Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-07-04 / 27. szám

(nemcsak protestáns) szempontból is lehetne ellene kifogni, *) nem találok benne vallásosan, vagy társadalmilag, vagy történetileg kárhoztatni valót. Hasonló módon katholikus keresztyén szempontból kibékítene engem F. úr könyve is nagyobb részint. Mert ha elvileg eltérő, söt történetileg meg sem állható is sok helyütt a' felfogás 's előadás : de legalább nyugodt 's nem sértő, 's különben is csak elemi. Es ha a' traditio's askesis, Péter fejedelemséged helytartósága s a'hierarchiai szerkezet és érdek azon fötényezök, mellyek itt szülik és viszik a' történeti adatokat: de mind ezeken szerző állópontjából, már fel nem akadhatni, mink pedig e'részben mind a'históriai, mind a' hitbeli igazsággal tisztában vagyunk. Hanem az I rész 4-ik szakasza („Luther eltérésétől jelenkorunkig ") a' többitől feltünöleg eltérő szellemű, kivált pedig a'32—34 §§ merő fonákság és mérges indulatoskodás. A' reformátorok jellemzése egész az aljasságig sülyed ; a' reformatio keletkezése 's terjesztése a1

legocsmányabb forrásokból származtatik, a' protestantismus egész valója hamisság, ámítás, önkény, erőszak ?s fertelemnek, — valóságos fúriának — torzittatik 's mindez valóban sajátságos ügyességgel, azaz kevés, de ollyforma vonással, mint mikor a' nevető alakból sirót, deli hölgy-képből torzbajuszszal ijesztő vázt 'stb. lelkesült férfiból eszeveszett őrjöngőt csinálnak a' pajzán gyermekek, vagy ha egy pohár tiszta italba néhány fekete inéregcseppet vegyit valaki. De lássuk magát a' szerzőt. „A XVI. században az anyaszentegyházon nagy sebet ejtettek Luther, Kálvin, Zvingli és Henrik Király, kik lázas szenvedélyükben azon ürügy alatt, hogy visszaélések történnek, megtámadták az egyház tekintélyét, bőszült hevökben kitűzték a' lázadási zászlót és csábító Ígéretek (?) által többeket elámítván, elválni kényszerítettek azon egyháztól, mellynek köszönik létüket, (!) szabadságukat" (?) . . . Luther rövid életrajza végén ez áll és sem több, sem kevesebb : „Az egyház kebeléből kizáratott. Ezen kárhoztató gyalázat nem törte meg a' hitehagyott Luthert, hanem megszeretvén Bóra Katalin nevü apáczát, a' kolostorból feleségül vevé és mindenkinek becsüle*) A1

többi közt p. o. ezen elv ellen : ,,hogy mindenkinek (kinek? Evang1

. keresztyénnek?) szabadságában kell állania, Istent 's Jézust ugy tisztelni, mint a k a rj ® úgy szintén azon nézet 's irány ellen, melly szerint szerző előtt főbb dolognak látszik a1

protestantismus, mint az evangelismus,'s hitünk, vallásunk körül csaknem főbb szerepelok a' restaurátorok, mint a1

fundatorok; miért is aztán nincs csodálnivaló, ha új-hitűek- 's vallásuaknak, csak Lutheránusok v. Kálvinistáknak tartatunk, holott a-1

mi büszkeségünk az, hogy az egyedüli igaz mesterhez és eredeti kútforráshoz, igaz, ama jeles férfiak segítsége által, Yisszahelyezteténk. Mi csak külsőleg t. i. megtámadó kényszerítések ellen 's historice vagyunk protestánsok, de belsőleg, érdemileg, positiv-vallásosan, nem mások, mint ős evangyéliomi keresztyének. V. A. téli csorbát ejtett; nyilván kimondá: a* keresztyéneket joggal semminemű törvények, akár emberektől, akár angyaloktól származzanak, nem kötelezik, ha csak ők nem akarják, mert mindentől szabadotk vagyunk. Meghalt 1546-an". Hasonlókép jellemezvék Zvingli és Kálvin,; az angöl Henrrk pedig a' reformátorokkal egy fokon. Ezen illy charakteristika után röglön így elmélkedik sC szerző : „magától ötlik föl már itt a' kérdés, vájjon Luth.újítása vagy Kálviné igazán javítás volt-e? 'S erre felelhetünk a' rotterdámi Erasmus szavaival : „Senki sem vette fel a' reformatiőt , kit az roszabbá nem tett volna. Micsoda evang. sarjadék az, mellynél semmi sem lehet feslettebfe, semmi sem lázítóbb? ... A' dobzódások, fajtalanságok sokasodnak; oda a' törvény, oda a' fenyíték; a' nép kitöré a1

járomszöget és elöljáróinak nem engedelmeskedvén, nem hisz már senkinek. Több istenfélő jámborságot találok egy katholikus jó püspökben , mint az újítókban valamennyiben egyült véve." — (De micsoda auctoritás és jellem ezen Erasmus , kérdezzétek csak az egyenes és nemesszivü Hutten Ulrikot!) A* reformátorok nem javítottak, söt veszedelmes és ragályos mirigygyei özönlötték el az országokat, mert a' szentségeket kevesítették , az imádság erejét 's a' holtakkali viszonyt, tagadták 's kiragadták a' hivők kebléből azon vigasztalást is, mellyet a' munkás felebaráti szeretet önt a' jótékony és résztvevő szivüekbe." (Quid hoc?) Megint Erasmus szavai Lutherhez, hogy ö felfuvalkodott, szemtelen, veszekedő eszével az egész világot felrázza veszélyes marakodással, a" gonoszokat zenebonára fegyverezi fel s a' t. De másodszor L. és K«. azért sem javítottak, mivel előidézték a vallási háborúkat, mellyek az egész világot lángba borították. (Ez csak amúgy axióma gyanánt van oda téve; mi ellenben Phaedrus báránya-és farkasára gondolunk a pataknál.) Harmadszor : „a1

reformátzió saját keblében inkább szaporító, mint fogyasztá a' visszaéléseket, mert Luth. maga is, (ime most ö is tanúság és auctoritás!) igy nyilatkozik : most hét ördög űzi az embereket, míg előbb csak egy ült bennök, ugy hogy az evangyéliom derült fényénél (I) csak még önzőbbek, szemtelenebbek 's gonoszabbakká lettek, mint a' pápaság alatt voltak." Szép fogás az is mikor záradékul Tertullián szavai alkalmaztatnak a' reformátorokra : ,,oh ti tudós hiltanítók, tehát míg a' XVI. század óta a' ti világosságtok fel nem tünt, addig sürü homály födte-e a' keresztyénséget?... Ti reátok, Luth., Zwin. és Kálvinra várakozott-e az Úr, hogy segítsétek a salakból kitisztítani evangyéliomát ? Míg ti nem keletkeztetek, annyi századokon által a' sok ezer meg ezer jámbor szent katholikusok. . . mind tudatlanok voltak-e, az egész egyház tévelygett-e, bálványozóvá lett-e? Bátorkodtok-e illy káromlásra megnyitni szátokat Krisztus ellen? 's a' t."