Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-05-02 / 18. szám

törvényhozót is a' körülmények biztosítják a' szemrehányás ellen: a'nevelés sem szabály, sem körülmény által nem szabadúl a' megérdemlett kár­hozattól, ha czélját elvétette. Az életre készít if­jakat az iskola , miért is járjon az élettel! igy hangzik a' leghatályosabb követelés,mellynek nem hódolni annyi, mint a' közszellem ellen feltámadni. Mégis nem sok kell annak belátására, hogy az élettel vivni is köteles az iskola, 's annál eröseb­ben víni, mennél inkább átlátja, hogy nem igaz, hanem álérdekei kerültek fölébe a' szellemnek Soha, de soha nem szabad megfeledkeznie, hogy ö a' földnek sava, 's hogyha a' só megizet lenül, mivel sóznak majd? Az egyház, 's itt csak a' protestáns egyházat értem, magok a' hívek ál­tal tartatván, kik mint protestánsok, az egyedi belátást törvénynek nézhetik, — nem kevésbbé áll örökös harczhan mindenféle érdekkel. *S mind a' mellett a' protestansság ereje, hatása 's mindene az iskoiában és egyházban feneklik, annyira, hogy ha elhanyagolja az iskolát, megöli az egyházat 's elfojtja a' szellemet, melly öt magát táplálja. Lehet-e valakinek kétsége arról, hogy prote­stáns iskolában 's egyházban mint rendes hivata­los dolgozni 's a' feladatnak megfelelni nagyon nehéz? avvagy lehet-e, a' mondottak után, leg­kisebb kétség arról, hogy az Magyarországon még nehezebb? Hanem nekünk nemcsak férfiak kellenek, kik feladata a' tudomány és a' hit érde­keitápolni 's a' protestáns szellemben kifejteni — 's oh bár lehetnénk mi,kik ezen feladatot mienk­nek valljuk, azon szent érdekeknek igazán felkent professoraik I bár lobogna bennünk az apostoli tűz kiolthatlanul, hoyy azon érdekek iránti hidegség a'mindenütt jegesedő önösség fagyos lehelletével tagjainkon át szivünket meg ne verje ! — nekünk ollyan férfiak is kellenek, kikben a' protestáns község belátása, reménye 's vágya mintegy sze­mélyesíttetik; kik annak jelenét múltjánál szebben rendezik , *s jövendőjének a' jelennél magosabb, díszesebb állást előkészítik ; kiknek buzgó szíve a'protestáns község érdekei felé fordulva, 's ret­tegni nem ludó akarata, a' történeti viszonyokat bölcsen átható tekintete az állam és más egyhá­zak felé fordítva levén, belől bizodalmat, jó re­ményt táplálnak, kivül védelmet 's bátorságot sze­reznek. Protestáns egyházunk minden intézetei­vel, országos törvényeink szerint, önálló, önkor­inányzasu testület; külsőleg tehát ugy van, a' mint másutt a'legmerészebb elméletek után is alig van kilátás, hogy az egyház valami államban le­hetne. Bízvást mondom, egész Európában, tón csak a' helvét vidékállainokat kivéve, országosan el­ismert 's hatóság gyanánt tisztelt testület nincs, melly annyi szabadsággal ékeskednék, mint a' kél protestáns testvér-egyház Magyarországon. De e' szabadság nem azért van, hogy könnyűvé tegyük ügyünk dolgát, hogy az egyes csak amúgy ha-akarom tagja legyen az egésznek: sőt inkább j azon szabadság, minden tenni valót saját vállainkra I tevén, súlyosnak látszassók előttünk, nem azért ugyan, hogy kiálljunk, hanem hogy alája álljunk a' tehernek, 's büszkén mutathassuk, miszerint méltók vagyunk e' szabadságra. "S e' szabadság­ban férfiak kellenek, kik a1 volt könnyűséget sú­lyossá, a' látszó kötetlenséget kötelességhez Ián— czolttá tegyék; kellenek férfiak, a' kiknek szavaik mérsékletet Öntsenek a' hevességbe, ösztönt a1 tu­nyaságba, sikert a tanácskozásba, de kivált rész­vételi a'kiáilni-szeretö rá- nem-érkezésbe,a' nem­akarás ezen kocsonyájába; kellenek férfiak, kik mindazt nem jutalomért — mit a' protestáns ma­gyar egyház nem adhat, N — nem kitüntetésért, mert azt az állam nem adja, — sőt félreismerés mellett is, mellyel igen készek vagyunk szolgálni, csupán a' jó ügy iránti buzgalomból, 's a tehetőst felszólító szent szava miatt a' kötelességnek, baj­lódva, el nem fáradva tegyék. Hol vannak azon férfiak? Feleletül visszhangozzék e állításom: nehéz protestánsnak lenni, kivált Magyaror­szágon ? Néhai tekintetes ns. vzlö Spóner Pál tartozott azon férfiak közé, 's midőn ez iránti felelet hang­zik kérdésemre — mert hogy nem szónoklati csín­ból, hanem a' száraz gyalog-valóságból eredt a* kérdés, meg a' felelet, mindnyájan érezzük — akaratlanul kifejeződik az óhajtás : bár neki ne gyász-, hanem örömünnepet ülnénk,'s ne a1 múltba nézne bús sajnálkozásunk, hanem a jövendőn le­gelhetne dús reményünk! De lejárta már földi pályáját, 's tisztünk most, érdemeit méltányolva emlegetni, a' mellett pedig a' jelent látva, ha le­het, példájával a' jövendő reményeit, az ifjúságot felserkenteni; mert a' holtakat az élők buzdítása nélkül tisztelvén, aggasztó kétségbe esnénk, - mit nem szabad szenvednünk. A' nehézre ritka találkozik, 's a' ritkái tisz­telni kell, hogy találkozott a1 nehézre. Azon fér­fiakat tehát, kik protestáns iskolai 's egyházi ügyeink fentartására , előmozdítására szívesen dolgoztak, ne tisztelnök ? Ha igazán protestánsok vagyunk 's honunkban a' protestans-létet felfog­juk : a' tisztelet-adást nemcsak nem fogjuk saj­nálni, hanem inkább hozzájárulásunk állal tetézni. Azért nemcsak illő, hanem kellő is néhai Spóner emlékezetét tisztelni, 's annyival is inkább, hogy velünk az egész tiszai evang. kerület 's azzal bi­zonyára egyéb ev. egyházvídékek 's kerületek is egyezni fognak. 'S ha nyilvánosan csak mi fe­jezzük ki,— onnan van, mert nekünk van reá leg­inkább alkalmunk, minthogy nemcsak a mi köz ségünk kebelében élt, hanem ezen fötanoda körül is tán legtöbbet 's legnagyobb önbüszkeséggel működött. Spóner Pál e' fötanoda felügyelőségében 26 évig munkálkodott. E' kicsi tanodának soha nem hibáztak jóakarói, nem hibáztak érdemes, sőt hí­res tanárai, kik a'Kárpát tövében szerényül meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom