Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-10 / 2. szám

nyok tanszékébe, mint rendes tanár, beiktattatott. — Illy minőségben működött az éltét közjóra szentelt férfi, ritka hüséggePs lankadni nem tudó buzgósággal csaknem félszázadig, és pedig hivatala három első évében, mindhárom nemii tudománynak együtt — majd miután a' philosophiai tanszék ltülön önállásuvá tétetett volna —magának a'mathematikai és physikai kathedrát tartván meg — a* többi időben, ezen két tudománynak tanításában; e' közben egy ideig a' franczia nyelv oktatásával, néhány évig az alsó iskolákrai felügyeléssel,'s mint felszentelt pap, többször szent szolgálatok teljesítésével is megbízatván. — A' közszolgálatok hü végzésében épen ugy, mint az irodalmi pályán egyiránt jeles férfit, érdemeinek méltánylása jeléül, szives készséggel tiszteié meg, elébb ugyan a' jénai természet- és ásványtudományi társaság, utóbb a' magyar akadémia levelező tagsággal; a' helv. hitv. tiszántúli főt. egyházkerület 's debreczeni nt. egyházmegye pedig, mint szinte tek. Bihar, Szabolcs és Bereg megyék is örömmel füzék öt táblabiráik szép koszorújába. Illy sokszoros közszolgálat terhei 's ennyi megtiszteltetések között futá ő. hasznára a' tudományos világnak, 44 éven keresztül professori pályáját, az 1839-ik évi augustus végéig, a' midőn a' különben lélekben még mindig erős és eleven í>reg érzé, hogy a' hosszas idő alatti feszített munkásság miatt elgyengült testnek nyugodalomra van szüksége. Nyugalomra Iépe azért,— mit saját kérelmére meg sem tagadhatott a' sokat használt szolgától az iskolai felsöség: de a' dús tapasztalásokkal 's bölcs tanácscsal gazdag öregnek továbbra is fentartaték 's használtaték a' szükségesekbeni szolgálata, mit is, hogy a' boldogult milly hűséggel 's készséggel teljesíteti^ közönségesen tudva van. Isten, az Ő hiveit — kiknek a1

köz- és szentúigyek körüli buzgóságátlátja —nem hagyja magán- éltök folyása alatt is áldás nélkül. És ezért Boldog vala család-körében is, tiszteletünk méltó tárgya. Elmaradott kegyes özvegyével, n. Dömsödi Zsófia asszonynyal, még az 1796. év sept. 14-én kelve páros életre, e' házassági szövetkezésnek 50 éven felül még három hónapra is terjedő egész ideje nem egyéb vala, mint a' kölcsönös szeretet 's hűség alapján felépült boldogságnak kimeríthetlen tárháza. 'S ezen házassági élet legszebb áldásától — az öt figyermek közöl — elbocsátá ugyan maga előtt Dániel és József gyermekeit, de éleiben levő három u. m. Jakab, Ferencz, Antal— az irodalom és hivatalok pályáján •egyiránt ismert, becsült — fiának szemlélete, 's érzete annak, hogy ezekben 's ezek által a' Sárváry név dísze maradandó leend, csak édesen jutalmazható a' gyermekei növelése körül is páratlan gondossággal fáradozó édes atyát. Illy mind köz-, mind magán dolgaiban egyiépen hü öreg messzire terjedt pályafutása végén nyugodtan várhatá's várá az enyészetet, melly is — hogy ezzel is tetézhesse boldogságát — csendesen lepte meg élte 82-ik évében, dec. 19-kén, esti 5 — 6 órakor,'s igy mulék ö ki napszállat táján szelíden, hasonlítva a' távozó naphoz, melly leáldoztával is vidáman terjesztgeti sugárait az általa boldogított földre.—Ugy van! boldogítva volt a' kimúlt által is, még pedig soká boldogítva családköre, boldogítva a' tudományos nagy közönség. És mint sokszorosan boldogítónak, igy sóhajtnak áldást hamvaira bánatos özvegye 's szeretett fiai, unokái's vele közel és távol rokonságban levő több uri családok. Igy sóhajtnak áldást hamvaira barátai, ismerősei, közelebbről a' vele huzamos ideig hivatalkodó szolga-társai, a' helv. hitv. debreczeni tanári kar. — Igy sóhajtnak áldást hamvaira a' helv. hitv. tiszántúli egyházkerületnek e' debreczeni főiskolából kikerült tudományos férfiai, kik közöl alig van már valaki, a' ki a' boldogultban felejthetlen jó tanítóját ne tisztelné, ne emlegetné. Igy mondanak reá áldást a' magyar haza különböző vidékein elszéledett volt kedves tanítványi, — igy mond reá áldást az iskolai ifjú nemzedék, 's a' müveit tudományos emberiség, — ő reá, kinek -— valaminlhogy végső irata szerint utolsó leheljeiével is mindnyájunkra áldási zengett ajkairól, — nem lehet máskép, minthogy nálunk is mindnyájunknál áldásban maradjon jó emlékezete !!! Itt következik a' boldogult által készített autóbiographia 's illetőleg epitaplúum: Hic ja cet Paulus Sárváry,Johannis Sárváry verbi Dei Praeconis et Juliannae Munkácsi , nobilis et piae faeminae altér hoc nomine filius, natus Piskoltini in Cottu Bihar 3-a octob. 1765; doctus prima literarum elementa a Palre, mox per aliquot menses S.-Patakini, scholas grammaticas et Humanitatis annis quinque continuis Debrecini, item studia quae ad Philosophiam et Theologiam spectant — si intermedios duos Iíesmarkini exactos exceperis — ibidem annis decem etmensibus sex. Inlerea variis functus officiis, puta: LingvaeGermanicae, Rhetoricae etPoéticae docentis pub!ici,ultimum senioris et simul Históriáé universalis, nec non Iiteralurae graecae et latinao Lectoris. His omnibus anno 1792 mense septembri defunctus ad Cafhedram Mathematicam et Phvsicam invitatus, accelerato cursu Gottingam mense novembri attigit; hicque per duos annos cum dimidio auditis doctissimis illustrissimisque viris : Kaesfnero, Lichtenbergio, Seyferto, Gmelinio, Beckmanno, Hofmanno, Federo, Meinersio, Buchleio, Gatterero, Spitllero, Heynio aliisque, die 9-a Maii 1795. gradum doctoris philosophiae adeptus, sex menses solidos continui* per Germaniam, Angliám et Hollandiam itineribus liferariis impendit. Redux in pátriám anno eodem die 23-a novembris in illuslri collegio H. C. addictorum debrecinensi in pabl. et ord. matheseos, physices et philosophiae Professorem