Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-07-04 / 27. szám

ki, azért, hogy a' népet, köréhez képest, értelmes és ügyes polgárrá, főleg vallásos-erkölcsü ke­resztyénné neveljék; mert a'nép boldogsága nem annyira értelme, mint inkább vallásos erkölcse által föítételeztetik. A' tanítás nem abban hatá­roztatik, hogy pusztán tárgyismerettel bírjunk, vagy ismerjük a' tanulmányok tanmódszerét, melly magában foglalja a' sajátlagos tanmódot, tanme­netet, tanalakot és tanlelkületet, valamint a' tan­eszközöket is. A' nép képezésének, miként emlí­tém, legnevezetesebb kelléke a' vallásos erkölcsi nevelés. Már pedig értelmesen, ügyesen és val­lásos erkölcsiséggel képezni csak az tudhat, ki maga is illyenné képeztetett. Es igy a'népiskola­tanító-képezdék föladatából annak szükségessége önként következik. 28. A' népiskola tanító-képezdék föladatát megfejtő tantárgyak. A' népiskola-tanító-képezdék tantárgyai körül meg kell különböztetni: 1) A' tanulmányt mint tartalmat, 2] annak tanmódszerét mint alakot, végre 3) a1 kettőt egyítö mindkettőre viszonyuló sajátlagos neveléstant. I. A' népiskola-tanító-képezdék tanulmányai. 1) A' vallástan, még pedig ennek inkább er­kölcsi, inkább gyakorlati oldala, millyenek a) a' bibliai történetek, b) a1 biblia vagy szent könyv története, c) a' vallás katechismusi foka vagy a' hit és erkölcstani igazságok fölfogása, 's azok­nak a* szivbeni meggyökereztetése, d) a' ker. egyház története. 2) A hazai nyelv széles értelemben, melly ma­gában foglalja: . a) A' szemlélés és beszéd-gyakorlatokat,me\y­lyek végre gyakorlati lélek- és gondolkodástanná emelkednek. b) Az olvasástant az ügyes, értelmes és szép­tani fokokon emelkedve. c) Az irástant, az ügyes, szép és helyes irási fokokon emelkedve. d) A' sajátlagos hazai nyelvtant mind alaki, mind gondolkodástani,mind életirányú tekintetben. 3) Mértan, még pedig mind a' szám-, mind a' iérmértan, mindkettő alaki és gyakorlati irány­nyal együtt. 4) Téralak- és rajztan. Mindkettő alaki iránynyal és előkészületül az Írástanításhoz, az utolsó a' nép életéhez mérendő gyakorlati tekin­tettel. 5) Anyagi tanulmányok : a) SajáClagosan an^ag-é tanulmányok, millyenek : a' természetvilági ta­nulmányok közöl a) a' természetrajz és termé­szettan ; az embervilágiak közöl a' földrajz és történettan, mind a' négy tanulmány a'nép életé­hez mérendő terjedelemben és iránynyal. b) A' gyakorlati tanulmányok ismét a' természet-világra vive a) gazdaság - és házi műtan, az embervilágra /S) hazai polgárzatrajz és törvénytan; a1 két első a1 nép életéhez mérendő gyakorlati tapintattal, a* két utolsó olly nézettel, hogy a' köznép köteles­sége mellett jogait is átlássa, 's ezzel is sorsávali megelégedésre neveltessék. 6) Ügyesítö eszközök a) a' zenészet mind isteni énekek, mind világi-irányú dalok, mind eszköz­zenészet, hegedű és íoleg zongora-tanítás által; b) testgyakorlat. Az előszámlált tanulmányokat nemcsak ismerni kell egy népiskola-tanítónak, hanem főleg kell ismerni ezek tanmódszerét. És igy íl. Az oktatás és módszertan a1 népis­kolák tanulmányaira irányozva azon nevezetes tudomány, mit a' népiskola-tanítónak, mint tudo­mányt, teljesen ismerni kell. A' tanulmányok és oktatás 's módszertan is­merete ismét nem elég a' népiskola-tanítónak, mert ö, miként minden tanító, nevelő is egyszers­mind, ö tanítva nevelni és nevelve tanítani tarto­zik; annyival inkább, mert még épen nevelendő egyénekkel, sajátlagos növendékekkel van dolga. így III. A' sajátlagos neveléstan az, minek föelveit a' népiskola-tanító teljesen átsajátítni tartozik. 29. §. A' népiskola-tanító-képezdék osztályzata. Ha a' föntebb előszámlált népiskola-képezdei tanulmányokat fölelemezzük, azokat a* képezde föladatának megfejtése irányából, miként a' nép­iskolák tanulmányait, három nagy ágra osztályoz­hatjuk, úgymint: a) inkább alaki, b) inkább anyagi, c) gyakorlati irányú tanulmányokra. Ezek szerint a' képezdébeni tanulás-idö is három év leend. Az első évben az inkább alaki képezésü tanul­mányok birnak tulsúlylyal. A' másodikban az anyagi és gyakorlati tanul­mányok taníttatnak. A1 harmadik egészen gyakorlati év, mellyben a' végzett növendékek, a' nevelés és oktatástan tanára fölügyelése alatt, mint gyakornokok, az osztály tanítója jelenlétében pedig mint segédek, tanítanak 's gyakorolják magukat fölváltva a' ta­nításban, ugy hogy semmi tantárgy el ne marad­jon, mellyben mindenik növendék a' gyakorlati tanítást meg ne kísértené. Jegyzés Ezen három éves pálya azokra nézve terveztetik, kik állandó tanítók lesznek. Egyéb­iránt, a' kecskeméti és n. körösi iskolák viszonya tekintetéből, a' fentebb előszámlált tanulmányok ugy taníttatnak's a'gyakorlati tanítás is ugy ren­deztetik, hogy azok, kik, mint akár segédek me­nendenek vidéki iskolatanítóságra, akár ugy-ne­vezett akadémiai promotiokatfogadandnak el mint tanítók, — feszült szorgalom és magános olvasás mellett, mind a' gyakorlati egy, mind az elméleti két évet egy év alatt N. Körösön bevégezhessék, a' segédek csak azon tanulmányokra irányzólag, mellyeket tanítandanak, millyenek főleg az ol­vasás, irás, számolás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom