Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-06-20 / 25. szám

lopva kereszteltették Ilotykán, mert különben csak a' Jesuitákkal volt szabad kereszteltetni, esket­tetni, temettetni, 's minden kath. szertartásban részt kellett venni. De meghalván egymásután az egyház üidözöi, u. m. I. Rákóczi Ferencz 1674-ben, az anyja Bátori Sófia 1681-ben, Rákóczi özvegye pedig Zrínyi Ilona, Tököli Im­réhez menvén nőül, ki nemcsak pártfogója volt a* protestánsoknak , hanem maga is protestáns, ezen kedvező körülmények közt, csak hamar éledni kezdettek a' reformátusok, ugy hogy még azon évben, mellyben föüldözöjök meghalt, pa pot, a' következőben pedig, gyermekeik tanítása végett, tanítót is hoztak. Hernád Némethi Gergely, Lórántji Susána fe­jedelemnö költségén tanult külföldön, különösen Ultrajectumban. Hazajővén, gönczi pappá lett,de ezen hivatalából ama gyászos 1671-ik évben ki­űzetett, 's Erdélybe vonta magát, hol küküllővári prédikátor volt 10 évig. 1681-ben pedig, visz­szatérvén Magyarországba, a1 pataki egyház fö­predikátorává tetetett. 16S2-ben pedig az egy­ház , gyermekek tanítójául Debreczeni Ember Pált hívta meg Debreczenböl, ki is majd a' kö­vetkező évben második pappá választatott és fel­szenteltetett. Az egyház már 1682-ben minden elfoglalt javait visszanyerte , a1 vártemplom is visszaadatott, 's 1683 ban julius 12-én tartatott benne az első tanítás a1 122-ik zsoltárból, Tököli Imre és Rákóczi növendék fiainak jelenlétükben. De ezen szerencsés állapot a' Tököli szerencsé­jével együtt elenyészett. Miután ugyanis Caprara császári vezér 16S5. oct. 31. a' várat visszafog­lalta, a' Jesuiták Bécsből azonnal olly parancsot eszközöltek, miszerint a' vártemplom 1686-ban decemb. 5-én ismét elvétetett és a' Jésuiláknak adatott, a' papok a' várbeli parochialis házból ki­űzettek. Föüldözök voltak Palsits János jesuita páter, és Klobusiczki Ferencz alispán, convertita. 1687-ben április 24-én a1 collegium is újra el­vétetett, és a' diákok Csécsi János professorral Gönczre vonultok, hová Némethi Gergely is, most második évben, meghivatott papnak. De itt sem maradhattak békességben, mert a' Jesuiták Gön­czöt magokhoz zálogosítván 1695-ben, mind a' diákokat , mind a' tanítókat kiűzték. A1 tanulók Csécsi Jánossal Kassára költöztek, Némethi hová ment, nem tudni. Meghalt 1705-ben. Debreczeni Ember Pál. Született és tanult Deb­reczenben, 's nem levén Patakon diákok, az egy­ház 1682-ben gyermekek tanítójául hozta ki 's tanított is a' collegiumban némelly Erdélyből visz­sza-szállongó diákok segítségével, mignem a' következő évben második papságra felszentelte­tett. 1634. pedig a* belga főiskolákat látogatta meg, honnan visszajővén, 1686-ban ismét pataki pappá lett, és viselte ezen hivatalt mintegy 8 évig, sok viszályok közt. A' reformátusok ismét és vég­képen megfosztatlak a' vártemplomtól,'s az isteni tiszteletet a* város félre-esö részén épített szín­ben gyakorolták. De majd ezen hajlékot is leron­tatta páter Kis, 's D. Ember Pál néhányszor meg­zálogoltatott, sőt több izben fogságot is szenve­dett, míg végre kiűzetvén, Hotykán vonta meg magát, 's a' városban a' refor. isteni tisztelet ke­ményen megtiltatott. Ezen hotykai nyomorúságos helyzetből vitetett D. Ember Pál 1695-ben Lo­sonczra, hol hat évig folytatta hivatalát, innen pe­dig 1701-ben Szatmárra hivatott. De itt sem ma­radhatott békében, mert harmadfél év mulva.pap­társával 's a' professorokkal együtt kiűzetett, a* templom felgyújtatván, lerontatott. *) Visszatért ö ekkor hazájába és ott predikátoroskodott két évig, de, közelgetvén Debreczenhez az ellensé­ges tábor 1705-ben, ismét a' zemplini egyház­megyébe vonult, hol liszkai pappá és egyszers­mind conseniorrá is tétetett, 's itt halt meg sok viszontagságai után 1710-ben. Megemlítendő itt az is, hogy, egyetlen leánya után, ki Paksi Szath­mári Mihály elsőbb tokaji pap, mí<jd később maros­vásárhelyi, 's végre pataki professorhoz ment férjhez, száz évek alatt, Szathmári néven, 3 su~ perintendens, 4 híres pap ós 3 professor mara­dékai voltak. — Munkái: 1. Dissertalio theol. de decem Aegypti Litteralis et mys­ticae plagis etc. Fraueqverae 1686. 2. Boanerges , azaz, elmélkedések a' XXIX. Zsoltárra. Debr. 1698. 3. Szent Siclus, az az^ünnepi predikátziók. Kolosvárt 1700, 4. Garizim és Ebal, az az, a'decrelomról való elmélkedé­sek. Kolosv. 1702. 5. História Eccl. Refor. in Hungaria et Transylvania edif. a"1 Frid. Lampe. Traj. ad Rhen. 1728, mellyel magának a' refor egyházakra nézve halhatlan érdemet szerzett. Folytatta ezen egyháztörténetet egész 1700-ig, söt töredékesen egész 1709. Miután kidolgozta, közlötte Csécs\ János pataki professorral is —Ki folytatta 1725-ig, nem tudni. Örökösei elküldölték Lampéhoz Ultrajectumba, ki azt, saját neve alatt, kiadta: — csak az a1 kár, hogy elobeszéde ki nem jött, melly szinte érdekes adatokat szolgáltathatott volna. Gönyüi Pocs Péter. Tanulását Erdélyben kez­dette a' Patakról Fejórvárra költözött collegium­ban, majd a' Tököli idejében ismét emelkedő pa­taki iskolában Csécsi János tanítványa lett, 's alatta 1689 ben a1 Gönczön bujdosó collegium seniora, azután rimaszombati rector. — A' külföldi isko­lákból haza-térvón, 1696-ban lett pataki prédiká­torrá, miután, D. Ember Pálnak Hotykáról Lo­sonezra költözte után, mintegy fél évig, sem Hoty­kán, sem Patakon nem volt a' patakiaknak pap­juk. 0, bár istenitiszteletre ki kellett járnia a' néppel Hotykára egész 1703-ig, ben-Iakott a' parochián. Lehet, hogy szelíd és eszélyes ma­gaviselete által nyerte meg a' Jesuitákat, melly­nek nevezetes példáját mutatta 1697-ben, midőn ama nevezetes Tokalyi Ferke az újhelyi vásárban lázadást indítván, a' vásárt szétverte, kizsákmá­nyolva valakiket kalapban talált, mint nem ma­gyarokat ölette, és egy éjjel mind a'pataki, mind *) Lampe 1. 619.

Next

/
Oldalképek
Tartalom