Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-17 / 3. szám

teremben magatoknak, ésmelté az egyetlen pász­tort ! Háromszáz darab birka is elég egy juhász­nak, ki csak felvigyáz nyájára és nem eteti azt: hát még 300 gyermek, kik közöl sokat beszélni Isell tanítani elébb, hogy utóbb valamit értsen, 's Irík különös tanítást és nevelést kívánnak, meny­nyivel nagyobb nyűg egy szegény tanítónak? És csak békével dolgozhatnának tanítóink, ez mégis valamennyire tűrhető volna : hanem hol a' tem­plomba, hol a' temetésre szólíttatnak; és még ez sem elég, hanem éjszaka, midőn a' jövő napra festi erőt kellene gyüjteniök, halotti versek ka­lapálása mellett kell virasztaniok, a' mi termé­szetesen nagyon fontos vállalat, mert fél ívnyi sürün össze-vissza karmolázott atyafiságot kell nekik hamarjában, quasi ictu fulmineo, összefér­czelniök, miért egy váltó forintból álló tisztességes honorárium jár; ehez még a'téli napok rövidsége is járúl. ítéljen már ezekből az elfogulatlan olvasó, ha vájjon lehet-e, illy pogány helyzetben, a'leg­nagyobb megerötetés és ügyesség mellett is, a' kijelelt hivatásnak kellőleg eleget tenni ? — A' mi tehát ezen indítvány életbe léptetése után, leg­elsöbben teendő volna, az, szerintem, reáliskolák­nak létrehozatala, — ugy szintén kántorok meghí­vása, különösen ezutósó. Kántorokra van,uraim! mi nagy gyülekezeteinkben szükségünk, kik a' templomi szolgálatot végezzék, temetésekre jár­janak, verseljenek, az iskolás-gyermekeket a' mostaninál rendezettebb, kellemesebb éneklésre tanítsák, és így a' kik a' harmóniát is létesítsék körünkben. Mennyivel jobban fognának akkor megfelelhetni rendes tanítóink feladatuknak, mint azt mostani, gyakori elvonattatásuk mellett tehe­tik ? noha szorult állapotukhoz képest, sok helyen igy is felülhaladják a* várakozást. A' nép is mennyire fogna lelkesülni csak egy ének halla­tára is ? Valóban, hogy mi nagy egyházbeliek nem épen azon a1 fokon állunk, a' mellyen állhatnánk, annak egyik oka abban is rejlik, hogy nincs jól rendezett énekes-karunk. Az énekszó, mint tud­juk, ha jól rendezett, varázs erővel hat az ember kedélyére; a' kemény szivet lágyítja, a' földhöz szegezett elmét mennybe ragadja, a' lassú aka­ratot ösztönözi, az ingadozót erősíti. Sok meg­átalkodott bűnös, kín sem a' fogház, sem a' bot többé nem fogott, megtérési könyeket hullat, — sok kegyes és istenfélő ember angyalok társaságában véli magát, — sok fukar kész szívvel megoldja bő erszényét, midőn valami szívhez szóló egyházi éneket véletlenül meghall; 'smeg kell vallanunk, hogy hol illy ének hallik, ott a' silányabb beszéd • 3s nagyobb hatással bír, mint a' legjobb ott, hol a' ferde énekszó az embert mindjárt elöljáróban szét­hangolja, elkeseríti. 'S miért épen,a'mi legnagyobb, mi több, tótajkú egyházaink azok a' szerencsét­lenek, mellyek eféle énekes karokkal nem dicse­kedhetnek ? Tán bizony nem telnék ki illyesmi a1 tóttól, ki minden szép 's jónak megtanulásában már általában is bámulatos ügyességet szokott ki­fejteni? Ki hihetné az ellenkezőt? holott törté­netileg való, mint a'tapasztalás is eléggé igazolja, hogy a' tótnép dalos nép; sőt azt mondom, hogy ha népünk e' részben csak némileg is oktattatnék, aligha mérkőzhetnék vele más. Példa erre Dréno. Vagy pedig nem érdemlenék azt meg roppant gyülekezeteink, mellyek, mintnagy test, különben is nehezen mozdulnak, hogy e' részben serkenté­sül 's hatásul kissé több gondot fordítanánk a* mostaninál reájok? miután mind magunktól köz­vetlen, bokros bajaink miatt, úgysem telhetik illyesmi. íme, barátim! csak ezekből is könnyen átlát­hatjátok, mi volna legelsöbben teendő, ha az arány­lagos egyházi adó elvileg mindnyájunktól elfo­gadtatnék, és egyszersmind akként, a' mint már említettem is, életbe-léptetnék. Több e'féle ada­tokkal is szolgálhatnék még, ha nem kellene tar­tanom attól, hogy már eddig is áradoztam. Sza­badjon tehát reménylenem, hogy mit a' lelkes, ki­türö Elekes András és Hajnal Abelmok Békésen, Juhász Benjámin ur Öcsödön helv. hitv. egyhá­zaikban már dicsőségesen befejeztek, én e' czik­kemben ujolag fölmelegítettem, azt utánam több tárgyavatottabb tiszltársaim még mélyebben fog­ják kimeríteni. S ha Isten azt engedné érnem, hogy az 1847-ik esztendőben bő áldást szemlél­hetnék, s hozzá téve egyszersmind, azt is el­mondhatnám: íme, Uram ! szent földedet is meg­áldottad, testünk és lelkünk egyiránt betelt áldá­saiddal!: soha ennél, ev. paplétemre, Istenemtől nemesebb jutalmat ez életben nem várhatnék, de nem is várnék: mert tudom azt az egyet, hogy így régóta betegeskedő egyházamnak felüdülése el nem múlhatnék, annak újjászületése pedig belém szinte új életet fogna lehelleni. Isten az ö ke­gyelme által minket ugy segéljen! Horváth Sámuel, tót-komlósi ev. lelkész. I £ k o 1 a- 's n e v e 1 é s-ii g y: 8"r»^|»araufliai tervem íi^yélien feielet E. Ií. lir észrevételeire V* BT, T. úr véleményére. (Vége.) Miután feleletemnek eddig közzétett részében elvitázhatlanul bebizonyítám: I. Hogy honunk jelen átalakulási szakában ideiglenes és nem holtig szolgálandó tanítókat alkalmazni alsóbb iskoláinkba, mind az europa-, sőt világszerte tapasztalható, rajtunk pedig épen zsarnoki nyomást gyakorló anyagi körülmények igénylik, mind a' tanítók ideiglenességéből nem­zetünk kivált köz- és alosztályának költség- nö­vesztés nélküli müvelését eszközlö szellemi hasz­nos eredmények javallják; II. Hogy az általam tervezett praeparandia, a' benne képzendő ideiglenes tanítók személyében*

Next

/
Oldalképek
Tartalom