Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-04-18 / 16. szám

negyedik soron kezdve egészen le, valami nehézkés, valami száraz; illyen helyeken egyszerre meglassúdik a' szellem menetele, mint meglassúdik a' kocsi haladása, mikor homokot ér. „Képzelt aranyhegyeim hányszor elfüstölgének ?" Miért nem füstbe mertének ? mert füstbe megy magyarul az aranyhegy, elfüslölög pedig az üszög és a' pernye. ,,'S ugy-e, remény! nem szégyenitesz meg?" Alku. Nagy szorultság, mikor az ember igy kénytelen kokettezni a' vak reménynyel. „Mint kelő nap előtt aranyszegélyű szárnyain a' hajnal, ugy szállsz te, a' teljesülés nagy napja előtt, angyal-alakban, vágyó szivem felé." Szép, 's mégis van rajta valami, mint a' festett arczon, mit nem szerethetünk. „Reményem messzelátóját a' halhatatlanság virányira irányzóm." Auch gut! Eddig a' remény horgonyt emelt, most már teleskopiuma is van. „Mint hitemnek szép virága, gőzöld illatodat az ég felé." Vastag metaphora, a' remény hónát, a' sirt, egy virággá tenni, mellyet az ég szagolgasson 's a' t. Szeretet. Sokan megénekelték már a' szeretet édes hatalmát; Pál apostol után sokan elmélkedtek róla, — többek között elmélkedett Sz. is. Elmélkedése sok helyen szép és nyugtató, — mert hiszen olly \ szép tehetségnek, minővel Sz. bír, nehéz feladat silányon elmélkedni a' szeretetről. Főhibája ez elmélkedésnek azonban a' sentimental modor, mellybe a'szeretet áztatva van, — ésa' rendszer, mellyre a' szeretet, mint avatás után a' posztó, feszítve van. Kónyi János strázsamester pásztori darabjaitól fogva Bácsmegyei levelezéseig, íróink sok sentimental holmit belekevertek nemzeti irodalmunkba : darab idő óta azonban költészetünkből, még regényinkböl is, mindinkább apadoznak ezen egészségtelen áradozások. Egyházi szónoklatunk nem bír tőle menekülni : pedig itt volna már ideje szegényt e' vízcura alól fölmenteni; mert ez ép, egészségesnyelvünktermészetével, de nemzetünk jellemével sem fér össze. Nemzetünk érzelgése mély, mint a' vulkánok tüze, melly a' katlan fenekéről buzog fel; mi sirva vigadunk, és vigadva sirunk. Ama sentimental tyúkleves, mellyel még néhány írónk ellakni szeret, 's a' mellyben dolgozatai eviczkélnek, csak salonokba való, hol az érzés üres sentimentalismus, az erő felpézsmázott frivolitas. Van ez elmélkedésben is néhány kifejezés, mellyet szó nélkül nem hagyhatok. „Te lobbantod lángra az akaratot, az akarat lángra Iobbantával megszületél tettben." Biráló nem tudta még a' szeretet munkái fogamzásának és megszületésének sz. által ekként felfedezett titkát. Az akarat egy kéjhölgy, kinél mindegyik indulat kedves vendég, 's a' tetteket felszedi, létrehozza, keveset gondolván vele, hogy mellyik indulatra üssenek. „Enmagam erkölcsi és anyagi szeretete, azok a' csábító, a' vágydús érzékiség szűkkeblű dajkái." Szószerént ezt furcsán lehet értelmezni : az önszeretet egy szűkkeblű dajka, a1

dajkáknál pedig, mint tudjuk, a' kebel külsője fő-szerepet játszik... „Allatok, növények iránti szeretet." E' kitétel nagyon kelendő már ma az erkölcstanban : engem rendesen botránkoztat. A' keresztyéni okos szeretetnek csak a1

viszonyosságban van és lehet elegendő alapja : ez állat, növény és közöttem nincs. Már a' latin amo és diligo megmenté a'szeretet tiszta fogalmát; a'német lieben és gern ha< ben szinte különböztet; nekünk az egy szeretet szónk van, mellyet én növény és állat irányában kímélet és ápolás alakban mutathatok ki egyedül. Ha már közbeszédben mondanunk kell is illyeneket, elég képtelenül: szeretem a' lovat, szerelem a' spárgát 's a' t. legalább az erkölcsi föfogalmat kíméljük meg — ,,Istenem, hát te szeretsz engemet ?" Mintha Istentől a1

szeretet vallomását ugy érzelegné ki sz. Ez is koketteria. „Fő tökély, te légy az én ideálom !" Isten bünül ne vegye e' kitételt, de ez is a' földi kokett-tan phraseologiájából van kicsempészve.„Indulatom, akaratom, tetteim, mind az én jó atyám zsámolya alá borúljatok." Ki érti itt szerzőt, hogy mit akara mondani? hanemha igy segítünk magunkon, hogy ! a' boruljatok helyett bújjatok-ot olvasunk. (Vége következik.) Dobos János. Vegyes közlemények. Iskola-felavatás M.-Nemctfafnban* Hazánk 's l. Zala megye határszélén fekvő, és a' hajdankor őreiről úgynevezett örségi egyházmegyei , sz. györgyvölgyi a. egyháztól 1837 d. évben, elvált, — és magát, a. egyházak sorába emelt k. német falusi gyülekezet, nép nevelési ügyét tekintve, kívánok szólani. Korunk átalános kívánsága, — a' népnevelés, de nem is ok nélkül, mert anyagi és szellemi jobblétünk, 's nemzetünk jövendőjének egyedüli alapja. Mi volna hát kívánatosabb, mi boldogitóbb, az egész nemzetre nézve, — mint közakarattal, munkásságra ébredni föl ? Míg ez nem történik, — népnevelésünk mostani sorsa,jobbra nem vállozhatik. Hírlapjainkból többször olvashatni, miként, ez a'földes úr, majd amaz, jószívűségből,népnevelésre, őszinte járulnak segedelmükkel, az Isten oltáraihoz. — Ezen ha bár örülni lehet is, meg kell vallanunk, hogy mind az, ami eddig történt, csak egy csép víz, az oczeánba. Csaknem egészben illy kegyes adományok filléreiből épített a'nevezett a. egyház is, templomot, pap-és tanító-házat. Helyén van hát már minden , 's ime csaknem semmiből hoztuk-létre a' népnevelést, mellynek állandó alapját mi letettük. Fáj, — de ki kell mondanom, hogy mikor a' szegény adózó népet nevelökkel megörvendeztettük : ugyanakkor, szűkön kimért fizetések örök adójával, elszomorítotluk. Hallgatással vetek leplet e' két állás szánandó jelenére, a' boldogabb jö-