Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-03-21 / 12. szám

nyeken, mellyeken soha nem jártak, rajluk utánunk sem jöhetnek ! Ilis/em, vannak emberek,kik szemíinklátlára kötélen járnak; de mi, ha utánok megyünk, minJon léplennyomon lehullunk. Így, meglehet, sz. küldött szempillantalokon örökkévalóságot megkérlelö sóhajtásokat; meglehet, a' módját is tudja, mint lehet e* sóhajtásokat olly messze küldeni : de ebből nem következés, hogy mi is értsünk hozzá „A1

hit egekbe vivő aranyfonala a' földi gondok bonyolodásából." Szép gondolat! de megengedjen sz.. ha bírálónak fonala számtalanszor elszakadt, míg azt az egekig fel bírta vezetni. — Szomb. r. A' feltámadásról elmélkedik, lankadtan,'s korántsem olly magasztosan, mint lehetelt volna. Szomb. e A' családi örömökről. A' tárgy helyesen választva és ügyesen beleszőve a' könyörgésbe; bárha néhány helyen erősen megpendíti sz. keblünk szelíden rezegni indult húrjait. Illyen erős fogás például: „Most a' vidék sokféle dologra kioszlolt lakóit segítsd az övéikhez, hogy az oslharang zúgására megébredt vallásos érzésben hozzád hálálkodjanak/4

A' hálálkodás nálunk hizelgéssé fajult módja a' tiszta hálanyilalkozatnak. Nyáriak — kcdd-c. „Komoly csend uralgott utczáinkon, míg tartott a'hév nap bágyaszlóe reje *s imé, szent Isten! élénkül a' mozgás, eljött a' hálaadás órája , hogy templomaidban megzendüljön az áhítatosság szava, 's a' hülepedett ég alatt robotját végzett munkás hozzád fohászkodva vegyen búcsút az izzasztó mezőktől." „Eljött a1 ozép óra, 's nem soká ennek nyomába lép a* reggelnek visszatérő lármája,.. fáradt népözön lepi meg az útakat, .. estalkonyi harangszó vegyül a' tompa zsibongásba, .. félve őrzi a' gyermekcsoport porjátékait, míg éj borúi mindenikre" 's a' t. Mind e' sok kép egy csoporiban , még magában nem könyörgés; valamint nem ház még a' rakásba hányt kögarmada, 's nem fazék az összegyúrt agyag. Igenis^'képek mind felmerülnek a" szellem elölt benső szemlélése falán, mind le vannak ott festve, mint a* camera obseura képei : de a' könyörgés nagyszerű szavai és érzelmei nem e' képek, hanem ezeknek eredménye; e' látásokból készül el maga a'divinalio. E' képcsoport, ha szabad hasonlítni, magának a' könyörgésnek csak sonkolya, mellybul maga a'tiszta könyörgés szivárog le. — Szcrd. r. ,,A' gyümölcsteher alatt görbült ágak lassú ingása, a' kéve-csillagokkal tarkult fehér mezők biztató képe, terhelt szekércsikorgás, kaszapengés, sarlóharsogás, mind után mondják : az Isten szeretet." Ha illyen helyeken is keressük az Islent-dicsérö hangokat : utoljára n* pecsenyeforgaló is belészólhata'hangversenybe. „Kiújultuk képzelt Ínségeinket." Igen is kiépülhet, kiújulhat az ember valamiből : de, miamit kiújulni, ez vadonnal soloecismus, melly Quinlilianus szerint non estin sensu, sed in complexu. Szerd. c. Az emberek közötti nagy különbségről elmélkedik fresco képekben. — CsöL r. ,.Még a' beteg is enyhülve szendereg rücskölt párnáján." Az epithetonokat nem czélszerü illy erőteljesen használni; mert sokszor megjárja velök az ember. Hány epithelont talált volna ide illőt sz. ? miért választá épen a' legrücskölíebbet ? „A' megmérhetlen számú sokaság, melly a' szárazt és a' vizeket, a' levegőt és o' föld üregeit,, az erdők sötét rengetegeit és a' mezőket, köszirtok kemény csúcsait,'s a' puha gyep lágy bársonyát keresi lakhelyül." Az illyen sokágú kitétellel ugy jár az ember, mint egy sok apró fiókos szekrénynyel, — nem tudja hamarjában, mit rak|jon beléjök : mint itt nem tudja hamarjában lakókkal megtelepítni az elö-számlált helyeket. „Öntudatunk jégkezét érezzük szivünkön, szent alyánk." Az öntudatnak jégkezei, mellyeket szivünkre nyom, — az illyen képzeletek nagyszerű abortismusok. Mit keres sz. könyörgóseiben a' sok hah! felkiáltás? mellyekből mértéken túl nem lesz egyéb hahotánál. Csőt c. Az esli jelenések vannak szépen kiszínezve. „Midőn a' szép óra elvégzi üdvös foglalatosságát,'s méltóságos hallgatás vonúl a' szent falak közé, azt est lágy szellője veszi által a' hálahangokat, meglebbenti velök a' mezei munkás hajfürtjeit, megingatja a' harmatra nyiló virág illatos tölcsérét, a' törpe bokrot 's magas lombokat: hogy teljék be minden vidék neved emlegetésével." Ezt igy, a' mint van, alá lehetne irni egy német Landschaft-nak. Van itt templom, van virág, van törpe bokor, van magas lomb, van munkáról hazatérő földmivelö, kinek hajfürtjeit, kivált ha a' szokott kenöcscsel lesimítva nincsenek, meglebbenti a' lágy szellő, melly a' kis templom falai közöl hálahangokat hordogat a' vidékre 'sa' t. Az illyen helyek, imában, nem részei az imának, vagy legfelebb, mint az elröpülő ételgőz, csak volalilis részei. „Egy nap öröme is kifejezi a' századok sorsában megdicsőült isteni kegyelmet." Tagadhatlan, hogy van az illyen mondatoknak valami értelme: de ez értelmet, mint a' tükörből visszatört falonfutó napsugárt, épen fénye miatt,igen nehéz megfogni. „Nem minden fül hallja azt a' nagy szózatot, melly az idő kezdetén munkára riaszlá fel az álmos semmit, 's a' melly alatt a' létei utolsó óráján megrepednek az egek kötései." Már szégyen, nem szégyen, bíráló füleivel nem hallja, nem is hallotta még ama nagy szózalot, melly az idő kezdetén munkára riasztá az álmos semmit 'sa' t.;de lélekben látja sz. izzadt homlokát, mellynek boltja alatt e'portentumok megszületének. Szép, roppantott nagy gondolatok ezek mind, mint a' Duna hátán járó gőzösök ; csakhogy, mint ezekről a* szegény vándor, ugy azokról a'szegény imádkozó embernek figyelme rendesen lemarad. „Mindenütt hálafohász csókolja atyai kezeidet." Ez már a* hálálkodás! Ugyan az eféle hamis pénz meddig lesz még kolendő imáinkban ? — ,,A' íi-