatna egyik helyről másikra 's pedig, mi több, galambbá testesülten ? Ö tehát a' sz. lé's oda, de azt is tudom, hogy más az, miként történik a' nyilatkozat, más az, kiknek történik. Szellemileg, nem anthropomorphistice megy az végbe, de emberileg fogjuk azt föl. Annak jelenete, meg emberek általi fölfogása közt különbség van. A' fölfogásban, vagy annak kifejezése 's megmagyarázásában földiségünk- 's végességiinknek mindig van nagyobb kisebb része. Endlich aber, dass Gott menschlich articulirte Töne in einer bestimmtenn Landessprache von sich gegeben habe, hat maii mit Recht abenteuerlich gefunden, olvassuk ugyanott. Itt látszik még jobban, mennyire ferde egész magyarázati modorunk. Már annyira bezártuk magunkat az érzéki világba, hogy orrunknál tovább épen nem láthatunk. Isten Krisztus keresztelkedésekor így szól : „ez az én szerelmes fiam, kiben megengeszteltettem." Ki hihetné ezt? így kiáltanak sokan. Igen! az nem hiheti, ki így okoskodik: ki e* légkörben beszélni akar, annak ollyan mellre, szájalkatra van szüksége, millyennel mi emberek birunk, 's ki épen zsidóul akar szólani, annak vagy zsidóul születnie, vagy legalább tanulnia kell, 's avvagy mindezt az Istenről föltehetjük-e ? Nem! ez abenteuerlich! Valóban magam is azt mondom, abenteuerlich, de nem azt hinni, hogy Isten szóla 's pedig zsidó nyelven, hanem az is-